CIB bannerCIB bannerHirdetés

Jelzáloghitelt kiváltani, miért érdemes?

2019.07.02.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 18. 12:01

Többször is feltették már nekünk ezt a kérdést, ezért úgy gondoltuk, ideje megválaszolni egy cikk formájában is, hiszen még sokakban motoszkálhat. Kiváltani a jelzáloghitelt – röviden arról szól, hogy felveszel egy másik hitelt, amiből kifizeted a már meglévőt, és az újat törleszted tovább. És hogy ez miért éri meg?

Jelzáloghitelt kiváltani, miért érdemes?

Nos, tegyük fel, hogy évekkel ezelőtt vásároltál egy lakást, méghozzá hitelből. A 2010 előtti hitelkonstrukciók, de még az évtized elején megjelentek is fényévekre vannak a maiaktól. Hiszen akkoriban nagyon nehézkes volt hitelt adni, mert élénken élt még a hitelválság az emberek emlékezetében. Ennek következtében a kamatok magasak voltak, vagyis a hitel drága volt, míg mostanra átalakultak a hitelfelvétellel kapcsolatos nézetek. Így a pénzintézetek megtehetik, hogy alacsonyabb kamatokkal és különféle kedvezményekkel bocsássanak a piacra különféle konstrukciókat. Erre jön ráadásként az új szereplők megjelenése, és az éleződő piaci verseny, és máris közelebb jutottunk ahhoz, hogy miért érdemes a  jelzáloghitelt kiváltani.

Nézzünk egy konkrétabb példát is. Van egy lakáshiteled a múlt évtized második feléből, aminél a THM 10% fölötti, tíz éve fizeted, a törlesztőrészletére megy el a havi jövedelmed tetemes része, és még hátra van legalább ugyanennyi a futamidőből. Ha megnézed a jelzáloghitel kiváltására készült jelenlegi hitelkonstrukciókat, akkor láthatod, hogy 3-8% között mozognak, már ami a THM-et illeti. Ha csak a középértéket, vagyis az átlagos 5%-ot vesszük, ez akkor is a fele a régi hiteled esetében megállapított THM értéknek! Ha ehhez hozzátesszük, hogy az új hitelnél a futamidőt is veheted hosszabbra. Amivel még inkább csökkentheted a havi törlesztésed, akkor már nyilván érted, miért mondjuk azt, hogy a jelzáloghitel kiváltása megéri!

Meggyőztünk, hogy érdemes belefognod a régi jelzáloghiteled kiváltásába? Akkor tekintsd meg oldalunkon az elérhető hitellehetőségeket, hasonlítsd is össze őket, majd válaszd a legjobbat! Kérdésed van? Tedd fel nekünk megadott elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,39% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Időnyerő Személyi Kölcsön

THM

10,6% - 23,2%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

eHitel Expressz

THM

12,87%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Gyorskölcsönt másképpen, online, azonnal!

Gyorskölcsönt másképpen, online, azonnal!

2019.06.26.

Gyorskölcsönt másképpen? Hiszen még csak pár éve létezik! Miért változtatnának rajta már most? Nos, az alábbiakban röviden kifejtjük a gyorskölcsönök fejlődését, és elmondjuk, mi várható a közeljövőben!

Tovább olvasom
A hitelkártya, mire jó?

A hitelkártya, mire jó?

2018.10.11.

Mióta bekerült a köztudatba, illetve az igényelhető hiteltípusok közé a hitelkártya, azóta gyakorlatilag ez a termék lett a mumus az emberek szemében. Nem véletlen, de nem azért, amire sokan gondolnának, hanem mert nem úgy használják, ahogy kellene. A hitelkártya valójában zseniális találmány, és ha megfelelően bánunk vele, akkor gyakorlatilag kamatmentes!

Tovább olvasom
A MiniKölcsön, mit kell tudni róla

A MiniKölcsön, mit kell tudni róla

2018.02.06.

A MiniKölcsön online igényelhető, kis összegű kölcsön. Lényege, hogy a lehető legrövidebb idő alatt hozzáférhető az Expressz Szolgáltatásnak köszönhetően, de lehet standard módon is igényelni.

Tovább olvasom
Lakásárak – hol és mennyiért lehet lakást, vagy házat vásárolni?

Lakásárak – hol és mennyiért lehet lakást, vagy házat vásárolni?

2019.06.12.

Mivel pörög az ingatlanpiac, valószínűleg Neked is megfordult már a fejedben a lakásvásárlás. Nem csoda; manapság már szinte mindenkinek van valamilyen jelzáloghitele, hiszen kedvező feltételekkel lehet hozzájutni. Mivel a lakásárak szép lassan az egekbe szöktek az utóbbi néhány évben, egyre kisebb a mozgástér, és ez főleg a Budapesten keresgélőknek jelent problémát.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával