Törlesztési biztosítás

A törlesztési biztosítás havi díját általában az adott hitel törlesztőrészletének százalékában, vagy a teljes kölcsönösszeg százalékában határozza meg a biztosító. A költségek természetesen nagyban függnek attól, hogy milyen káreseményekre terjed ki biztosításunk.

Nem mindig, ezeknél a biztosításoknál a legtöbb esetben úgynevezett várakozási idővel kell számolnunk. Ez azt jelenti, hogy a szerződéskötést követően sok esetben két, vagy három hónap múlva indul az az időszak, amelyben térít a biztosító. Emellett van önrész is, ami azt jelenti, hogy a káreseményt követően bizonyos ideig még magunknak kell fizetnünk a törlesztőrészleteket.

Ez az adott szerződéstől függ. A biztosítók különböző csomagokat ajánlanak, amelyekben általában meg van határozva a maximális térítési összeg, a térítés időtartama és az is, hogy hány százalékos egészségkárosodásnál, mi illeti meg a kedvezményezettet. A kedvezményezett egyébként a bank, káreseményt követően a biztosító a hitelező banknak fizet. Nyilván az sem mindegy, hogy milyen hitelhez szeretnénk biztosítást kötni.

Törlesztési biztosítást különböző hitelekre lehet kötni, úgy, mint például: folyószámlahitel, hitelkártya, jelzáloghitel, babaváró kölcsön, egyéb személyi kölcsön.

A törlesztési biztosítással arra az esetre kapunk védelmet, ha baj történik velünk, vagy elveszítjük munkahelyünket. Ebben az esetben a biztosító a biztosítási szerződésnek megfelelően segít a törlesztőrészletek fizetésében, vagy akár az adósság kiegyenlítésében.

A weboldalon megjelenített egyes ajánlatok megjelenítését több tényező befolyásolhatja, így az ajánlatra vonatkozó feltételek és megadott adatok, valamint a weboldalt üzemeltetőnek az ajánlatot tevővel való megállapodásai. Az ajánlatok megjelenítésekor ezért nem független rangsorolás valósulhat meg, hanem a szerződött partnerek ajánlatai kiemeléssel előbbre kerülhetnek a listán.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

További kérdés kategóriák

Legutóbbi blogbejegyzések

Mi a különbség a nettó és bruttó jövedelem között a hitelbírálatban?

A hitelbírálatnál sokan abból indulnak ki, ami a munkaszerződésükben szerepel: a bruttó bérből. A bank azonban a rendszeresen érkező, igazolható és tartósnak tekinthető bevételeket veszi figyelembe, és levonhat belőle olyan tételeket, amelyek csökkentik a valós mozgástered (például már meglévő törlesztők). A cikk részletesen bemutatja, mi a nettó és bruttó különbsége a hitelbírálatban, mire jó a jövedelemigazolás és a bankszámlakivonat, és gyakorlati példákon keresztül megmutatja, miért kaphat két azonos bruttó bérű ügyfél teljesen eltérő hitelajánlatot.

Tovább olvasom
Hogyan kérj halasztást hitelfizetésre átmeneti nehézség esetén?

Átmeneti pénzügyi nehézség esetén nem az a legjobb lépés, ha eltűnsz a bank elől, hanem az, ha időben halasztást kérsz a hitelfizetésre. A halasztás nem ajándék: feltételei vannak, és később többe kerülhet, viszont segíthet átvészelni egy rövid krízist úgy, hogy elkerüld a késedelmet és a tartozás gyors romlását. Ebben a cikkben lépésről lépésre végigmegyünk azon, mikor érdemes halasztást kérni, mit kérdez a bank, milyen iratokat célszerű összekészíteni, hogyan néz ki egy jó kérelem, milyen válaszokra számíthatsz, és hogyan hasonlítható össze a halasztás más, hasonló pénzügyi megoldásokkal.

Tovább olvasom
Befektetési alapok vs bankbetét: mihez van nagyobb esély hozamra a következő 1–3 évben?

Az 1–3 éves időtáv különösen kényes: elég hosszú ahhoz, hogy a bankbetét „kamatkörnyezettől függjön”, de elég rövid ahhoz, hogy egy rosszul megválasztott befektetési alapnál a kockázat kellemetlenül visszaüthessen. Ebben a cikkben közérthetően, mégis szakmai módon végigvesszük, mikor lehet nagyobb esélyed hozamra bankbetéttel, mikor befektetési alappal, milyen költségekre és csapdákra figyelj, és hogyan állíts össze 1–3 évre olyan megoldást, ami nem a szerencsén múlik. Lesznek konkrét példák, „ha ezt látod, inkább azt válaszd” jellegű döntési pontok, és összehasonlítás más, hasonló lehetőségekkel is.

Tovább olvasom
Így működik a babaváró hitel: feltételek, törlesztés, szüneteltetés és elengedés közérthetően

A babaváró hitel akkor marad igazán kedvező, ha a gyermekvállaláshoz kötött feltételek időben teljesülnek: a „kritikus” 5 éven belüli teljesítés a kamatmentesség kulcsa. Megmutatjuk közérthetően a feltételeket, a törlesztés szüneteltetésének és az elengedésnek a logikáját, a leggyakoribb buktatókat, és hozunk életből vett példákat is.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával