Rólunk

Közel másfél évtizede foglalkozunk pénzügyi termékek közvetítésével, az elmúlt időszakban több olyan céget is felépítettünk, amelynek független pénzügyi tanácsadás volt a profilja. 2015-ben döntöttünk úgy, hogy elsősorban az online pénzügyi közvetítésre fókuszálunk, ezért elindítottuk az expresszkolcson.hu oldalunkat, majd egy év elteltével létrehoztuk az akolcson.hu oldalt. Ezeken a honlapokon összefoglaljuk a lehető legtöbb kereskedelmi bank és pénzintézet hiteltermékeit, emellett szakértői cikkekkel is jelentkezünk a hitelek és biztosítások világából.

Jelenleg számtalan hiteltermék érhető el, a piac emiatt sokszor igen bonyolult, kusza. A legtöbb esetben nehéz eligazodni a különböző konstrukciók között, ez még azoknak is kemény munkát jelent, akik ebben a világban dolgoznak, nap, mint nap hitelekkel, biztosításokkal foglalkoznak.

Mi időt és energiát spórolunk az ügyfeleknek, leegyszerűsítjük a választást, úgy, hogy minden fontos és értékes információt biztosítunk a hitelekről. A különböző termékek nálunk jól összehasonlíthatóak, megismerhető, hogy pontosan mik az adott hitel tulajdonságai és követelményei. Oldalunk nemcsak a döntésben nyújt segítséget, nálunk a hiteligénylés folyamata is elindítható, a kiválasztás után ehhez elegendő néhány kattintás.

A pénzügyi szolgáltatóktól függetlenül működünk, ezért objektív tájékoztatást tudunk adni a különböző termékekről. Nincs ferdítés, vagy torzítás, a maguk valóságában mutatjuk be a hiteleket. Oldalainkat folyamatosan frissítjük, bővítjük attól függően, hogyan változnak a piaci követelmények.

Az általunk nyújtott szolgáltatásokban küldetésünknek tekintjük a pénzügyi tudatosság népszerűsítését, terjesztését. Érdemes minket választani, mert szakmai megbízhatóságot kínálunk, évtizedes banki tapasztalatunk pedig értékes, garantált minőséget jelent.

Gyakran Ismételt kérdések

Legutóbbi blogbejegyzések

Milyen személyi kölcsönöket kínál az MBH Bank?

Az MBH Bank személyi kölcsöneit bármilyen célra, gyorsan és egyszerűen használhatjuk fel. Biztosan van olyan, ami megfelel az igényeinknek. Amit ránk szabtak. Ami nekünk a legjobb. Utánajártunk, hogy milyen személyi kölcsönöket kínál az MBH Bank.

Tovább olvasom
Mekkora törlesztőrészletre számíthatunk 5 millió forint személyi kölcsönnél?

Amikor pénzre van szükségünk, az összeggel többnyire tisztában vagyunk. Tudjuk, hogy egy, kettő vagy ötmillió forintra van szükségünk. Van azonban még egy fontos szempont, hiszen a hitelt havonta fizetnünk kell majd. Ez pedig nem más, mint a törlesztőrészlet nagysága. És ez lényeges lesz. Mi utánajártunk, és mutatjuk, hogy mekkora törlesztőrészletre számíthatunk 5 millió forint személyi kölcsön igénylésekor.

Tovább olvasom
Mikor jöhetnek el az olcsóbb hitelek?

A lakáshitelek kamata erősen befolyásolja a hitelfelvételi kedvet. Minél drágábbak a hitelek, annál kevesebben akarnak lakáshitelt igényelni. A kamatokra több tényező is hatással van, az egyik a jegybanki alapkamat. Sokan várják a kamatok csökkenését, ezért utánajártunk, hogy mikor jöhetnek el az olcsóbb hitelek.

Tovább olvasom
Miben különbözik a kockázati életbiztosítás és a balesetbiztosítás?

Sokféle biztosítás van. Az életbiztosítás és a balesetbiztosítás is ismert a biztosítások között. Ez két biztosítás bár hasonló, más és más élethelyzetben nyújthat segítséget. Ha biztosítást akarunk kötni, fontos, hogy ismerjük őket, tudjuk, hogy milyen védelmet biztosítanak számunkra és szeretteink számára. Utánajártunk, hogy miben különbözik a kockázati életbiztosítás és a balesetbiztosítás. A különbségek nem nagyok, mégis fontosak. Mutatjuk, mit találtunk.

Tovább olvasom