Hirdetés

Nyolc tipp az új évre a nagyobb pénzügyi tudatosságért

2022.01.14.
Szerző: expresszkolcson.hu
Utoljára módosítva: 2022. január 14. 11:54

Az elmúlt időszak járványhelyzete és az abból adódó gazdasági gondok okán még azok is a bőrükön érezhették a tudatos pénzügyi tervezés hiányát, akiknek korábban nem voltak anyagi gondjaik. A megfelelő pénzügyi tudatosságért nem elég terveket szőni, hanem tenni is kell – ez a tanács napjainkban egyre hangsúlyosabbá válik.

Nyolc tipp az új évre a nagyobb pénzügyi tudatosságért

A járvány és annak hatásai

Járvány, válság, infláció, áruhiány, munkanélküliség – sajnos az utóbbi két évben gyakran halljuk ezeket a fogalmakat. A koronavírus-járvány leuralta a 2020-as és a 2021-es évet, és nagyon úgy tűnik, hogy még ez jó darabig együtt kell élnünk vele, illetve a COVID-ot szoros emberfogással követő negatív gazdasági hatásokkal. Ebben a helyzetben kiemelten fontos, hogy aktívan tegyünk a pénzügyi tudatosságért, ami egyszerre jelent tervezést és megvalósítást. Nyolc tipp az új évre a nagyobb pénzügyi tudatosságért!

1. tipp: tervezés és számolás

A nagyobb pénzügyi tudatosság első körben – ahogy említettük – tervezést jelent, utána jöhet a megvalósítás. A tervezés nem működhet információk begyűjtése nélkül, kezdjünk tiszta lappal egy hónapot, jegyezzük fel és számoljuk ki, mire mennyit költünk! A kiadások pontos ismerete segít számon tartani pénzügyi helyzetünket, tisztában leszünk azzal, hogy az adott bevétel mellett min lehet/kell spórolni az előrelépéshez. Illetve ebben a helyzetben sokszor nem előrelépésről beszélünk, hanem arról, hogy az ember tartalékjai ne kerüljenek veszélybe, ne legyenek megélhetési problémái.

2. tipp: mérsékeld a fogyasztást!

Sokat tehetünk a pénzügyi tudatosságért, ha mérsékeljük saját/családunk fogyasztását. Valljuk be, a legtöbbünknél ebben hatalmas potenciál van. Mire gondolunk? A luxus-, illetve fogyasztási cikkek tömkelege vesz körül minket, ha körbenézünk otthonukban, láthatjuk, hogy mennyi mindenre nincs is valójában szükségünk. Ugyanakkor nemcsak a „luxuson” lehet spórolni, hanem a rezsin, a benzinen, stb más egyéb dolgokon is. Ehhez elég a megfelelő hozzáállás, illetve néhány praktika. Például számos dolgot képesek vagyunk saját magunk is megcsinálni.

3. tipp: bérlés, használt cikk vásárlás

A vásárlás alapvető eleme mindennapjainknak, miért ne lehetne kissé megreformálni? Ha tehetjük, gondolkodjunk vásárlás helyett bérlésben, vagy használt dolgokban. Bérelhetünk például szerszámokat, barkácseszközöket, illetve ma már az interneten hatalmas a választék használt árukban. Utóbbiak különösen hasznosak lehetnek gyerekeknél, miért ne lehetnének a gyereknek használt cuccai, hiszen nagyon sok dolgot hamar kinő, ráadásul a különböző termékek élettartama sem túl magas. Ilyen esetekben különösen nem éri meg újat venni drágán.

4. tipp: ne rendelj ételt (állandóan)!

A járvány időszaka alatt felértékelődőtt az étel házhoz szállítás. A piaci szegmens megerősödése egyrészt jó, mert ezek a cégek sok embernek (köztük olyanoknak, akik a járvány miatt veszítették el állásukat) adnak munkát és hasznos szolgáltatást végeznek. Ugyanakkor az ember hajlamos rászokni ezekre, ami azt eredményezi, hogy akkor is rendel, amikor megtehetné, hogy otthon készítse el az ételt. Az otthoni főzés hatékony és olcsó megoldás, igaz, hogy időt és energiát igényel, de egyáltalán nem megoldhatatlan feladat. Vannak egyszerű receptek, ráadásul változatosan és egészségesen lehet étkezni. Ha az éttermi, illetve házhoz szállítási szolgáltatást meghagyjuk extra, különleges eseménynek az életünkben, sokat sprólhatunk.

5. tipp: vannak ingyenes programok is

Kikapcsolódásra, szórakozásra mindenkinek szüksége van, azonban ezek mérséklése is szükséges lehet a pénzügyi tudatosságért cserébe. Nem kell lemondani a moziról, színházról, sportolásról, gyerekprogramokról, de érdemes átgondolni, hogy mire kell mindenképpen költeni és mi az, amit meg lehet oldani olcsóbban, vagy ingyen is. Jó dolog a konditerem futópadja, ám a futás ingyen is elérhető, a jó minőségű szolgáltatások segítségével otthon is lehet „mozizni”, a gyerek pedig lemehet a játszótérre a játszóház helyett. Nem azt mondjuk, hogy ne járjunk színházba, vagy koncertre, épp ellenkezőleg, ezek fontos kikapcsolódási lehetőségek, azonban más szórakozási alternatívák megtalálásával érdemes csökkenteni az események számán.

6. tipp: egészségesebb életmód

Talán ezzel kellett volna kezdeni. Bár az egészséges életmód sem olcsó, de még mindig sokkal jobban járunk a változatos, tápláló étkezéssel és kiegészítőivel, mintha dohányoznánk, vagy korlátlanul fogyasztanánk az alkoholt. Az egészségtudatosság és a pénzügyi tudatosság itt összeér. A sportolás, a vitaminok, az egészséges ételek is költséget jelentenek, viszont eltörpülnek a káros szenvedélyek és gyógyszerek jelentette kiadásokkal szemben.

7. tipp: építs tartalékot!

A hatékonyabb pénzügyi tudatosságért érdemes tartalékot képezni, azaz félretenni. Nem baj, ha nem tudunk nagy összegekben gondolkodni, a lényeg a rendszeresség. Gyűjtögethetünk a magunk számláján, de akár be is fektethetjük pénzünket. Mivel magas az infláció, érdemes olyan befektetésekben gondolkodni, amelyek kivédik ezt a hatást. Sajnos a pénz romlik, ami nem egyszerűsíti a helyzetünket, ezért ne féljünk szakértő segítségét kérni.

8. tipp: nézd reálisan pénzügyi helyzetedet!

A végén kicsit visszatérünk ahhoz, ahol elkezdtük. Fontos, hogy számon tartsuk kiadásainkat és emiatt képben kell lennünk aktuális pénzügyeinkkel. Például azzal, milyen hiteleink vannak, azok milyen terhet jelentenek. Mi a helyzet a biztosításokkal, az otthon szolgáltatások előfizetéseivel. Ha képben vagyunk, akkor felismerjük, ha jobb ajánlatot kapunk mondjuk a kábelszolgáltatótól, vagy a lakásbiztosítással kapcsolatban. Sorban nyílhatnak a kapuk, amelyek segítségével spórolhatunk és tudatosabban tervezhetjük jövőnket.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Privát Minimum Kölcsön

THM

24,5%

Futamidő

12 - 60 hó

Hitelösszeg

200.000 Ft - 490.000 Ft

§

Megújuló Hitel

THM

23,97 - 26,10%

Futamidő

13-57 hónap

Hitelösszeg

100.000 - 1.500.000 Ft

§

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - AKTÍV250

THM

8,41%*

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 - 10.000.000 Ft

§

További blogbejegyzések

Így vezesd a kiadásaid!

Így vezesd a kiadásaid!

2021.02.18.

Így vezesd a kiadásaid, hogy mindig tisztában lehess a pénzügyi helyzeteddel, és többet tudj megtakarítani!

Tovább olvasom