CIB bannerCIB bannerHirdetés

Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételei

2020.07.24.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 3. 16:54

Lakáshitelt szeretnél felvenni? Akkor jó, ha tisztában vagy a feltételekkel, hiszen, ha valamelyiket nem tudod teljesíteni, nem kaphatod meg az áhított pénzösszeget. Az alábbiakban a Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételeit ismertetjük, ami által képet kaphatsz arról is, hogy másik bank választása esetén mire számíthatsz.

Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételei

Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételei között vannak általánosak, amelyeket minden banknál ugyanígy, vagy minimális különbségekkel találhatsz majd meg. Az első a KHR rendszerben való szereplés, ami kizáró tényező, vagyis akár aktív, akár passzív státuszban tartanak nyilván, nem kaphatsz lakáshitelt – ez minden pénzintézetnél egyezik. A másik az életkori megkötés, ami ebben az esetben a 18. életév betöltése, illetve legfeljebb 70 éves életkor a hitel lejáratakor, valamint az ezen feltételek nem teljesítésekor az adóstárs bevonásának szükségessége. Szintén általánosnak mondható a magyarországi lakcím, illetve a szintén hazánkban megszerzett jövedelem, a minimum 3 hónapos, folyamatos, határozatlan idejű munkaviszony, valamint a legalább kéthavi, aktív, lakossági bankszámla-múlt bármelyik magyarországi pénzintézetnél.

Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételei itt azonban még nem értek véget, hiszen vannak csak erre a bankra jellemzőkitételek is. Ilyen például a telefonos elérhetőség, ami lehet lakóhelyi vezetékes telefon, előfizetéses mobiltelefon, vagy feltöltőkártyás mobiltelefon, vagy a minimálisan elvárt jövedelem, ami egyedüli igénylés esetén minimum havi nettó 150.000 forint. Az adóstárssal együtt végrehajtott igénylés esetén mindkét félnek rendelkeznie kell a fentebb említett havi nettó 150.000 forint igazolt jövedelemmel, ám, ha az egyik fél igazolt havi nettó jövedelme kevesebb, mint 150.000 forint, akkor a másik félnek minimum 200.000 forint havi nettó jövedelmet kell igazolnia.

Meg kell említenünk még a Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételeit vállalkozók hiteligénylése esetére, ugyanis a jövedelem kérdését ez esetben egészen máshogy kezeli a pénzintézet. Egyéni vállalkozók, illetve társas vállalkozások (Kft., Bt., Kkt.) tulajdonosainak hiteligénylése esetén minimum 12 hónap folyamatos gazdasági tevékenységre és egy lezárt üzleti évre van szükség ahhoz, hogy a hitelbírálat pozitív lehessen.

Amennyiben kérdésed lenne a Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételeivel kapcsolatban, fordulj hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Időnyerő Személyi Kölcsön

THM

10,6% - 23,2%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

eHitel Expressz

THM

12,87%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Zöld hitelt vennél fel? Mutatjuk, mekkora törlesztőrészlettel kell számolnod!

Zöld hitelt vennél fel? Mutatjuk, mekkora törlesztőrészlettel kell számolnod!

2022.03.07.

Elsőre nagyon jól néznek ki az úgynevezett zöld hitel által nyújtott előnyök, lássuk milyen feltételekkel, terhekkel, illetve mekkora törlesztőrészlettel jár együtt ez a kölcsöntípus!

Tovább olvasom
Ezek az aktuális trendek a honi lakáspiacon

Ezek az aktuális trendek a honi lakáspiacon

2024.12.27.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb (2024. novemberi) lakáspiaci jelentése átfogó képet nyújt a hazai ingatlanpiacon tapasztalható folyamatokról, kitérve a lakásárak, a kereslet és kínálat, valamint a lakáshitelezés alakulására. A jelentés részletesen elemzi a gazdasági környezet változásainak hatásait, melyek az elmúlt években érzékenyen befolyásolták az ingatlanpiacot.

Tovább olvasom
Így alakult a felvett lakáshitelek száma az első félévben

Így alakult a felvett lakáshitelek száma az első félévben

2021.12.01.

A felvett lakáshitelek száma továbbra is növekvő tendenciát mutat. A KSH jelentéséből kiderül, hogy a 2021-es esztendő első felében a lakossági hitelek közel fele lakáscélú volt.

Tovább olvasom
A hiteligénylést befolyásolja a koronavírus

A hiteligénylést befolyásolja a koronavírus

2020.04.07.

A banki ügyeink intézésének nagy részére igaz az, hogy online is megoldható, hiszen az utalásokat eddig is lehetett mobilalkalmazáson, vagy netbankban intézni, és egy személyi kölcsön, hitelkártya, vagy egyéb hiteligénylés is megoldható volt eddig is az interneten keresztül. A lakáshitelek esetében azonban más a helyzet, hiszen rengetegszer kell személyesen befáradni a bankfiókba, mire folyósításra kerül az összeg. Lássuk, mi a teendő ebben az esetben most, a koronavírus-járvány idején, a hiteligénylést mennyire befolyásolja.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával