Hitelekről általánosan

Egy hitel kamatának mértékét két oldalról közelíthetjük meg: a bank és a hitelfelvevő szemszögéből egész más lehet az alacsony jelentése. A bank követelményeket támaszt, amit, ha az ügyfél tud teljesíteni, megkapja a kölcsönt. Ha a követelményrendszer magas szintű, akkor nehezebb hozzájutni az adott hitelhez, ám így a bank kisebb kockázatot vállal, tehát a kamat lehet alacsonyabb. Ha viszont a követelmények nem szigorúak, akkor a bank a kamatok emelésével kompenzál.

Az ügyfél szemszögéből nézve a hitel kamata akkor is lehet alacsony, ha a többi hasonló hitelhez képest magas; ez abban az esetben igaz, ha csak a magas kamatozású hitel feltételeit tudja teljesíteni.

Ez attól függ, milyen típusú hitelt szeretnénk igényelni. A jelzáloghiteleknek a legalacsonyabb a kamata a hitelpiacon, és általuk akár 100.000.000 forint is elérhető, míg személyi kölcsönöknél a kamat némileg magasabb, és csak 10.000.000 forintot lehet ilyen konstrukcióban igényelni. Az utóbbiaknak azonban több előnyük is van a fedezetes hitelekkel szemben.

Bank- és konstrukciófüggő; a jelzáloghiteleknél 30 év a maximum, személyi kölcsönök esetében pedig 8 évre lehet számítani.

Extra költségek nincsenek, csak azok, amik bármilyen hitelnél felmerülhetnek. Folyósítási díj, elő- és végtörlesztési, szerződésmódosítási és számlavezetési díj, valamint az egyéb szolgáltatások díjai kerülhetnek felszámításra. Érdemes kutatni az akciók után, hiszen ezek keretein belül a fenti díjak, vagy egy részük elengedésre kerül.

Jelzálog alapú hitelnél természetesen szükség van rájuk, ám a személyi kölcsönök esetében nem. Csupán jövedelemigazolást, illetve bankszámlakivonatokat kell beszereznünk.

A hitelkonstrukció határozza meg, ám az első lépés a kiválasztása után a megfelelő dokumentumok beszerzése. Jelzáloghiteleknél a bankfióki ügyintézés az egyetlen járható út, míg a személyi kölcsönöknél ez online is lehetséges. A kérelem, illetve a dokumentumok leadása után pedig már csak a hitelbírálat van hátra, aminek pozitív eredménye után történik meg az igényelt hitelösszeg folyósítása.

Többféle kizáró ok lehet, ami bankonként eltérő, de az általánosak a következők:

  • KHR negatív adóslistán való szereplés
  • a jövedelem nem igazolható, vagy nem elegendő
  • nincs meg az elvárt munkaviszony
  • az életkor túl alacsony, vagy túl magas
  • nincs magyarországi lakcím

A hitelszerződésben minden esetben rögzítik a befizetések időpontját. Ha ez elmarad, késedelmi kamatot számít fel a bank, ha pedig a nemfizetés időtartama eléri a felmondási időt, a teljes fennmaradt tartozás egy összegben válik esedékessé.

A legtöbb bank elutasítja a KHR negatív adóslistán szereplő ügyfelek hiteligénylését. Passzív státuszban lévőknek a Cofidis, aktív státuszúaknál pedig a Provident kínál személyi kölcsönöket.

A weboldalon megjelenített egyes ajánlatok megjelenítését több tényező befolyásolhatja, így az ajánlatra vonatkozó feltételek és megadott adatok, valamint a weboldalt üzemeltetőnek az ajánlatot tevővel való megállapodásai. Az ajánlatok megjelenítésekor ezért nem független rangsorolás valósulhat meg, hanem a szerződött partnerek ajánlatai kiemeléssel előbbre kerülhetnek a listán.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

További kérdés kategóriák

Legutóbbi blogbejegyzések

K&H vállalkozói bankszámla akció 2026-ban: kinek éri meg igazán az akár 140 ezer forintos induló kedvezmény?

A K&H vállalkozói bankszámla akció 2026 tavaszán nem pusztán egy egyszerű számlanyitási promóció, hanem egy tudatosan felépített belépőajánlat a kisebb és közepes vállalkozásoknak. A 6 hónapos havidíjmentesség, az elektronikusan indított forintutalások díjkedvezménye és az akár 140 ezer forintos jóváírás első ránézésre erős ajánlat, de a valódi értéke attól függ, hogyan használod a számlát a mindennapokban. A cikk azt járja körül, mikor lehet valóban jó döntés ez az akció, hol vannak a finom részletek, és miért lett 2026-ban a banki verseny egyik fontos terepe éppen a vállalkozói számlavezetés.

Tovább olvasom
Adósságrendezésre felvett személyi kölcsön: mikor lehet jó döntés?

Az adósságrendezésre felvett személyi kölcsön első ránézésre menekülőútnak tűnhet, valójában azonban csak bizonyos helyzetekben működik jól. Akkor lehet érdemi segítség, ha a meglévő tartozásaid drágák, szétszórtak, nehezen követhetők, és az új hitel valóban átláthatóbb, kiszámíthatóbb havi terhet ad. A mostani piaci környezet ehhez kedvezőbb, mint a korábbi inflációs időszakban volt, de ez nem jelenti azt, hogy minden adósságot érdemes személyi kölcsönnel kiváltani. A jó döntés kulcsa nem az, hogy kapsz-e hitelt, hanem az, hogy utána valóban stabilabb lesz-e a pénzügyi helyzeted.

Tovább olvasom
Hogyan állítsunk össze egy hiteltörlesztési vésztartalékot

A hiteltörlesztési vésztartalék nem pusztán egy óvatos pénzügyi szokás, hanem olyan biztonsági háló, amely átsegíthet egy átmeneti jövedelemkiesésen, váratlan kiadáson vagy megugró havi terhen. Egy olyan időszakban, amikor a kamatkörnyezet még mindig érzékeny téma, a háztartások pedig tudatosabban figyelik a kiadásaikat, különösen felértékelődik a likvid tartalék szerepe. A kérdés nem az, hogy „jó lenne-e”, hanem inkább az, hogy mekkora összeg ad valódi védelmet, és hogyan lehet ezt úgy felépíteni, hogy közben ne boruljon fel a családi költségvetés. A cikk ebben segít, gyakorlati és pénzügyileg megalapozott szemlélettel.

Tovább olvasom
THM vagy kamat: melyiket nézd gyors hitelnél?

Gyorskölcsönnél sokan elsőként a kamatra néznek, mert ez tűnik a legegyszerűbb és legkönnyebben összehasonlítható számnak. A valós költséget azonban általában jobban mutatja a THM, mert nemcsak a kamatot, hanem a kölcsönhöz kapcsolódó több fontos díjat is figyelembe veszi. Ettől még nem igaz, hogy mindig elég csak a THM-et nézni, mert a törlesztőrészlet, a futamidő, a kamat típusa és néhány egyéb feltétel is beleszól abba, hogy végül mennyibe kerül neked a pénz. Gyorskölcsönnél ezért nem az a jó kérdés, hogy THM vagy kamat, hanem az, hogy melyik szám mire ad választ.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával