Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Fellendülőben a lakáspiac az ingatlanközvetítő hálózat szerint

2021.09.07.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 7. 13:54

Az ingatlanközvetítő hálózat felmérései alapján a lakáspiac – és különösen az új építésű lakások piaca – fellendült az idei év első felében.

Fellendülőben a lakáspiac az ingatlanközvetítő hálózat szerint

Több ingatlanközvetítő hálózat statisztikái és felmérései alapján kijelenthető, hogy a lakáspiac ismét fellendült a koronavírus-veszélyhelyzet elmúltával. A megyei jogú városokban végzett felmérés kimutatta, hogy az előző év azonos időszakához képest 24%-kal több társasházi lakásprojekt indult el, és többek között ennek is köszönhetően a kínálati árak is növekedtek, méghozzá közel 10%-kal.

Milyen a fellendülés eloszlása?

Nyilvánvaló, hogy nem mindenhol ugyanakkora az emelkedés, hiszen a fenti adatok az átlagot mutatják. A népszerűbb városok közé tartozik Debrecen, ahol a legmagasabb a kínálati átlagár: négyzetméterenként 871.000 forint. A kiemelt városok között találjuk még Veszprémet 754.000 forintos, illetve Sopront 720.000 forintos négyzetméterenkénti árakkal. Hódmezővásárhely a lista végén foglal helyet: négyzetméterenként 438 ezer forint a kínálati átlagár, de Békéscsabán és Nagykanizsán is viszonylag alacsonyak a négyzetméterenkénti átlagárak: e megyei jogú városokban 458.000, illetve 481.000 forintról van szó.

Érdekes módon Győr nem került be a legdrágábbak közé, azonban Szegeddel és Debrecennel együtt e három városban indult a legtöbb projekt; szám szerint 112, amelyek összesen 3.331 lakást jelentenek. A legkevesebb lakásprojekt Szekszárdon, Békéscsabán és Hódmezővásárhelyen indult; ezekben a megyei jogú városokban mindössze két-két beruházásról tudnak az ingatlanközvetítő hálózatok a felmérés időpontjában.

Érdekesség, hogy a legdrágább, megyei jogú városban indult lakásprojekt Debrecenben található; ennek kínálati ára elérte a négyzetméterenkénti 1,5 millió forintot, de a megyei jogú városok öt legdrágább projektje közül négy szintén ebben a városban épül. Szintén érdemes megjegyezni, hogy míg minden tekintetben a középmezőnyben végzett Dunaújváros és Salgótarján, addig e két városban nem épül négylakásosnál nagyobb társasház.

Nem csak az ingatlanközvetítő hálózatok profitálnak belőle

Természetesen az ingatlanközvetítő hálózatok is nagyobb nyereséget tudhatnak magukénak a lakáspiac fellendülésének köszönhetően, de a befektetés is komoly profitot hozhat azoknak, akik most vásárolnak lakást, hiszen az árak egyre csak nőnek. Ha Te is most készülsz lakást vásárolni, és ehhez hitelt keresel, tekintsd meg ajánlatainkat, majd indítsd el az igénylést online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

36 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 2.000.000 Ft

Hirdetés

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,17% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Fordulat a lakáspiacon: 9 év után először csökkentek az árak

Fordulat a lakáspiacon: 9 év után először csökkentek az árak

2023.12.08.

Az Expresszkölcsön szakértői annak jártak utána, hogy milyen irányban változnak a lakásárak, és annak, hogy ez hogyan hat a vásárlókra, az eladókra és a lakástulajdonosokra. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy ne csak az ingatlant eladók és vevők, de az ingatlan tulajdonosai is tisztában legyenek azzal, hogy milyen hatással van rájuk egy lakáspiaci fordulat. Mutatjuk, mire jutottunk.

Tovább olvasom
Az ingatlanvásárlás menete – minden tudnivaló egy helyen

Az ingatlanvásárlás menete – minden tudnivaló egy helyen

2023.10.20.

Az ingatlanvásárlás nagy döntés, amelyre alaposan fel kell készülni. A folyamat több lépésből áll, amiket érdemes sorrendben végigvinni. Bár egy ingatlan megvásárlása nem mindennapos az életben, még egy átlagembernek sem okoz gondot. Ingatlanvásárlás kisokos a szakértőinktől.

Tovább olvasom
Minden, amit a falusi CSOK-ról tudnod kell 2024-ben

Minden, amit a falusi CSOK-ról tudnod kell 2024-ben

2024.04.12.

A falusi CSOK népszerűsége idén is megmaradt. Ez a családtámogatási forma kistelepüléseken érhető el. Vidékre költöznél? Lehet, hogy falusi CSOK segítségével megteheted. Utánajártunk, hogy mit kell róla tudni. Mutatjuk a részleteket.

Tovább olvasom
Mekkora önerő szükséges lakásvásárláshoz?

Mekkora önerő szükséges lakásvásárláshoz?

2021.08.20.

Önerő szükséges minden lakáshitelhez, és persze több tényezőtől is függ, hogy mekkora – az alábbiakban ezeket vesszük sorra.

Tovább olvasom