CIB bannerCIB bannerHirdetés

Ennyivel több hitelt vehetnek fel a 25 év alatti fiatalok

2022.02.24.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2022. február 24. 11:36

Több hitelt vehetnek fel azok a 25 év alattiak, akik jogosultak az adójóváírásra, hiszen így több pénz marad a zsebükben – lássuk, mennyivel!

Ennyivel több hitelt vehetnek fel a 25 év alatti fiatalok

2022. január 1.-től egy bizonyos, meghatározott összeghatárig nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alatti munkavállalóknak, tehát február elején már magasabb nettó jövedelem érkezik a számlájukra. Ebből adódóan több hitelt vehetnek fel, ami kiemelten fontos azok számára, akik a különféle támogatások igénylése mellett hitelt is szeretnének felvenni az első otthonuk megvásárlásához.

Fontos, hogy az adómentesség az átlagbér szintje alatti jövedelmekre vonatkozik; ezt a Központi Statisztikai Hivatal teszi közzé. Az előző évben a júliusi, bruttó átlagkereset 433.700 forint volt, tehát az ennél kevesebbet keresők jogosultak erre a támogatásra, ami akár havi 65 ezer forintos nettó növekedést is jelenthet a nettó bérben.

A kedvezmény azokra a hónapokra jár, amelyekben a fiatal a 25. életévét még nem töltötte be, és abban a hónapban érvényesíthető utoljára, amelyben betölti a 25. életévét. Fontos, hogy a kedvezmény a törvényben meghatározott összevont adóalapba tartozó jövedelmek után jár, ilyen például:

  • a munkabér,
  • a táppénz,
  • az egyéni vállalkozó vállalkozói kivétje vagy átalányban megállapított jövedelme,
  • az őstermelői jövedelem,
  • valamint a kifizetővel kötött megbízási és felhasználási szerződésből származó jövedelem.

Mennyivel több hitelt vehetnek fel a 25 év alattiak?

Mivel a magyarok többsége vagy lakáshitelért, vagy személyi kölcsönért fordul a bankokhoz, ezért ezeket vesszük most górcső alá.

Szigorúan a fentebb is említett, 2021. júliusi, bruttó átlagbérrel, vagyis 433.700 forinttal számolva – ami 353.400 forint nettó jövedelmet jelent – a lakáshitel maximuma 27,5 millió forint lehet a futamidő végéig fix konstrukciónál, míg a 10 éves kamatperiódusú hitelek esetében az összeg 26,5 millió forint. Ennek persze az is feltétele, hogy a bank a legmagasabb JTM-százalékkal számoljon, ami többnyire nem valósul meg.

Az adómentesség nélkül ezek az összegek 22, illetve 21,3 millió forintnál állnának meg, ami látványos különbséget jelent.

Ha egy fiatal házaspárról van szó, akik a lakáshitel előtt babaváró hitelt is igényelnének az önerő finanszírozására, akkor a babaváró hitel igénylését érdemes előre venni. Ehhez kapcsolódóan érdemes tisztában lenni azzal, hogy a babaváró hitelnek csupán a 75%-a használható fel önerőként, ha a lakáshitel és a babaváró hitel igénylése között nem telik el 90 napnál több.

Ha a személyi kölcsönöket nézzük, a maximálisan elérhető, 7 éves futamidőnél akár 10 millió forint hitelösszegre is elegendő a 353.400 forintos nettó jövedelem, aminek nagyjából szerint 150.000 forint lenne a havi törlesztőrészlete. Rövidebb futamidő esetében a felvehető hitel maximális összege csökken: 5 évre 8,9, 3 évre 5,7, míg 1 évre 2 millió forint igényelhető.

Az adómentesség nélkül 7 éves futamidőre 9,6 millió, 5 évre 7,2 millió, 3 évre 4,6 millió, míg 1 évre 1,6 millió forint lenne a maximális hitelösszeg; már ebben a nagyságrendben is látszik tehát, mennyit is jelent az adómentesség a hitelfelvétel szempontjából.

Mint látható, igencsak jól járnak azok a fiatalok, akik jogosultak lesznek az adómentességre, és nem csak a magasabb jövedelmük okán, hanem azért is, mert így több hitelt vehetnek fel, azaz könnyebben meg fogják tudni valósítani a céljaikat. A lakásvásárlás egyre nehezebb lesz hazánkban, de az egész világon is, így minden segítség jól jöhet.

Amennyiben te is az említett korcsoportba tartozol, és hitelt szeretnél igényelni, fogadd meg egy tanácsunkat: ne siesd el! Ahhoz, hogy a legjobb döntést hozhasd meg, ismerned kell a piac legjobb ajánlatait, azok tulajdonságait és az esetleges buktatókat is.

Szerencsére oldalunk a rendelkezésedre áll; nálunk összehasonlíthatod a pénzintézetek legjobb ajánlatait, megismerheted azok részleteit, és, ha megtaláltad, amit kerestél, az igénylési folyamatot is elindíthatod mindössze néhány kattintással, online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Időnyerő Személyi Kölcsön

THM

10,6% - 23,2%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

eHitel Expressz

THM

12,87%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Érdemes előzetes hitelbírálatot kérni?

Érdemes előzetes hitelbírálatot kérni?

2021.04.20.

Az előzetes hitelbírálat meglehetősen hasznos, és vannak esetek, amikor gyakorlatilag kötelező is igényelni.

Tovább olvasom
A legfontosabb fogalmak lakáshitel felvétele előtt

A legfontosabb fogalmak lakáshitel felvétele előtt

2022.11.02.

Lakáshitel felvétele előtt, illetve a folyamat során számos olyan fogalommal találkozhatunk, amelyek ismeretlenek lehetnek.

Tovább olvasom
A pénzügyileg tudatos személy felelős hitelfelvétele

A pénzügyileg tudatos személy felelős hitelfelvétele

2025.04.10.

A felelős hitelfelvétel nem szerencsejáték, hanem tudatos döntés kérdése. A cikk 7 gyakorlati lépésen keresztül mutatja be, hogyan válhat valaki pénzügyileg tudatossá a hitelfelvétel során – a célok meghatározásától a törlesztésig és a hitelmentes életre való törekvésig.

Tovább olvasom
A jövedelem beosztása hitel törlesztése mellett

A jövedelem beosztása hitel törlesztése mellett

2021.09.12.

A jövedelem beosztása a hitel törlesztése mellett nem könnyű, de nem is lehetetlen, csupán fel kell készülni rá.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával