Tervező kölcsönTervező kölcsönHirdetés

Jó ötlet jelenleg lakáshitelt felvenni?

2022.09.20.
Szerző: Csongrádi Richárd
Utoljára módosítva: 2022. szeptember 20. 13:57

Jelenleg lakáshitelt felvenni őrültségnek tűnhet, és valóban nem tanácsoljuk mindenkinek, kivételes helyzetek azonban most is vannak.

Jó ötlet jelenleg lakáshitelt felvenni?

Jelenleg lakáshitelt felvenni azért nem jó ötlet, mert – mint azt már mindenki tapasztalja – az infláció vágtat, és a Magyar Nemzeti Bank ennek ellensúlyozására egyre gyakrabban nyúl az alapkamat emelésének lehetőségéhez, ami persze nem sokat segít, ám a hitelkamatokat az egekbe löki.

Csak szemléltetésképp: tavaly ilyenkor egy lakáshitel átlagos kamatszintje 3% körül mozgott, napjainkban azonban már akad olyan is, amelynek kamata 10% körüli, és még a legkedvezőbbek is meghaladják a 7%-ot, azaz a lakáshitelek átlagos kamata az elmúlt egy évben több, mint duplájára nőtt, így pedig nyugodtan kijelenthetjük: jelenleg lakáshitelt felvenni nem éri meg.

Azonban akadnak olyan helyzetek is, amikor egyszerűen nincs más választásunk, sőt, olyanok is, amikor még a mostani, magas kamatozás mellett is érdemes jelenleg lakáshitelt felvenni; ezeket vesszük sorra az alábbiakban.

Hitelcél nélkül nem érdemes hitelt felvenni; ez mondhatni alapvető. Egy lakáshitel esetében szerencsére ezzel nincs gond, hiszen csak ingatlanvásárlásra lehet fordítani, ám fontos az is, hogy a hitelcél reális legyen.

Fontos, hogy felmérjük a lehetőségeinket és a hiteligénylés feltételeit, majd csak ezt követően igényeljük a hitelt. Alapvetően azzal kell tisztában lenni, hogy egy most felvett hitelért jóval többet kell visszafizetni, mint egy egy évvel korábban igényeltért, ezt pedig vagy elfogadjuk, vagy nem vesszük fel a kölcsönt.

Érdemes azonban azt is szem előtt tartani, hogy a hitelkamatok nem maradnak sokáig ezen a szinten. Egyrészt még várható a további növekedésük is, ami azt is jelentheti, hogy sokkal inkább éri meg jelenleg lakáshitelt felvenni, mint mondjuk egy-két hónap múlva, másrészt azt is, hogy néhány év múlva, amikor a válság elcsendesedik, akár jóval alacsonyabbak is lehetnek a kamatok, és abban az esetben egy hitelkiváltás megoldja a magas kamat problémáját.

Ne feledkezzünk meg az igénybe vehető támogatásokról sem, hiszen ezzel nagyban megkönnyíthetjük a lakásvásárlás terheit, és ez esetben nem csak a CSOK? a Babaváró hitel és társaik jöhetnek szóba, de a család is kölcsönözhet, illetve létezik egyes cégeknél az úgynevezett dolgozói hitel intézménye is.

Lényeges továbbá, hogy alaposan számoljunk utána mindennek, és keressük meg a piacon elérhető legjobb ajánlatot, ugyanis jelenleg lakáshitelt felvenni csak úgy szabad, ha azzal esetleg valamit meg tudunk spórolni a költségeinkből. Márpedig a legjobb és legrosszabb, jelenlegi ajánlat között akár több tízezer forint is lehet a különbség a havi törlesztőrészletekben, ami egy 20 éves futamidejű lakáshitel esetében milliókban mérhető.

Hosszasan folytathatnánk még, hogy mire kell figyelni egy hitelfelvétel során, de ezzel már többször foglalkoztunk, aki pedig hitelt készül igényelni, az mindenre figyel, és utánanéz a dolgoknak – legalábbis reméljük.

Miért éri meg jelenleg lakáshitelt felvenni?

Még most, az egyre magasabb hitelkamatok idején is előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor jobban járhatunk, ha lakáshitelt veszünk fel. Példaként érdemes az egyre emelkedő lakásbérleti díjakat megemlíteni: manapság már nem ritka, hogy egy átlagos méretű lakásért akár 200 ezer forintot is elkérnek havonta, ez pedig 20 éves futamidőre vetítve egy több, mint 25 millió forintos lakáshitelre lenne elegendő.

Ha találunk egy megfelelő ingatlant, amelynek a megvásárlásához nagyjából 25 millió forint hitelre van szükségünk, akkor a havi kiadásaink csökkennének, azaz sokkal inkább megérné jelenleg lakáshitelt felvenni, hiszen így a futamidő végére egy ingatlan tulajdonosai lehetünk, ami ráadásul addigra valószínűleg jóval többet is ér majd.

Az aktuális kamatkörnyezetben azonban sokkal alaposabban kell felmérni a lehetőségeket, mint korábban, hiszen rengeteget lehet spórolni a legkedvezőbb ajánlat felkutatásával. Oldalunkon szerencsére könnyen összehasonlíthatóak a bankok legjobb ajánlatai, így pedig a választás is egyszerűbb.

Ha Te is abban a helyzetben vagy, hogy jelenleg lakáshitelt igényelned jobb döntés, mint nem, válassz ajánlataink közül, majd indítsd el az igénylési folyamatot online, mindössze néhány kattintással!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Praktikus Kölcsön

THM

10,4%

Futamidő

22 hó

Hitelösszeg

400.000 Ft - 1.000.000 Ft

Hirdetés

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

11,17% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

1.000.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Személyi Kölcsön

THM

12,9% - 23,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Hogyan hat a kamatemelés a lakáshitelekre?

Hogyan hat a kamatemelés a lakáshitelekre?

2022.09.27.

A kamatemelés a lakáshitelekre is hat, méghozzá nem is akárhogyan – tudj meg mindent a témával kapcsolatban alábbi cikkünkből!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával