CIB bannerCIB bannerHirdetés

Személyi kölcsön kizáró okai 2020-ban

2020.02.18.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 21. 10:18

A személyi kölcsön kizáró okai 2020-ban is ugyanazok, mint korábban, hiszen a törvényi szabályozás nem változott. A bankoknak pedig ehhez kell igazodniuk, azonban mindegyiknek megvan a saját feltételrendszere is, ami alapján elutasíthatnak egy hitelkérelmet. Alábbi cikkünkben összefoglaljuk, miért utasíthatja el egy bank a személyi kölcsön-kérelmedet.

Személyi kölcsön kizáró okai 2020-ban

Alapvetően a személyi kölcsön kizáró okait 2020-ban is a következő kritériumok alapján vizsgálja a bank. Életkor, igazolható lakhely, munkaviszony, jövedelem. Ha még nem töltötted be az elvárt életkort, vagy meghaladtad azt, ameddig még hajlandó hitelezni a bank. Ha nincs állandó, bejelentett, magyarországi lakcímed, ha nincs meg az elvárt idejű munkaviszonyod, illetve ha nem elegendő a jövedelmed az igényelt összeghez, el fogják utasítani a kérelmedet. Ezeken felül rendelkezned kell érvényes személyazonosító okmánnyal, elérhetőséggel, bankszámlával. Nem lehet lejárt tartozásod sem közműszolgáltatóknál, sem bankoknál – ehhez kapcsolódik, hogy a KHR rendszerben sem szerepelhetsz.

Jó, ha tudod, hogy a bankoknak vannak úgynevezett nem nyilvános feltételei is. Bár ezek speciális esetekre vonatkoznak, könnyen beléjük futhatsz. Hitelkiváltásnál előfordulhat, hogy ha nem törleszted a kiváltandó hitelt elegendő ideje, vagy elmaradásban vagy, akkor hiába a törlesztési szándék, elutasítanak. Ha külföldi állampolgár vagy, akkor egy magyar állampolgárságú társigénylőre is szükséged lesz a hitelfelvételhez, ha pedig magyar állampolgár vagy, de külföldi a jövedelmed, egy teljes év munkaviszonyt kell igazolnod. Létezik olyan személyi kölcsön kizáró ok is, ami szerint még társigénylővel sem vehetsz fel hitelt, ha nem az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamok egyikének állampolgára vagy.

Mint láthatod, a személyi kölcsön kizáró okai 2020-ban sem gyarapodnak, és annak ellenére, hogy ez a cikk hosszúnak tűnik, egyáltalán nem kell aggódnod, ha tudod teljesíteni a választott bank feltételeit. A választáshoz használd oldalunkat, ha pedig kérdésed lenne, tedd fel nekünk megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Időnyerő Személyi Kölcsön

THM

10,6% - 23,2%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

eHitel Expressz

THM

12,87%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Cofidis hiteltermékei

Cofidis hiteltermékei

2019.02.13.

A Cofidis Magyarország már jó ideje kínálja a hiteltermékeit, mégis keveset foglalkoztunk velük eddig, pedig érdemes a figyelemre. Nézzük át most kicsit részletesebben a Cofidis hiteltermékei által nyújtott lehetőségeket!

Tovább olvasom
Szabad felhasználású hitelek

Szabad felhasználású hitelek

2017.01.19.

Szabad felhasználású hitelek A szabad felhasználású hitelek azért népszerűek, mert nem szükséges igazolnunk, mire használjuk fel. Bármilyen célra igénybe vehetjük: Pénzügyeink rendezésére, adósság visszafizetésére: Gyakran előfordul, hogy váratlan, nagy összegű kiadás adódik, összecsúsznak a számlák, egy kedvező tanfolyam indul épp most, de éppen most nem fér bele anyagi keretünkbe. Megoldás ilyen esetekben a szabad felhasználású hitelek […]

Tovább olvasom
Az adósságrendező hitel felvételének feltételei

Az adósságrendező hitel felvételének feltételei

2018.03.27.

Az adósságrendező hitelt általában akkor vesz fel az ember, ha már nem bírja fizetni a korábbi kölcsöneit, és szeretné egyszerűsíteni a pénzügyeit. Az utóbbi években ez a hitelkonstrukció komoly népszerűségre tett szert, ami nem véletlen, hiszen számtalan előnye van!

Tovább olvasom
Ismerd meg a Cofidis Megújuló Hitel előnyeit!

Ismerd meg a Cofidis Megújuló Hitel előnyeit!

2023.09.25.

Egy megújuló hitel mindenkinek jól jöhet. Váratlan kiadás, bútor vagy autóvásárlás? Mindenre jó lehet. De mi a Cofidis Megújuló Hitel előnye? Utánajártunk. És jó dolgokat találtunk.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával