Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Emelkedik a Széchenyi hitelek kamata

2022.11.18.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2022. november 18. 14:37

A Széchenyi hitelek kamata sajnos emelkedik, viszont érkezett egy jó hír is, aminek valószínűleg sokan fognak örülni.

Emelkedik a Széchenyi hitelek kamata

A hazai vállalkozások számára a Széchenyi Kártya Program nagy segítséget jelent, hiszen fix kamat mellett olcsó forrást biztosít. A Széchenyi hitelek kamata a következő évtől emelkedik, de nem kell drasztikus kamatemelésre gondolni; mindössze 1,5%-ról van szó, ami a jelen gazdasági helyzetben kifejezetten kevésnek mondható. Sajnos más hitelkonstrukcióknál nem ritka ennek a többszöröse sem, de a vállalkozások számára még így is problémákat okozhat a kamatok növekedése.

Aki ismeri a Széchenyi hiteleket, az valószínűleg most csodálkozik, és ez abszolút érthető is, hiszen eredetileg a Széchenyi Kártya Program idén, az év végével kifutott volna, ám bejelentették, hogy biztos elérhető marad egészen 2023. június végéig. A meghosszabbítást szintén a jelenlegi gazdasági helyzet indokolja, és ezzel függ össze az is, hogy emelkedik a Széchenyi hitelek kamata.

A Széchenyi hitelekről dióhéjban

A Széchenyi hitelek vállalkozások számára érhetőek el, a kamatozásuk alacsony, a kondíciók kedvezőek, a feltételek pedig viszonylag egyszerűen teljesíthetőek. A Széchenyi Kártya Program előnye a teljes futamidőre fix kamat, az 1 és 400 millió forint között igényelhető kölcsönösszeg, a kamat-, kezelési költség- és kezességidíj-támogatás, amit a kormány biztosít, valamint a gyors és egyszerű ügyintézés.

Többféle típus is a vállalkozók rendelkezésére áll, így a regisztrációs irodákban – a területi kereskedelmi és iparkamaráknál, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségében és a KAVOSZ Zrt.-nél – igényelhető a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX, a Széchenyi Likviditási Hitel MAX, a Széchenyi Beruházási Hitel MAX, a Széchenyi Mikrohitel MAX és a Széchenyi Lízingkonstrukció MAX is a céloknak megfelelően – e hiteltermékek úgy lettek megalkotva, hogy minél szélesebb körben legyenek felhasználhatóak.

Természetesen ebben az esetben is teljesíteni kell az igénylésre vonatkozó feltételeket, például, hogy az igénylőnek nem lehet lejárt köztartozása, sem lejárt hiteltartozása. Lényeges, hogy a hitelhez nem szükséges ingatlanfedezet, a hitel fő biztosítéka a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A hitel egy évig áll a vállalkozás rendelkezésére, és a szerződés lejáratának napján a teljes összeget vissza kell fizetni.

A meghosszabbítással összefüggő változások

A Széchenyi Kártya Program céljai és kondíciói a jövő évtől változnak: a konstrukció kamata a jelenlegi 0,5-3,5%-ról 5%-ra emelkedik. Ebből következik, hogy azoknak a vállalkozásoknak, amelyek szeretnének részt venni a programban, érdemes sietniük, hiszen nem csak a kamat emelkedik, de az egyes feltételek is változni fognak.

Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy egységesen 5% lesz-e a kamat, vagy egyes célok és konstrukciók esetében ennél kedvezőbb kondíciók mellett lesznek elérhetőek a Széchenyi hitelek.

Lényeges, hogy a jelenlegi Széchenyi MAX esetében a 3,5%-os kamatra számos altípus esetében még 2% kezelési költséget is meg kell fizetni, vagyis a teljes éves költség 5,5%, tehát már eddig is ennyit, sőt többet kellett fizetni. Arra vonatkozó információ sajnos szintén nem áll rendelkezésre, hogy kivezetik a kezelési költséget, de számos szakértő szerint valószínűtlen. Ebből viszont levonható a következtetés, hogy a teljes költség a jövő évtől több is lehet, mint 7%.

Előnyök

A kamatemelésnek nincs előnye, hacsak nem vesszük figyelembe a bankok nézőpontját is, ám a vállalkozások számára igenis jó hírnek mondható, hogy a következő évben is hozzáférhetnek a Széchenyi Kártya Program hitelkonstrukcióihoz, és így olcsó forráshoz juthatnak a cég működőképességének fenntartásához.

Nem érdemes azonban halogatni az igénylést, hiszen a Széchenyi hitelek kamata a következő évben emelkedni fog. Az idei évből két hónap még hátravan, és az igénylések bírálati ideje sem rövid, vagyis a vállalkozásoknak már csak pár nap áll rendelkezésre a kérelem beadására ahhoz, hogy még idén lezáruljon a folyamat, és az alacsonyabb kamattal juthassanak forráshoz.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

12,07% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Személyi Kölcsön

THM

12,9% - 23,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Szeptember végétől elérhető a Széchenyi Mikrohitel GO!

Szeptember végétől elérhető a Széchenyi Mikrohitel GO!

2021.09.08.

Az induló mikro vállalkozások alapesetben nehezen jutnak kölcsönhöz. Bár a bankok hitelezési gyakorlata eltérő, szinte mindenhol elvárás az egy lezárt üzleti év. Mit tehet egy mikro vállalkozás, ha pénzre van szüksége, de nem kap hitelt? Van-e alternatívája az induló vállalkozásokat sújtó magasabb kockázatú, és így magasabban árazott hiteleknek? Megnéztük a Széchenyi Mikrohitel GO!-t.

Tovább olvasom
NHP Hajrá mellé igényelhető Széchenyi hitel?

NHP Hajrá mellé igényelhető Széchenyi hitel?

2021.05.07.

Az NHP Hajrá mellé teljes nyugalommal igényelhetsz más vállalati kölcsönöket is, ha a költségkereted elbírja – mutatjuk a részleteket!

Tovább olvasom
Széchenyi Hitel: mit kell tudni a hiteltípusokról?

Széchenyi Hitel: mit kell tudni a hiteltípusokról?

2022.11.04.

A Széchenyi Hitel 2022-ben meghirdetett új termékei számos választási lehetőséget kínálnak a kölcsön iránt érdeklődő vállalkozások számára. Mielőtt választunk és igénylünk, érdemes tisztában lenni az alapokkal. Mit jelent a folyószámlahitel és mit az eseti (törlesztéses) hitel, azaz mit kell tudni a legfőbb hiteltípusokról?

Tovább olvasom
Tudj meg mindent a Széchenyi Beruházási Hitel MAX-ról!

Tudj meg mindent a Széchenyi Beruházási Hitel MAX-ról!

2022.09.23.

Ha csak egy kicsi hiányzik, vagy ha mersz nagyban gondolkodni, és konkrét célokat megvalósítani vállalkozásod kapcsán, akkor neked nyújt megoldást a Széchenyi Beruházási Hitel MAX, hogy fejleszd, okosabbá, hatékonyabbá és jövedelmezőbbé tedd vállalkozásodat! A Széchenyi hitelekről már beszámoltunk nemrég, vegyük most alaposabban szemügyre a Széchenyi Beruházási Hitel MAX előnyeit és lehetőségeit.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával