Tervező kölcsönTervező kölcsönHirdetés

Mi lesz a közös hitellel válás esetén?

2022.07.22.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2022. július 23. 01:48

A közös hitelt válás esetén rendezni kell, hiszen a válás során mindenről meg kell állapodni, ami a közös életben vagyonként szerepelt.

Mi lesz a közös hitellel válás esetén?

A közös hitel válás esetén további bonyodalmakat, illetve extra ügyintézést jelent, feltéve persze, hogy a felek meg tudnak egyezni. A pereskedést most hagyjuk ki az alábbiakból, és lássuk inkább, hogy milyen lehetőségek állnak a rendelkezésünkre, ha bekövetkezik a válás szomorú eseménye, és még egy közös hitelről is meg kell állapodni.

Azt azonban még az elején le kell szögeznünk, hogy még a válás bíróság részéről történő kimondása, vagy a vagyonmegosztás sem érinti a hitelszerződést, ugyanis az a bank és az adósok között létrejött, együttesen aláírt, közjegyzői okiratba foglalt megállapodás, tehát a szerződés módosításáról, vagy épp megszüntetéséről mindenképpen gondoskodni kell. Ráadásul a tulajdonjog átruházása sem történhet meg a bank beleegyezése nélkül, mivel a fedezetként bevont ingatlanra a pénzintézet jelzálogjogot jegyzett be, így az szabadon nem értékesíthető.

Visszafizetés

Ha a felek megtehetik, együttesen fizessék vissza a hitelt, így a jelzálogjog lekerül a tulajdoni lapról, majd az ingatlan értékesíthető, a pénz pedig elosztható. Ez minden szempontból a legjobb megoldás, ám a legtöbbször nem ez történik, hiszen a válás így is komoly anyagi terhet ró a felekre. Fontos, hogy ebben az esetben számolni kell a végtörlesztés költségével is, ami banktól függően a visszafizetendő hitelösszeg 1-2%-a.

A közös hitel megtartása

Mivel a válás automatikusan nem érinti a közös tulajdont és a hitelszerződést, a felek úgy is dönthetnek, hogy az ingatlan közös tulajdon marad, és együttesen fizetik tovább a hitelt. Ez persze nem lehet végleges megoldás, hiszen mindkét félnek szüksége van lakhatásra, ha tehát az egyik fél nem tudja kifizetni a másikat, ezt az opciót érdemesebb elvetni. Ez a helyzet akkor fordulhat elő, ha egyik fél sem tudja kifizetni a másiknak az ingatlan rá eső részét.

A közös hitel megtartása, de csak az egyik fél lesz tulajdonos

Ez is előfordulhat, bár nem gyakran; ilyenkor jelezni kell a bank felé, hogy így döntöttek, mivel ez szerződésmódosítást von maga után. Ilyenkor az egyik fél marad zálogkötelezettként az ügyletben, de a másik fél továbbra is adósként lesz nyilvántartva. Ez azonban utóbbi fél számára „veszélyes” is lehet, hiszen a bank így akár rajta is behajthatja a tartozást, és nem elsődlegesen az ingatlant próbálja meg értékesíteni.

Az egyik fél hitelből fizeti ki a másikat

Megoldható az is, hogy válás esetén az ingatlanban maradó fél egy hitel segítségével fizeti ki a másikat, ám ez felvet néhány problémát, amelyek viszont ha nem is könnyedén, de megoldhatóak. Ha a hitelt a válás kimondása előtt szeretnénk felvenni az adott ingatlanra, akkor annak még két tulajdonosa van, akiknek viszont szerepelniük kell a hitelben, tehát gyakorlatilag ugyanott tartunk majd, ahol elkezdtük.

A megoldást csak egyes bankok fogadják el, ez pedig egy vagyonjogi megállapodás, amiben a felek rögzítik, hogy egymással szemben milyen kötelezettségeik vannak, és hogy ezeken felül nem támasztanak egymással szemben további követeléseket.

A hitel nem közös, így a vagyon ezen része sem

Szintén egy ritka eset, de lehetséges, hogy az ingatlan tulajdonosa csak az egyik fél, és a hitel is kizárólag az ő nevén van. Ez olyankor fordulhat elő, ha a házaspár a vásárlás előtt egy vagyonmegosztást készített, amiben rögzítették, hogy a tulajdonos kizárólag a saját vagyonából vásárolta az ingatlant, és a hitel törlesztőrészleteit is abból fizeti. Ilyen esetekben az a fél, aki nem rendelkezik tulajdonrésszel az ingatlanban, nem felel az adósságért, viszont az ingatlan sem képezi a közös vagyon részét.

Amennyiben közös hitelt fizettek a pároddal, és a válás már belátható időn belül van, érdemes lehet elgondolkodnod a hitelfelvételen is, bár, ha meg tudjátok oldani másként, azzal természetesen jobban járhattok. Ha viszont mégis szükséged lenne egy hitelre, tekintsd meg ajánlatainkat, válaszd ki a számodra leginkább megfelelőt, majd indítsd el az igénylési folyamatot online, mindössze néhány kattintással!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

12,07% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Provident Tervező kölcsön

THM

12,9%

Futamidő

22 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft - 1.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Személyi Kölcsön

THM

12,9% - 23,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Hitelfelvétel határozott idejű munkaszerződéssel – lehetséges?

Hitelfelvétel határozott idejű munkaszerződéssel – lehetséges?

2020.11.23.

Néhány évvel ezelőtt gyakori volt, hogy a hitelfelvétel kritériumai „legalább három hónapos, határozatlan időre szóló munkaszerződést” tartalmaztak, és a határozott idejű munkaviszonnyal hitelért folyamodó ügyfeleket pedig automatikusan elutasították, de a helyzet azóta gyökeresen megváltozott, és napjainkban már lehetséges a hitelfelvétel határozott idejű munkaszerződéssel is.

Tovább olvasom
A CSOK Plusz kockázatai: ekkora büntetésekre lehet számítani

A CSOK Plusz kockázatai: ekkora büntetésekre lehet számítani

2023.12.27.

A CSOK Plusz, mint minden állami támogatás, feltételekhez kötött. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, a támogatás elveszik, és az addig kapott támogatást vissza kell fizetni, ráadásul kamatokkal együtt. Utánajártunk, hogy milyen veszélyeket rejt a CSOK Plusz, és annak is, hogy hogyan kerülhetjük el ezeket. Mutatjuk, hogy mit találtunk.

Tovább olvasom
A jövedelem beosztása hitel törlesztése mellett

A jövedelem beosztása hitel törlesztése mellett

2021.09.12.

A jövedelem beosztása a hitel törlesztése mellett nem könnyű, de nem is lehetetlen, csupán fel kell készülni rá.

Tovább olvasom
Mi az aktív KHR és passzív KHR lista?

Mi az aktív KHR és passzív KHR lista?

2022.05.27.

Az aktív KHR és passzív KHR lista közötti különbségek leírhatóak egyszerűen és részletesen is; mi most az utóbbit választottuk.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával