Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Mutatjuk, kiket érint a kiterjesztett kamatstop

2022.11.22.
Szerző: Mogyorós Kinga
Utoljára módosítva: 2022. november 22. 11:18

A kiterjesztett kamatstop az energiakrízis átvészelését célozza, de ezen túl is érkezik segítség a magyarországi KKV-k számára.

Mutatjuk, kiket érint a kiterjesztett kamatstop

Az utóbbi időben felmerültek olyan súlyos problémák, amelyek szép lassan tönkre is tehetik a magyar gazdaságot. A mindennapi életünkben már régóta érezhetjük az emelkedő inflációt, ám erre egy jókora lapáttal rátett az energiakrízis, így nem csak a háztartások, de a vállalkozások is komolyan megszenvedik a hatásait.

A megemelkedett költségek odáig is vezethetnek, hogy vállalkozások százai jutnak el a csődig, ez pedig munkahelyek megszűnését és a gazdaság zsugorodását hozza magával, amire nem vagyunk felkészülve. A legfontosabbnak tehát a vállalkozások segítése tűnik jelen pillanatban, ezért számos intézkedés történik, amelyek előmozdíthatják a kisebb és nagyobb cégek megmenekülését.

Az egyik ilyen a kiterjesztett kamatstop, amelynek „kiterjesztése” most a Magyarországon működő kis- és középvállalkozások számára hozhat némi enyhülést.

A közelmúltban több drasztikus változást is bejelentettek, és egyéb lépéseket is terveznek a magyar kis- és középvállalkozások megsegítésére. A kormány úgy döntött, hogy kiterjesztik az kamatstopot a kis- és közepes vállalkozásokra is, emellett meghosszabbítják a Széchenyi Kártya programot, és gyármentő programot is hirdetnek.

A kamatstop referencia-időpontja június 28. – akkor még mindössze 7,77% volt a bankközi, 3 hónapos kamatláb; ma 17,69% – és ugyanez a referencia-időpont lép életbe a kiterjesztett kamatstop esetében is, ami a változó kamatozású hitelekre vonatkozik, és november 15-től vezetik be, illetve 2023 július 1-ig tart. Az állomány megközelíti a 2000 milliárd forintot, és közel 60 ezer KKV-t fog érinteni.

Fontos még tudni, hogy a kiterjesztett kamatstop automatikusan lép érvénybe, tehát nem kell rá jelentkezni, aminek következtében minden egyes kis- és középvállalkozás részesül belőle, amennyiben rendelkezik a szabályozásban meghatározott hiteltípusok valamelyikével.

A kiterjesztett kamatstop lényege

A KKV-nak minősülő adósok részére a hitelező által üzletszerűen nyújtott, állami támogatással nem érintett, változó kamatozású, forint alapú hitel– és kölcsönszerződés, illetve pénzügyi lízingszerződés esetén – kivéve a hitelkeret-típusú kölcsönöket – 2022. november 15-től 2023. június 30-ig a 2022. november 15. napját követő és megelőző, szerződés szerinti fordulónaptól érvényes kamatlábat úgy kell megállapítani, hogy a referencia-kamatláb mértéke, a 2022. június 28. napján érvényes, szerződésben meghatározott referencia-kamatlábnál nem lehet magasabb.

A rendelet továbbá azt is kimondja, hogy a tőke- és kamattartozást nem lehet a nem teljesített kamat összegével megnövelni.

A hitelezőnek a kamatláb változásáról a szerződés szerinti fordulónapig, de legkésőbb 2022. november 15-igtájékoztatnia kell az adóst. A módosult szerződést nem kell közjegyzői okiratba foglalni, a korábbi közjegyzői okirat a szerződés módosult tartalmának keretei között érvényes.

További tudnivalók

A Széchenyi kártya esetében a 3,5%-os kamat január 1-ig megmarad, utána viszont 5%-ra emelkedik. A termékek körét egy beruházási kártyára, egy forgóeszközkártyára, egy turizmuskártyára és egy mikrohitel-kártyára szűkítik.

Fontos még tudni, hogy a vállalkozások október 20-tól jelentkezhetnek energiatámogatásért; az idei évben rezsitámogatást adnak – az energiaszámlák növekményének 50%-át fizetik ki –, a jövő évben pedig már beruházási támogatást is adnak beruházásösztönző kártya formájában, amit csak zöld programokra lehet felhasználni, és 15%-ig finanszírozni fogják az önerőt is a jövő év végéig.

Ha tehát Te is kis-, vagy épp középvállalkozást vezetsz, és neked is súlyos, a vállalkozásod létét fenyegető problémát jelent az energiaválság, vagy esetleg a hiteleid fizetésével jutnál csődközelbe, már érkezik a segítség. Az előrejelzések szerint a következő év tavaszán már számíthatunk az infláció csökkenésére, bár ez természetesen több tényező függvénye, de abban biztosak lehetünk, hogy a kiterjesztett kamatstop számos vállalkozást menthet meg az eltűnéstől, ezzel pedig rengeteg munkahely is megmaradhat.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

36 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 2.000.000 Ft

Hirdetés

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

9,94% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

A babaváró hitelnél 2020-ban referenciakamata emelkedik – nézzük a részleteket!

A babaváró hitelnél 2020-ban referenciakamata emelkedik – nézzük a részleteket!

2020.03.10.

A babaváró hitelnél 2020-ban emelkedik a referenciakamat – ezzel van tele az online sajtó, de csak a valóban pénzügyekkel foglalkozó híroldalak teszik hozzá: tovább. A babaváró hitelre vonatkozó referenciakamat ugyanis november óta emelkedik, ám akkor ennek még nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget.

Tovább olvasom
Személyi kölcsönök előnyei – miért érdemes igényelni?

Személyi kölcsönök előnyei – miért érdemes igényelni?

2019.11.02.

Minden hitelkonstrukciónak megvannak a maga előnyei, ami miatt érdemes őket választani egy adott célra. A személyi kölcsönök előnyei számosak, ám csak akkor, ha a megfelelő célra választjuk őket, ezt pedig behatárolják a kondíciók. Lássuk részletesebben, hogy mit is értünk ez alatt!

Tovább olvasom
Expresszkolcson.hu oldalon, hogy tudok kölcsönt igényelni?

Expresszkolcson.hu oldalon, hogy tudok kölcsönt igényelni?

2018.08.25.

Ha valamilyen kölcsönt igényelnél, akkor több lehetőség közül választhatsz, így például bemehetsz egy bankfiókba, vagy egy hitelközvetítőhöz is, a kényelmet azonban mindenki szereti, és az egyszerű megoldásoknak is sok híve van. A legkevésbé megterhelő az, ha online igényled a hiteledet, ehhez pedig mi, az expresszkolcson.hu csapata kínáljuk neked a legjobb megoldást!

Tovább olvasom
Milyen hitelekhez szükséges közjegyző és mikor nem?

Milyen hitelekhez szükséges közjegyző és mikor nem?

2025.09.17.

Nem minden hitelhez kell közjegyző, de ahol a bank az azonnali végrehajthatóságot és a biztos megtérülést szeretné, ott jellemzően közjegyzői okirat készül. Végigvesszük, mely hiteltípusoknál szokás kötelezően vagy gyakorlatilag mindig közjegyzőhöz menni, mikor elhagyható, mennyibe kerül, és hogyan tudod elkerülni a felesleges köröket.

Tovább olvasom