Provident ujProvident ujHirdetés

Milyen támogatásokat kaphatnak az egyedülálló szülők?

2021.03.23.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2021. március 23. 12:39

Támogatásokat kaphatnak az egyedülálló szülők is, és érdemes is ezeket kihasználni – mutatjuk a részleteket!

Milyen támogatásokat kaphatnak az egyedülálló szülők?

A Családvédelmi Akcióterv – mint a neve is mutatja – elsősorban a családok támogatására szolgál, ám a célja elsődlegesen a gyermekvállalási kedv ösztönzése, illetve a népességfogyás megállítása. Épp emiatt az egyedülálló szülőkre is kiterjesztették egynémely elemét, akik ugyanúgy támogatásokat kaphatnak, mint párban élő társaik, bár tény, hogy kevesebbet. Lássuk, milyen támogatások érhetőek el, ha egyedül neveled a gyermekedet!

ÁFA-csökkentés és ÁFA-visszatérítés

Az új építésű ingatlanok vásárlása alacsonyabb ÁFA mellett lehetséges, de ugyanígy az építésre vonatkozó ÁFA is csökken az eddigi 27%-ról 5%-ra. Fontos, hogy ennek esetében a pénzügyi teljesítésnek 2020-at követően kell megtörténnie, mert ha a fizetés egy része már idén lezajlik, akkor a 2021-ben teljesített részletre vonatkozik az 5%-os ÁFA, míg a többire 27%-os. Az ÁFA-visszaigénylés esetében CSOK-igénylésre is szükség van, de ezt a támogatást kaphatták egyedülálló szülők eddig is.

CSOK

Mint fentebb is írtuk, a CSOK támogatást kaphatják egyedülálló szülők is, ám természetesen az összege függ a gyermekek számától, illetve az ingatlanszerzés mikéntjétől és helyétől is. Lényeges, hogy ez csak meglévő gyermekre vonatkozik, vállalt gyerekre CSOK nem adható, CSOK hitel viszont igen.

Illetékmentesség

Ehhez szintén szükséges a CSOK igénylés megléte, ám ezt a támogatást is kaphatják egyedülálló szülők.

Lakásfelújítási támogatás

A lakásfelújítási támogatást is kaphatják egyedülálló szülők, ami a teljes felújítási költség maximum 50%-ának visszaigénylési lehetősége számlák bemutatása ellenében, maximum 3 millió forintig. Ehhez persze önerőből kell megoldani a felújítást, amit csak részben kaphatsz vissza, ám érdemes lehet akár hitelből is megoldani, hiszen hatalmas előnyhöz juttat, bár lehetséges, hogy nehezebb dolgod lesz, hiszen adóstárs nélkül kell belevágnod, ráadásul megfelelő jövedelmet is igazolnod kell majd.

Ha hitelre lenne szükséged a lakásfelújítási támogatás igénybevétele érdekében, tekintsd meg a bankok legjobb ajánlatait oldalunkon, majd hasonlítsd össze őket, és, ha megtaláltad az igényeidnek leginkább megfelelőt, indítsd el az igénylési folyamatot online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,00% - 18,67%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Horizont kölcsön

THM

10,4%

Futamidő

22 hónap

Hitelösszeg

400.000 Ft - 1.200.000 Ft

Hirdetés

MBH Hajrá Személyi Kölcsön

THM

10,6% - 23,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Milyen otthonteremtési támogatásokat vehetünk igénybe 2023-ban?

Milyen otthonteremtési támogatásokat vehetünk igénybe 2023-ban?

2022.12.19.

Milyen otthonteremtési támogatásokat vehetsz igénybe a következő évben? Az alábbi cikkben ennek járunk utána!

Tovább olvasom
Minden, amit a falusi CSOK-ról tudnod kell 2024-ben

Minden, amit a falusi CSOK-ról tudnod kell 2024-ben

2024.04.12.

A falusi CSOK népszerűsége idén is megmaradt. Ez a családtámogatási forma kistelepüléseken érhető el. Vidékre költöznél? Lehet, hogy falusi CSOK segítségével megteheted. Utánajártunk, hogy mit kell róla tudni. Mutatjuk a részleteket.

Tovább olvasom
Otthonteremtési támogatások 2022-ben

Otthonteremtési támogatások 2022-ben

2022.02.17.

Otthonteremtési támogatásokat 2022-ben is igényelhetsz, de akad olyan, amit már csak egy ideig – az alábbiakban ezeket soroljuk fel.

Tovább olvasom
Milyen otthonteremtési támogatásokat kaphatnak a kétgyermekes családok?

Milyen otthonteremtési támogatásokat kaphatnak a kétgyermekes családok?

2022.10.28.

A kétgyermekes családok számára számos otthonteremtési támogatás elérhető; az alábbiakban ezeket gyűjtöttük egy csokorba.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával