Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Hogy hat a koronavírus járvány a pénzügyeidre?

2020.04.20.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 22. 10:44

A koronavírus járvány mindannyiunk életét megváltoztatta néhány hét leforgása alatt – kiét kisebb, kiét nagyobb mértékben, és ez igaz a pénzügyeinkre is. Akármilyen hihetetlen is, de a járvány, illetve a karantén pozitív hatással is lehet az életünkre, de legalábbis vannak olyan előnyei, amelyek valószínűleg sokak előtt rejtve maradnak a rengeteg hátrányt látva. Alábbi cikkünkben ezekre szeretnénk felhívni a figyelmet, illetve adunk néhány tanácsot is.

Hogy hat a koronavírus járvány a pénzügyeidre?

Alapvető, hogy ilyenkor kevesebbet költünk, hiszen az élelmiszereken és a háztartásban szükséges dolgokon túl nem nagyon vásárolunk semmit, ha bizonytalan a helyzet, és erre most rátesz egy lapáttal az is, hogy nem mozdulunk ki otthonról, tehát szórakozásra, öltözködésre egyáltalán nem fordítunk semekkora összegeket. Nyilván megvan ennek az árnyoldala is, de a spórolásban nagyon sokat segít.

Hallhattuk a hírekben, hogy sokan pánikszerű bevásárlásba kezdtek, és a boltok teljesen kiürültek ennek hatására. Ez nem csak azért probléma, mert így sokaknak nem jutott az alapvető cikkekből, de azért is, mert olyan termékek felhalmozása kezdődött meg, ami aztán vagy évekig nem fog elfogyni, vagy egyszerűen megromlik, és így rengeteg pénz ment el feleslegesen. A lényeg a mértékletesség: érdemes kicsit jobban odafigyelni arra, hogy a kamra fel legyen töltve, de a túlzásokat kerülni kell.

És most lássuk a hitelekkel kapcsolatos részt, hiszen ezzel foglalkozunk. A törlesztési moratórium szerencsére megmenti a hitelállományt, de ez csak pillanatnyi könnyebbséget jelent. Hiszen a lejárata után, azaz 2021. januártól újraindul a törlesztés, és a futamidő meghosszabbodásával a teljes visszafizetendő összeg is megnő. Nyilvánvalóan hatalmas terhet jelent ez a bankszektornak, és így hatással van a teljes gazdaságra is a koronavírus járvány. Begyűrűzik minden ágazatba így, vagy úgy. Éppen ezért, ha megtehetjük, inkább mondjunk le a moratórium lehetőségéről. Így nem csak magunknak, de mindenki másnak is segítünk átvészelni ezt a nehéz időszakot.

A legfontosabb tanácsunk azonban csak most jön: Ne ess pánikba! Gondold át alaposan a pénzügyeidet, vezess bevételi-kiadási naplót, és hozz racionális döntéseket, ha pedig kérdésed van, keress bennünket elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Együtt kölcsön

THM

9,85%

Futamidő

23 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft - 1.000.000 Ft

Hirdetés

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,00% - 18,67%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Időnyerő Személyi Kölcsön

THM

10,6% - 23,2%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

KATA-s vállalkozóként személyi hitel?

KATA-s vállalkozóként személyi hitel?

2020.11.03.

Vállalkozóként dolgozol, és hitelt szeretnél felvenni? Nem kell aggódnod, a személyi kölcsönök igénylése számodra is elérhető, csupán más típusú dokumentumokat kell beszerezned, mint egy alkalmazotti munkaviszonyban dolgozó ügyfélnek.

Tovább olvasom
A törlesztőrészlet – pontosan miből tevődik össze?

A törlesztőrészlet – pontosan miből tevődik össze?

2019.03.12.

Mindenki tudja, hogy ha hitelt veszünk fel, akkor azt törlesztenünk is kell; hiteltípustól és az igényelt hitelösszegtől függ, hogy mennyi is lesz a törlesztőrészlet. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy miből is tevődik ez össze. Lássuk kicsit részletesebben!

Tovább olvasom
Legkedvezőbb hitel

Legkedvezőbb hitel

2020.05.07.

Sokan teszik fel nekünk a kérdést, hogy melyik a legkedvezőbb hitel, de erre nincs egyértelmű válasz, hiszen mindenkinek mások az igényei, és hitelekből is számtalanfélét kínálnak a pénzintézetek. Ennek ellenére most megpróbálkozunk azzal, hogy könnyebbé tegyük a számodra a legkedvezőbb hitel megtalálását.

Tovább olvasom
Hitellehetőségek tavaszi lakásfelújításhoz

Hitellehetőségek tavaszi lakásfelújításhoz

2020.03.25.

A tavaszi nagytakarítás mindenki számára ismerős munka; ilyenkor húzzuk el a bútorokat, hogy mögöttük még a falat is portalaníthassuk, ilyenkor jön el az ablakpucolás ideje, és még sorolhatnánk, hányféle ház körüli munkát szokás ilyenkor elvégezni. De mi van akkor, ha a takarítás már nem elég, hanem ennél sokkal többre van szükség? Nos, a lakásfelújítás megoldás erre a problémára, viszont ez a megoldás csak újabb problémát szül: miből? Hitellehetőségek mindig vannak, csupán a legmegfelelőbbet kell megtalálni!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával