Hirdetés

Megjelent a rendelet: így változnak a lakásbiztosítások szabályai

2023.03.17.
Szerző: Csongrádi Richárd
Utoljára módosítva: 2023. április 13. 14:08

Változnak a lakásbiztosítások szabályai májustól; az alábbiakból megtudhatod, mire kell számítanod, ha rendelkezel lakásbiztosítással.

Megjelent a rendelet: így változnak a lakásbiztosítások szabályai

Változnak a lakásbiztosítások szabályai, és a tervezet benyújtását követően, még aznap rendeletbe is foglalta a kormány az új előírásokat, amelyek 2023. április 30-án lépnek hatályba. Ezek számos változást hoznak magukkal, amelyek neked, mint biztosítottnak kizárólag előnyöket tartogatnak – a biztosítótársaságoknak, közvetítőknek és a bankoknak persze nem feltétlenül –, de a legfontosabb, hogy minden évben kapsz egy újabb lehetőséget a biztosításod felmondására, ám a többivel is érdemes megismerkedned, ha biztosítást kötöttél az otthonodra.

Annak érdekében, hogy megkönnyítsük a tájékozódást, az alábbi cikkben összefoglaltunk mindent, amit érdemes tudni a lakásbiztosítások szabályainak változásáról.

Jelzáloghitel mellé kötött lakásbiztosítás

A bankok ügyintézőinek, illetve a hitelközvetítőknek kötelező lesz tájékoztatni az ügyfeleket a Magyar Nemzeti Bank honlapján elérhető Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási kalkulátorról, azt bemutatni minden olyan esetben, amikor a jelzáloghitel-szerződés megkötéséhez az adott ingatlanra vagyonbiztosítást kell kötni.

Erre azért van szükség, mert így az igénylő teljes képet kaphat az elérhető lakásbiztosításokról, és lehetősége nyílik a számára legkedvezőbb terméket igénybe venni, így pedig az ügyfél nem csak azt a lakásbiztosítást választhatja a lakáshitel felvételekor, amit a bank ajánl neki, hiszen az korántsem biztosan a számára legkedvezőbb.

Gyakori ugyanis, hogy a jelzáloghitel-szerződések megkötéséhez kötelezően előírt lakásbiztosítás kiválasztására az ügyfelek már nem ügyelnek, hanem többnyire elfogadják azt a konstrukciót, amit a bank felajánl a szerződés mellé, ezzel viszont maguknak okozhatnak anyagi károkat, hiszen az ajánlatokat összehasonlítva jobbat is találhatnának – a változás ezt teszi sokak számára elérhetővé, mert bár most is meg lehetne tenni, de az információ átadása a lényeg.

Bekerül a biztosítás díja a THM-be

A kölcsönszerződés megkötése előtt – a THM meghatározásakor – figyelembe kell venni a jelzáloghitel fedezetéül szolgáló ingatlanra kötött lakásbiztosítás díját is, és a maximális THM-et is ezzel kell számolni, aminek köszönhetően az ügyfél a hitellel kapcsolatos összes költséget láthatja. A változtatás lényege, hogy az ügyfél így nem vehet fel a THM-plafonnál drágább hitelt.

Évi két felmondási lehetőség

A változtatás lehetővé teszi, hogy az ügyfelek az éves fordulónapon túl minden év adott hónapjában, a biztosítók által kidolgozott új ajánlatok alapján, költségmentesen átszerződhessenek egy, a számukra kedvezőbb feltételeket kínáló lakásbiztosítási konstrukcióra.

A rendelet szerint a lakáscélú ingatlant érintő, határozatlan időre kötött vagyonbiztosítási szerződés esetében a biztosítóval szerződő fél jogosult arra, hogy a biztosítási évfordulón túl minden év márciusában – a hónap végéig a biztosítóhoz beérkezően – költségmentesen élhessen egy további felmondási lehetőséggel. Erről a biztosítónak minden év február 15-ig kell tájékoztatnia a szerződő felet, tehát az új, kibővített felmondási lehetőséggel az ügyfelek először 2024-ben élhetnek.

Jutalékplafon is bevezetésre kerül

A rendelet jutalékplafont is bevezet a biztosítók számára a lakásbiztosításoknál, aminek eredménye az lehet, hogy az ügyfelek olcsóbb ajánlatokat kapnak majd. A lakáscélú ingatlant érintő, határozatlan időre kötött vagyonbiztosítási szerződésnél a biztosításközvetítőnek kifizetett jutalék összege az új szabályok értelmében nem haladhatja meg az éves biztosítási díj 20%-át.

Amennyiben lakásbiztosítást szeretnél kötni, nem kell a bankok ajánlataira támaszkodnod már most, a rendelet hatályba lépése előtt sem! Oldalunkon összehasonlíthatod a biztosítótársaságok legjobb ajánlatait, könnyedén kiválaszthatod közülük azt a konstrukciót, amely a leginkább megfelel az elképzeléseidnek, majd a szerződéskötési folyamatot is elindíthatod online, mindössze néhány kattintással!

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Hirdetés

Provident Start kölcsön

THM

12,7%

Futamidő

18 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 250.000 Ft

§

MBH Személyi Kölcsön

THM

12,9% - 26,0%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

§

Fix Kamat személyi kölcsön

THM

14,41%-21,77%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 12.000.000 Ft

§

További blogbejegyzések

Miért érdemes hitelfedezeti biztosítást kötni?

Miért érdemes hitelfedezeti biztosítást kötni?

2020.08.17.

A hitelfelvétel nem csak a számodra, de a banknak is kockázatos lépés, és mint mindennél, itt is érdemes a lehető legnagyobb biztonságra törekedni, amihez a hitelfedezeti biztosítás kínál megoldást. És hogy miért érdemes hitelfedezeti biztosítást kötni?

Tovább olvasom
Ezért érdemes jövedelempótló biztosítást kötnöd!

Ezért érdemes jövedelempótló biztosítást kötnöd!

2022.01.26.

Sokan nem tudják mit jelent a jövedelempótló biztosítás, pedig egy egyre népszerűbb és egyre szélesebb körben elérhető termékről van szó. A szakértők közül szintén egyre többen mondják, hogy érdemes jövedelempótló biztosítást kötni.

Tovább olvasom
Milyen esetekben nem fizet az életbiztosítás?

Milyen esetekben nem fizet az életbiztosítás?

2022.05.13.

Nem fizet az életbiztosítás bizonyos helyzetekben, hiába fizetted azt éveken át – érdemes tudnod róla, hogy mire kell figyelned!

Tovább olvasom
Mire figyeljünk az életbiztosítás megkötése előtt?

Mire figyeljünk az életbiztosítás megkötése előtt?

2022.09.13.

Az életbiztosítás megkötése felelősségteljes feladat, amelynek során számos szempontot kell mérlegelned; az alábbiakban ezeket ismertetjük.

Tovább olvasom