Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Így alakult a felvett lakáshitelek száma az első félévben

2021.12.01.
Szerző: Csongrádi Richárd
Utoljára módosítva: 2021. december 1. 15:39

A felvett lakáshitelek száma továbbra is növekvő tendenciát mutat. A KSH jelentéséből kiderül, hogy a 2021-es esztendő első felében a lakossági hitelek közel fele lakáscélú volt.

Így alakult a felvett lakáshitelek száma az első félévben

Öt tized százalék a GDP arányos növekedés

Majdnem elérte a 48 százalékot a lakáscélú hitelek aránya a lakossági hiteleken belül 2021 első félévében – tudatta Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amelynek jelentéséből az is kiderül, hogy a felvett lakáshitelek GDP-hez viszonyított aránya 8,9 százalékra nőtt a 2020 év végén mért 8,4 százalékról.

A törlesztési moratórium hatásai

A 2021-es esztendő első félévének végén a hazai lakáshitel-állomány mintegy 4259 milliárd forintot tett ki, ez több, mint hat százalékkal, 254 milliárd forinttal magasabb, mint a múlt év végén. Az érték 2010-ban volt a legmagasabb, egyelőre attól a szinttől még elmarad a mostani, amelynek alakulásában szerepe van a törlesztési moratóriumnak. A koronavírus-járvány okozta gazdasági problémák enyhítésére bevezetett törlesztési moratórium miatt a törlesztőrészletek fizetését el lehetett napolni, és bizonyos hitelek lezárása későbbre halasztódott. A törlesztési moratóriumot ez év közepéig a lakáshitelek 29 százalékánál vették igénybe az ügyfelek. Ezen kölcsönök összege 1290 milliárd forint volt, a lakáshitelek mintegy 30 százalékát jelentette. Az idei első fél évben növekedett a törlesztőrészleteket újra fizetők száma, mert a törlesztési moratórium lehetőségei szűkültek. A moratóriummal érintett kölcsönök száma 32 százalékkal csökkent 2020 év végéhez képest.

Rekordszámú új lakáshitel

Az év első felében rekordszámú új lakáshitelt kötöttek meg, a felvett lakáshitelek száma mintegy 52 ezer volt, értékük meghaladta a 600 milliárd forintot. A 2020-as év első felében 24 százalékkal kevesebb volt az engedélyezett kölcsönök száma, az összérték pedig 38 százalékkal növekedett idénre. A piacon sok az államilag támogatott, felvett lakáshitel, ezek 12 százalékos növekedést könyvelhettek el a 2020-as adattal összehasonlítva, a nem támogatott hitelek állománya pedig 13 százalékkal nőtt.

A CSOK támogatások számainak alakulása

A 2016 óta életben lévő Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) támogatások száma majdnem 170 ezer volt, ezek összege 412 milliárd forintot tett ki. Új ingatlan építésére és vásárlására együtt 58 ezer CSOK-támogatást folyósítottak, ami az esetek mintegy 34 százalékát tette ki. A kiutalt CSOK támogatások teljes összegének mintegy 53 százalékát költötték új lakások megszerzésére. A 2016 és 2020 között kötött közel 800 ezer lakásügyletből átlagosan minden ötödiknél igénybe vették a CSOK-ot.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

MBH Személyi Kölcsön

THM

14,6% - 23,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

Provident Sláger kölcsön

THM

14,9%

Futamidő

18 hó

Hitelösszeg

350.000 Ft - 700.000 Ft

Hirdetés

Fix Kamat személyi kölcsön

THM

14,41% - 21,77%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 12.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

5 dolog a foglalóról, amit érdemes tudnod

5 dolog a foglalóról, amit érdemes tudnod

2021.04.16.

Álmaink házának megtalálásával egy sor fontos kérdésre is felelnünk kell. Hogyan és mikor kössünk adás-vételi szerződést, hogyan és mikor fizessünk? Kis utánajárással a válaszok nem is tűnnek annyira bonyolultnak. Első lépésben nézzük meg, hogy mit kell tudnunk a foglalóról.

Tovább olvasom
Mibe fektessük a pénzünket 2023-ban?

Mibe fektessük a pénzünket 2023-ban?

2023.03.29.

Hogy mibe fektesd a pénzedet 2023-ban, az bizony egy fogós kérdés, de megpróbáljuk megválaszolni; olvasd el alábbi cikkünket!

Tovább olvasom
Milyen irányba mozdulhatnak a lakásárak 2023-ban?

Milyen irányba mozdulhatnak a lakásárak 2023-ban?

2022.08.01.

A lakásárak 2023-ban vajon tovább emelkednek, vagy elindul végre a csökkenés? Az alábbi cikkben erre keressük a választ.

Tovább olvasom
Ingatlanvásárlás előtt állsz? Ezeket a tényezőket vedd figyelembe!

Ingatlanvásárlás előtt állsz? Ezeket a tényezőket vedd figyelembe!

2022.05.03.

Ingatlanvásárlás előtt számos lépést kell megtenned még akkor is, ha nem hitelből oldod meg; ha igen, a teendőid megsokszorozódnak!

Tovább olvasom