Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

5 tipp első lakás vásárlásához

2021.03.03.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2021. március 3. 14:45

Az első lakásodat vásárolnád meg a közeljövőben? Fogadd meg tanácsainkat, és egyszerűbb lesz minden!

5 tipp első lakás vásárlásához

Az első lakás vásárlása nem csak hatalmas lépés, de hatalmas öröm is mindenki számára. Annak érdekében, hogy minden simán menjen, és elkerülhesd a problémákat, vagy legalábbis azokat, amelyeket egy kis odafigyeléssel és előre gondolkodással el lehet kerülni, összeállítottunk egy rövid, mindössze öt pontból álló listát az első lakás megvásárlásához.

1. Tudd, hogy mik a határaid!

Fontos, hogy tudd: a lakás vételára nem minden, azon felül még számos költséggel kell kalkulálnod! Az esetleges felújítási és átalakítási költségek mellett az adminisztrációs- és jogi költségekről sem szabad megfeledkezned, hiszen ezek több millió forintra is rúghatnak, tehát ezt is bele kell kalkulálnod a végösszegbe, és, ha hitelt veszel fel, azt erre nem használhatod, tehát az önrész mellett erre is félre kell tenned.

2. Határozd meg az elvárásaidat!

Az első lakás vásárlása mindig nehezebb, hiszen ilyenkor még nem feltétlenül vagy tisztában azzal, hogy mik az elvárásaid. Ezeket tehát összegezned kell, és ezek alapján keresni azt az ingatlant, ami mindenben megfelelő. Meg kell határoznod, hogy milyen méretű és elhelyezkedésű ingatlant szeretnél, emellett az állapot is lényeges, és az extra elképzeléseket is számításba kell venned.

3. Légy kompromisszumkész!

Sajnos egyik-másik elképzelésedet kénytelen leszel elengedni, de a pozitívumokra koncentrálj! Ha valami elengedhetetlen, akkor ahhoz ragaszkodj, de vannak olyan tényezők – mint mondjuk a kertkapcsolat, vagy az udvari parkolóhely, esetleg garázs –, amelyek nélkül lehet élni.

4. Inkább előleget fizess, mint foglalót!

Ha szeretnéd biztosítani, hogy a kiválasztott ingatlant más ne vehesse meg előled, akkor némi pénzzel ezt elérheted. A foglaló és az előleg is erre szolgál, és mindkettő beleszámít a vételárba, azonban az előbbit elveszítheted, ha az adásvétel miattad nem jön létre, míg az utóbbi teljes egészében visszajár! Fontos viszont tudnod, hogy ha az eladó miatt nem tudod megvenni a lakást, akkor ő a foglaló kétszeresét kell, hogy visszafizesse neked!

5. A dokumentumokat is észben kell tartanod!

Számtalan dokumentumot kell majd beszerezned és aláírnod, és ezeknek komoly adminisztratív költsége is van, ráadásul, ha az első lakásod vásárolod meg, könnyen el is veszhetsz a bürokrácia útvesztőjében. Érdemes épp ezért segítséget kérned egy szakértőtől, aki a jogi huzavonától is megkímél: egy ügyvédtől!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

12,07% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Személyi Kölcsön

THM

12,9% - 23,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

A lehető legtöbb lakáshitel igénylése

A lehető legtöbb lakáshitel igénylése

2020.03.16.

Az ingatlanárak emelkedésével a hitelösszegek is nőnek, hiszen a legtöbben csak így tudják megoldani a lakásvásárlást. Az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy összeszedjük azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a lehető legtöbb lakáshitelhez juthatsz hozzá.

Tovább olvasom
Tippek a lakáshitel felvételéhez

Tippek a lakáshitel felvételéhez

2020.09.03.

Ha lakást szeretnél vásárolni, akkor jó eséllyel hitelre is szükséged lesz, hacsak nem vagy kivételesen szerencsés helyzetben. Manapság egyszerűbb hitelhez jutni, mint valaha, de természetesen vannak olyan fogások, amikkel jóval nagyobb előnyhöz juthatsz, mintha nem is tudnál róluk. Az alábbiakban elolvashatod, hogy milyen tippeket tudunk adni a lakáshitel felvételéhez.

Tovább olvasom
Lakásárak – hol és mennyiért lehet lakást, vagy házat vásárolni?

Lakásárak – hol és mennyiért lehet lakást, vagy házat vásárolni?

2019.06.12.

Mivel pörög az ingatlanpiac, valószínűleg Neked is megfordult már a fejedben a lakásvásárlás. Nem csoda; manapság már szinte mindenkinek van valamilyen jelzáloghitele, hiszen kedvező feltételekkel lehet hozzájutni. Mivel a lakásárak szép lassan az egekbe szöktek az utóbbi néhány évben, egyre kisebb a mozgástér, és ez főleg a Budapesten keresgélőknek jelent problémát.

Tovább olvasom
Jelzáloghitel használt lakás vásárlásra

Jelzáloghitel használt lakás vásárlásra

2018.01.19.

Ha ingatlanvásárláson töröd a fejed, akkor szinte biztosan jelzáloghitelt fogsz felvenni. Új és használt lakás vásárlásához is ez a konstrukció a legmegfelelőbb, de természetesen akadnak így is különbségek. Lássuk, mit kell tudnod, ha használt lakást szeretnél vásárolni, és ehhez hitelt vennél fel!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával