Takarék fix jelzáloghitelek Hirdetés

Amit a meghosszabbított moratóriumról tudni érdemes

2020.12.31.
Szerző: expresszkolcson.hu

Kiderültek a részletek a 2021. június 30-ig meghosszabbított moratóriumról. A fő pontok megegyeznek az idei szabályokkal, ám jövőre már a magáncsődeljárásban résztvevő adósok is igénybe vehetik a halasztást. A cégeknél a bevételek csökkenése alapján lehet majd kérvényezni.

Amit a meghosszabbított moratóriumról tudni érdemes

Az Országgyűlés októberben 2021. június 30-ig meghosszabbította a hitelmoratóriumot, amelyet a koronavírus-járvány és annak gazdasági hatásai miatt vezettek be. Ez a döntés nem minden adósra vonatkozott: egyes kiemelt társadalmi csoportokat, valamint jelentős pénzügyi nehézséggel küzdő cégeket, vállalkozásokat érint a döntés. Elsősorban a gyermeket nevelő családok, a nyugdíjasok, az álláskeresők, valamint a közfoglalkoztatottak érintettek, illetve a bajba jutott vállalkozások élhetnek a lehetőséggel. A meghosszabbított moratóriumról tudni kell, hogy továbbra is csak a 2020. március 18. előtt kötött szerződésekre érvényes. A féléves hosszabbítás érinti a hitelből, kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat- és díjfizetési kötelezettségeket, ám természetesen továbbra is lehet az eredeti feltételek alapján törleszteni.

A meghosszabbított moratóriumról kiderült, újdonságok is lesznek benne

Tudni kell a meghosszabbított moratóriumról, hogy lesznek benne változások januártól. Természetesen a törlesztők díját nem engedik el, de kitolják a visszafizetés határidejét, valamint kamatos kamatot sem számolnak fel. A lehetőséget azok a vállalkozások vehetik igénybe, amelyek igazolni tudják, hogy a működésüket negatívan érintette a járvány, azaz jelentősen csökkent a bevételük. Az irányszám várhatóan 25 százalék lesz – egynegyednyi forgalomcsökkenés után vehető majd igénybe a további halasztás. A lehetőséggel azok a cégek és magánszemélyek élhetnek, akik a törvény hatályba lépésekor, azaz a jövő év első napján megfelelnek a feltételeknek, de azok is jogosultak lesznek, akik a 2021-es év első félévében kerülnek bele valamelyik kategóriába, például ekkor válnak munkanélkülivé, ekkor alapítanak családot. 

Egymillió hitelnek le kell mondania a meghosszabbított moratóriumról

Jó hír, hogy a magánszemélyeknek a hosszabbítást nem kell kérvényezniük, automatikusan érvénybe lép majd a jövő év elején. Ennek ellenére a hitelt vagy kölcsönt szolgáltató pénzintézet kérhet igazolást arról, hogy az adós jogosult a halasztásra. Ami a babaváró kölcsönt illeti, elengedik az állami garancia kezességvállalási díját, azaz nem keletkezik plusz költség a moratórium miatt. Újdonság, hogy a meghosszabbított moratóriumról kiderült, immár igénybe vehetik azt a magáncsődeljárásban résztvevő adósok is, ha kiemelt társadalmi csoportba tartoznak. A cégeknél más a helyzet, ebben a szegmensben igényelni kell a folytatást, valamint igazolni kell a jogosultságot. Így is marad a becslések szerint egymillió olyan hitel, amelyre nem alkalmazható a 2021-es moratórium. Ha ezek adósai nem tudják a szerződésben foglalt ütemezéssel fizetni a törlesztőt, a hitelfelmondási tilalom védelme alatt meg kell állapodniuk a bankjukkal annak módosításáról.

Ajánlataink

Archívum

Hirdetés

Ajánlott hitelek

Prémium400 Kölcsön Számlával

THM

7,9%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

800.000 - 10.000.000 Ft

§

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - AKTÍV120

THM

11,73%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 10.000.000 Ft

§

Megújuló Hitel

THM

20,74 - 24,60%

Futamidő

13-57 hónap

Hitelösszeg

100.000 - 1.500.000 Ft

§

További blogbejegyzések

Fizetési moratórium hatása a törlesztőrészletre

Fizetési moratórium hatása a törlesztőrészletre

2020.12.04.

Abban az esetben, ha valaki idén március 18-ig kapott hitelt – beleértve a kölcsönöket és a lízinges megállapodásokat is –, a kormány által kihirdetett moratórium hatása, illetve érvényessége kiterjed a következőkre: személyi kölcsön, lakásra felvehető hitel, Babaváró-támogatás, lízingelt autó, vagy a jelenleg is népszerű CSOK. Fontos viszont tisztában lennünk azzal, hogy a halasztás nem azt jelenti, hogy nem kell majd fizetnie az adósnak. Nézzük, mire érdemes odafigyelni.

Tovább olvasom
A hiteligénylést befolyásolja a koronavírus

A hiteligénylést befolyásolja a koronavírus

2020.04.07.

A banki ügyeink intézésének nagy részére igaz az, hogy online is megoldható, hiszen az utalásokat eddig is lehetett mobilalkalmazáson, vagy netbankban intézni, és egy személyi kölcsön, hitelkártya, vagy egyéb hiteligénylés is megoldható volt eddig is az interneten keresztül. A lakáshitelek esetében azonban más a helyzet, hiszen rengetegszer kell személyesen befáradni a bankfiókba, mire folyósításra kerül az összeg. Lássuk, mi a teendő ebben az esetben most, a koronavírus-járvány idején, a hiteligénylést mennyire befolyásolja.

Tovább olvasom
Érdemes most kilépni a moratóriumból?

Érdemes most kilépni a moratóriumból?

2021.06.04.

Kilépnél a moratóriumból, de nem tudod, érdemes-e? Alábbi cikkünkből mindent megtudhatsz a témáról!

Tovább olvasom
Ki maradhat a moratóriumban?

Ki maradhat a moratóriumban?

2020.10.16.

Mint nyilván Te is tudod – sőt, talán a részese is vagy –, a kormány idén tavasszal bevezette a lakossági hitelekre az úgynevezett hitelmoratóriumot, ami 2020. december 31.-ig él, 2021 januárjától azonban minden visszaáll a régibe, vagyis folytatódnak a törlesztések a korábbiak szerint. Most azonban felmerült a lehetőség ennek meghosszabbítására, ám nem mindenki számára, így adott a kérdés, hogy ki maradhat a moratóriumban.

Tovább olvasom