Autólízing információk

Az autóhitel voltaképpen egy személyi kölcsön, amely szabadon felhasználható. A lízingnél több a kötöttség, és van önerő, ugyanakkor a feltételek jobbak lehetnek, mint a hitelnél. Érdemes a lízingcégek akcióit böngészni, a legjobb konstrukciók manapság általában egy-egy típusra vonatkoznak.

A gépjármű a bank nevén lesz, mi vagyunk az üzembentartók, és ez az állapot egészen a futamidő végéig tart. Ha az autó megvásárlásáról döntünk, természetesen az átkerül a nevünkre.

Nem, a legtöbb hitelező ezt nem teszi kötelezővé, persze ez nem jelenti azt, hogy nem is érdemes megtenni, hiszen komoly költségeink adódhatnak probléma esetén.

Nem, használtat is, és nemcsak kereskedéstől, hanem magánszemélytől is lehet gépjárművet lízingelni. Persze a banknak több feltétele, megkötése is lesz. Például a legtöbb pénzintézet kötelező állapotfelmérést végeztet.

Akkor a bank elveheti az autót, amelyet aztán elárvereznek. Emiatt is érdemes átgondoltan döntetni a különböző finanszírozási típusok között és kiszámolni mekkora költséggel jár az adott hitel, vagy lízing.

Ez hitelintézetenként változhat, de általában a következő dokumentumok kellenek: személyi igazolvány, vezetői és forgalmi engedély, törzskönyv, az autó technikai adatai, munkáltatói igazolás, az állandó jövedelem igazolása.

A weboldalon megjelenített egyes ajánlatok megjelenítését több tényező befolyásolhatja, így az ajánlatra vonatkozó feltételek és megadott adatok, valamint a weboldalt üzemeltetőnek az ajánlatot tevővel való megállapodásai. Az ajánlatok megjelenítésekor ezért nem független rangsorolás valósulhat meg, hanem a szerződött partnerek ajánlatai kiemeléssel előbbre kerülhetnek a listán.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

További kérdés kategóriák

Legutóbbi blogbejegyzések

Cofidis THM és futamidő: hogyan növelheti meg a kényelmes törlesztő a teljes költséget?

A futamidő meghosszabbítása csökkentheti a havi terhelést, miközben jelentősen növelheti a személyi kölcsön teljes visszafizetését. A Cofidis ajánlatát ezért az elérhető THM, a teljes költség és a háztartás szabad cash-flowja alapján érdemes megítélni.

Tovább olvasom
KHR státusz lakáshitelnél: mikor zárja be az ajtót, és mikor van még banki mozgástér?

A KHR-ben szereplő adat önmagában nem azonos hiteltilalommal, de a fennálló és a már rendezett mulasztás banki megítélése alapvetően eltér. Lakáshitelnél a hitelmúlt rendezése után is a teljes ügyfélprofil dönti el, hogy marad-e finanszírozási lehetőség.

Tovább olvasom
Ugyanaz a kölcsön, más kamat: miért kaphat eltérő ajánlatot két hasonló ügyfél?

Két hasonló jövedelmű hiteligénylő banki kockázati profilja jelentősen eltérhet a meglévő tartozások, a számlamúlt és a jövedelem stabilitása miatt. A személyre szabott kamat ezért csak a teljes ügyfélminősítés után értelmezhető.

Tovább olvasom
UniCredit Babaváró hitel: mennyi jövedelem mellett lehet reális az igénylés?

Az UniCredit Babaváró hitelnél a jövedelem összege mellett annak stabilitása, elfogadhatósága és a meglévő adósságterhelés is meghatározza a finanszírozhatóságot. A biztonságos hitelösszeg ezért rendszerint alacsonyabb lehet a bank által elméletileg engedélyezhető maximumnál.

Tovább olvasom