Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Mekkora önerő szükséges lakásvásárláshoz?

2021.08.20.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2021. augusztus 20. 14:43

Önerő szükséges minden lakáshitelhez, és persze több tényezőtől is függ, hogy mekkora – az alábbiakban ezeket vesszük sorra.

Mekkora önerő szükséges lakásvásárláshoz?

Egy lakás megvásárlásához – ha az hitelből történik – önerőre van szükség, méghozzá annyira, amennyit a bank elvár. A lakáshitel ugyanis a lakás becsült forgalmi értékének mindössze 80%-át fedezheti az ide vonatkozó jogszabály szerint, a maradékhoz önerő szükséges, ám azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a bankok nem mindig adják ezt meg; sokszor 70% fölé sem mennek. Arra a kérdésre tehát, hogy mekkora önerő szükséges a lakás megvásárlásához, meglehetősen nehéz válaszolni.

Mitől függ az önerő mértéke?

A bankok Budapesten és a nagyobb városokban lévő ingatlanokra magasabb hitelösszeget adnak, mert ez esetekben pontosabban határozható meg a becsült forgalmi érték, és annak növekedése is valószínűbb. Kisebb településeken már inkább a 70% a valószínű, községekben, illetve a nagyvárosoktól távol eső falvakban pedig akár 60% körüli is lehet, azaz itt akár 40% önerőre is szükség lehet.

Hogy példát is mutassunk:

Egy budapesti, 40 millió forint vételárú lakás esetében minimum 8, de inkább 10-12 millió forint önerővel érdemes számolni.
Egy vidéki, 20 millió forint értékű ház esetében a 6-8 millió forintot érdemes megcélozni.

Ennél alacsonyabb összegekkel valójában nem is érdemes bankokhoz fordulni lakáshitelért, mert el fogják azt utasítani.

Mit tehetsz, ha nem rendelkezel ekkora önerővel?

Sokáig volt lehetőség a személyi kölcsönnel való megoldásra, ám ez egyrészt bonyolult, másrészt egy ideje nem is lehetséges. Jelenleg a CSOK, illetve a babaváró hitel tűnik olyan opciónak, ami által megvalósítható az ingatlanvásárlás, ám ezeknek extra feltételeik is vannak, amelyeket nem mindenki tud teljesíteni. A lakás-takarékpénztárak sajnos már nem jelentenek előnyt, egyéb módokon pedig nagyobb összeghez jutni nem lehetséges úgy, ha lakáshitelt is szeretnél felvenni. Sajnos jelenleg nincs olyan program, ami egyedülállókat, vagy gyermekteleneket juttatna lakáshoz, ezért az egyetlen lehetőség a takarékoskodás, méghozzá hosszú ideig.

Amennyiben rendelkezel önerővel, és lakáshitelt szeretnél felvenni, tekintsd meg ajánlatainkat, majd indítsd el az igénylést online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,17% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Raiffeisen Személyi Kölcsön

THM

9,9% - 19,6%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Jelenlegi legjobb lakáshitelek – összesítjük!

Jelenlegi legjobb lakáshitelek – összesítjük!

2019.11.21.

Nyilvánvaló, hogy mindenki, így Te is a legjobbat szeretnéd mindenből, és ezt természetesen meg tudjuk érteni mi is. Éppen ezért vesszük elő időről időre bizonyos hiteltípusok legjobbjait; most a jelenlegi legjobb lakáshitelek vannak soron!

Tovább olvasom
A leggyakoribb buktatók: ezeket a hibákat kerüld el, ha lakáshitelt veszel fel!

A leggyakoribb buktatók: ezeket a hibákat kerüld el, ha lakáshitelt veszel fel!

2023.11.28.

A lakáshitel igénylés előrelátást igényel. Az Expresszkölcsön szakértői szerint vannak tipikus hibák, amiket jobb elkerülni. Egy-egy hiba nem csak kellemetlen lehet, de akár súlyos anyagi hátrány is érheti az igénylőt. A megfelelő felkészülés azonban segíthet abban, hogy a folyamat zökkenőmentesen menjen végig. Segítünk néhány tippel.

Tovább olvasom
Mennyi a törlesztője jelenleg egy 15 millió forintos lakáshitelnek?

Mennyi a törlesztője jelenleg egy 15 millió forintos lakáshitelnek?

2024.03.05.

Amikor lakáshitelt igényelünk, fontos, hogy tisztában legyünk a várható költségekkel. Az a költség, ami évekig minden hónapban jelentkezni fog, a törlesztőrészlet. Utánajártunk, hogy mennyi a törlesztője jelenleg egy 15 millió forintos lakáshitelnek.

Tovább olvasom
Hogyan zajlik a hitelbírálat? Amit érdemes tudni a hitelfelvétel előtt

Hogyan zajlik a hitelbírálat? Amit érdemes tudni a hitelfelvétel előtt

2024.03.14.

Amikor hitelt igényelünk, a bank elbírálja, majd jó esetben jóváhagyja az igénylést. De hogy zajlik a hitelbírálat? Mennyi ideig tart? Mit vizsgálnak? Utánajártunk, és megmutatjuk, hogy mit érdemes tudnod hitelfelvétel előtt.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával