Hirdetés

Babaváró hitel – érdemes igénybe venni a szüneteltetést?

2022.01.12.
Szerző: Csongrádi Richárd
Utoljára módosítva: 2022. január 12. 11:34

A szüneteltetés a babaváró hitel egyik lehetősége, ami a gyermek megszületése után válik elérhetővé – lássuk, érdemes-e igényelni!

Babaváró hitel – érdemes igénybe venni a szüneteltetést?

Szüneteltethető a babaváró hitel a gyermek megszületése után, mégpedig 3 évre. Előtte ugyan törleszteni kell, ám az első gyermek megszületésekor olyan sok kiadással kell számolni, ami indokolttá teheti a szüneteltetés igénybe vételét, viszont ez nem minden esetben lényeges, vagy, ami azt illeti, előnyös.

A babaváró hitel előnyei

A babaváró hitel 2022. december végéig érhető el azon házaspárok számára, akik gyermeket várnak, vagy tervezik a családalapítást. Maximum 10 millió forint igényelhető, a hitelkonstrukció pedig kamattámogatott és szabadon felhasználható, vagyis úgy működik, mint egy személyi kölcsön. A babaváró hitel különlegessége a rendkívül hosszú futamidő, ami maximum 20 év lehet, és a törlesztőrészletet is maximálták 50 ezer forintban.

Fontos, hogyha nem születik gyermek a szerződéskötéstől számított öt éven belül, akkor a kamatot visszamenőleg is meg kell fizetni, ellenkező esetben azonban a babaváró hitel kamatmentes. Emellett azonban számos más előnnyel is rendelkezik, amelyeket érdemes lehet kihasználni azoknak, akik jogosultak a babaváró hitelre.

  • Ha az igényléstől számított 5 éven belül megszületik az első gyermek, akkor a kölcsön a teljes futamidő alatt kamatmentes lesz, és 3 évre szüneteltethető a törlesztőrészletek fizetése.
  • Ha a futamidő alatt bármikor megszületik a második gyermek is, a fennálló hiteltartozás 30%-a vissza nem térítendő támogatássá alakul, és újabb 3 évig kérhető a szüneteltetés.
  • A harmadik gyermek megszületésével a teljes hátralévő tartozást elengedi az állam, vagyis a kölcsön vissza nem térítendő támogatássá válik.

Miért érdemes szüneteltetni a törlesztést?

Talán nem szükséges hosszasan magyarázni, hogy miért is érdemes szüneteltetést kérni a babaváró hitelre, de azért röviden összefoglaljuk.

A gyermek megszületése utáni kiadások fedezésére kifejezetten jól jön az az összeg, amit amúgy a törlesztésre fordítanánk, ráadásul az anya ilyenkor keresőképtelen, a jövedelme pedig alaposan megcsappan. A maximum 50 ezer forintos törlesztéstől való mentesülés tehát jókora könnyebbséget is jelenthet.

Sokkal nagyobb előnyt jelent azonban a szüneteltetés kérése azoknak, akik eleve három gyerekkel számolnak, és az elsővel való terhesség alatt igénylik a babaváró hitelt. Ebben az esetben maximum néhány hónapot kell törleszteni – jó időzítéssel még ennyit sem –, majd jöhet a szüneteltetés, és, ha jó ütemben érkeznek meg a gyerekek, akkor idővel a babaváró hitel vissza nem fizetendő támogatássá alakul, azaz törlesztésre alig, vagy épp egyáltalán nem kell költeni.

Miért lehet érdemes inkább kihagyni a szüneteltetést?

Kénytelenek vagyunk az ördögöt a falra festeni: az egyik legerősebb érv a szüneteltetés ellen a válás. Ezt persze senki sem tervezi, de fontos, hogy minden eshetőséget figyelembe vegyünk, és válás esetén a teljes, hátralévő tőketartozás piaci kamatozásúvá alakul át.

Ebben az esetben viszont egyáltalán nem mindegy, hogy a válás pillanatában mennyi a fennálló tartozás, hiszen ez az összeg fog a jövőben kamatozni. Nagyságrendileg 3 millió forinttal kell többet visszafizetni a 10 millió forintos babaváró hitelre, ha a harmadik év végén, azaz a szüneteltetés befejezésekor válás történik.

Egy másik, a váláshoz hasonlóan problémás helyzet, ha a pár külföldre költözik, illetve, ha bármelyikük magyarországi lakcíme megszűnik.

Mit érdemes leginkább tenni?

A legkevésbé kockázatos eshetőség, ha nem a szüneteltetjük a babaváró hitelünk törlesztését, vagyis nem toljuk ki a futamidőt, és végig csökkentjük a tőketartozást. Ezt természetesen csak azok tehetik meg, akik a gyermek születését követően nehézségek nélkül is ki tudják gazdálkodni a havi törlesztőrészleteket és a felmerülő többletkiadásokat. Akik viszont ezt nem tudják megoldani, azok a törlesztés felfüggesztésével a költségesebb időszakban könnyíthetnek a családi terheken, tehát számukra inkább áldás a szüneteltetés.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

26,1%

Futamidő

30 hó

Hitelösszeg

600.000 Ft - 1.500.000 Ft

§

Privát100 Kölcsön

THM

20,5%

Futamidő

12 - 60 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 2.990.000 Ft

§

K&H személyi kölcsön

THM

10,7% - 16,5%

Futamidő

24 - 84 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 7.000.000 Ft

§

További blogbejegyzések

Megéri-e a babaváró hitel gyermekvállalás nélkül?

Megéri-e a babaváró hitel gyermekvállalás nélkül?

2021.11.26.

Babaváró hitel gyermekvállalás nélkül? Furcsán hangzik a kérdés, hiszen ez a hiteltípus alapvetően – ahogyan azt a neve is mutatja – családalapítást, gyermekvállalást igyekszik elősegíteni. Ennek ellenére előfordulhat olyan helyzet, hogy valaki gyermekvállalás nélkül igényli és akár meg is érheti neki a dolog.

Tovább olvasom
5 év után mennyi lesz a babaváró hitel törlesztőrészlete, ha nem születik gyermek?

5 év után mennyi lesz a babaváró hitel törlesztőrészlete, ha nem születik gyermek?

2020.11.14.

A babaváró hitel a számos előny mellett rejteget néhány buktatót is, amivel gyakran nem számolnak azok, akik igénybe veszik.

Tovább olvasom
Banki követelmények a babaváró hitelnél

Banki követelmények a babaváró hitelnél

2019.09.12.

Mint minden hitelkonstrukció esetében, így a babaváró hitelnél is megkell felelni a követelményeknek. Bonyolítja a helyzetet, hogy nem csak banki, de állami szinten megszabott kritériumok is vannak. Amiket valószínűleg olvastál már, de ha még nem, könnyedén megtalálhatod őket oldalunk “babaváró hitel” menüpontja alatt. Most viszont lássuk részletesen a banki követelményeket a babaváró hitel igényléséhez!

Tovább olvasom
Babaváró hitel felfüggesztése – mit jelent ez?

Babaváró hitel felfüggesztése – mit jelent ez?

2019.10.31.

Számos kérdést kapunk a babaváró hitellel kapcsolatban, ami nem is csoda, hiszen páratlan konstrukcióról van szó. Ami piaci körülmények között nem is jöhetett volna létre, csak így, az állami támogatás segítségével. Annyi előnye van, mint égen a csillag, és ezek közül csak egy a babaváró hitel felfüggesztése. Lássuk, mi is ez pontosan!

Tovább olvasom