Provident őszi kampányProvident őszi kampányHirdetés

Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételei

2020.07.24.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 3. 16:54

Lakáshitelt szeretnél felvenni? Akkor jó, ha tisztában vagy a feltételekkel, hiszen, ha valamelyiket nem tudod teljesíteni, nem kaphatod meg az áhított pénzösszeget. Az alábbiakban a Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételeit ismertetjük, ami által képet kaphatsz arról is, hogy másik bank választása esetén mire számíthatsz.

Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételei

A Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételei között vannak általánosak, amelyeket minden banknál ugyanígy, vagy minimális különbségekkel találhatsz majd meg. Az első a KHR rendszerben való szereplés, ami kizáró tényező, vagyis akár aktív, akár passzív státuszban tartanak nyilván, nem kaphatsz lakáshitelt – ez minden pénzintézetnél egyezik. A másik az életkori megkötés, ami ebben az esetben a 18. életév betöltése, illetve legfeljebb 70 éves életkor a hitel lejáratakor, valamint az ezen feltételek nem teljesítésekor az adóstárs bevonásának szükségessége. Szintén általánosnak mondható a magyarországi lakcím, illetve a szintén hazánkban megszerzett jövedelem, a minimum 3 hónapos, folyamatos, határozatlan idejű munkaviszony, valamint a legalább kéthavi, aktív, lakossági bankszámla-múlt bármelyik magyarországi pénzintézetnél.

A Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételei itt azonban még nem értek véget, hiszen vannak csak erre a bankra jellemzőkitételek is. Ilyen például a telefonos elérhetőség, ami lehet lakóhelyi vezetékes telefon, előfizetéses mobiltelefon, vagy feltöltőkártyás mobiltelefon, vagy a minimálisan elvárt jövedelem, ami egyedüli igénylés esetén minimum havi nettó 150.000 forint. Az adóstárssal együtt végrehajtott igénylés esetén mindkét félnek rendelkeznie kell a fentebb említett havi nettó 150.000 forint igazolt jövedelemmel, ám, ha az egyik fél igazolt havi nettó jövedelme kevesebb, mint 150.000 forint, akkor a másik félnek minimum 200.000 forint havi nettó jövedelmet kell igazolnia.

Meg kell említenünk még a Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételeit vállalkozók hiteligénylése esetére, ugyanis a jövedelem kérdését ez esetben egészen máshogy kezeli a pénzintézet. Egyéni vállalkozók, illetve társas vállalkozások (Kft., Bt., Kkt.) tulajdonosainak hiteligénylése esetén minimum 12 hónap folyamatos gazdasági tevékenységre és egy lezárt üzleti évre van szükség ahhoz, hogy a hitelbírálat pozitív lehessen.

Amennyiben kérdésed lenne a Raiffeisen Bank lakáshitelének feltételeivel kapcsolatban, fordulj hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Hirdetés

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

9,94% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Mennyi idő alatt kapjuk meg a lakáshitelt?

Mennyi idő alatt kapjuk meg a lakáshitelt?

2021.04.24.

Ha megtaláltuk a legmegfelelőbb otthont, de nincs elegendő megtakarításunk, hogy megvehessük, akkor a bankok ajánlatai közül válogathatunk a hitelek között. Ha minden feltételnek meg tudunk felelni, és valóban jogosultak vagyunk a kölcsönre, akkor pedig egy nagyon fontos kérdés marad: mennyi idő alatt kapjuk meg a lakáshitelt?

Tovább olvasom
Ingatlanvásárlás előtt állsz? Ezeket a tényezőket vedd figyelembe!

Ingatlanvásárlás előtt állsz? Ezeket a tényezőket vedd figyelembe!

2022.05.03.

Ingatlanvásárlás előtt számos lépést kell megtenned még akkor is, ha nem hitelből oldod meg; ha igen, a teendőid megsokszorozódnak!

Tovább olvasom
Mikor jöhetnek el az olcsóbb hitelek?

Mikor jöhetnek el az olcsóbb hitelek?

2023.06.02.

A lakáshitelek kamata erősen befolyásolja a hitelfelvételi kedvet. Minél drágábbak a hitelek, annál kevesebben akarnak lakáshitelt igényelni. A kamatokra több tényező is hatással van, az egyik a jegybanki alapkamat. Sokan várják a kamatok csökkenését, ezért utánajártunk, hogy mikor jöhetnek el az olcsóbb hitelek.

Tovább olvasom
Lakáshitel mértéke egy átlagos bérrel

Lakáshitel mértéke egy átlagos bérrel

2020.06.15.

A járandóság, az, hogy mennyit keresünk az egyik legmeghatározóbb dolog egy kölcsön-felvételnél. A lakáshitel mértéke nagyban függ attól, hogy milyen havi jövedelmet tudsz igazolni. Lássuk, hogy egy átlagos hazai jövedelemmel milyen mértékű lakáskölcsönhöz lehet jutni!

Tovább olvasom