Sokaknak nem mond semmit az annuitásos hitel, pedig a legtöbb konstrukció ilyen. Alapvetően arról van szó, hogy a kölcsön teljes futamideje alatt azonosak a törlesztőrészletek, vagy legalábbis így lehet a legkönnyebben felismerni ezt a hiteltípust, ám egyéb részletei is vannak, amelyekkel érdemes tisztában lenni.

Az annuitásos hitel kimondottan előnyös konstrukció, hiszen kiszámítható a hitel visszafizetése. Viszont figyelembe kell venni, hogy a törlesztőrészleten belül nem egyenlő arányú a tőke és a kamat összege. A törlesztőrészlet ugyanis két részből áll: a tőke- és a kamattörlesztésből. A tőke a felvett hitel összege, a kamat pedig a bank által felszámított díj a szolgáltatásért. Eleinte magasabb lesz a kamat a fizetett törlesztőrészletben, ami miatt úgy tűnhet, hogy nem csökken a tőketartozás, azonban az idő előrehaladtával ez a tendencia megfordul, és az utolsó részlet gyakorlatilag egy az egyben tőketartozás-törlesztés lesz.

A pénzintézetek konstrukciói között egyaránt megtalálhatóak lineáris és annuitásos hitelek. A lineáris törlesztési mód esetében viszont nem egyforma a havi törlesztőrészlet. Ugyanis a tőketörlesztésen felüli kamat és kezelési költség összege minden hónapban változik. A futamidő előrehaladtával ugyanakkora összeggel csökkentjük a tőketartozásunkat, a kamatot pedig a fennmaradó tőketartozásból számolja a bank. Tehát egyre alacsonyabbá válik. Fontos tudni, hogy akármennyire is hangzik jól, de a lineáris törlesztési mód csak devizahitelekhez kérhető.

Egyetlen esetben viszont kifejezetten hátrányos az annuitásos hitel: ha előtörlesztésre, illetve végtörlesztésre kerül sor. Ha egy maximális futamidejű személyi kölcsönt szeretnél végtörleszteni nagyjából a futamidő felénél, akkor azt fogod tapasztalni, hogy akkora összeget kell befizetned, mintha eddig nem fizettél volna szinte semmit. Ezzel a bank bebiztosítja magát, hogy a szerződésbe foglalt kamat, vagyis a nyereség nagy része mindenképp hozzá kerüljön, amit felfoghatunk így is, úgy is, de a lényege igazából csupán az, hogy a hitel üzlet Neked és a banknak egyaránt.

Amennyiben annuitásos hitelt szeretnél igényelni, tekintsd meg személyi kölcsön és jelzáloghitel-ajánlatainkat, kérdés esetén pedig vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeinken!

Reméljük hasznos volt, amit olvastál. Értékeld cikkünket!