Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Már nem mindenkinek éri meg a Babaváró hitelt állampapírba fektetni

2021.12.28.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2021. december 28. 12:12

A babaváró hitelt állampapírba fektetni hasznos fogás volt az elmúlt időszakban, de a szabályok és körülmények változásával ez ma már nem minden esetben jó lépés.

Már nem mindenkinek éri meg a Babaváró hitelt állampapírba fektetni

Babaváró hitelt állampapírba

Sokan választották az elmúlt időben a babaváró hitel és az állampapír kombinálását, még olyanok is, akik nem terveztek gyermeket, de a kölcsön és befektetés együtt olyan kondíciókat kínált, hogy a büntetések mellett is megérte az üzlet. A babaváró hitelt állampapírba fektetni tehát mindenképpen megéri, viszont azon már érdemes elgondolkodni, hogy gyermekvállalás nélkül is bevállaljuk-e ezt a módozatot. A babaváró kölcsön kamatmentessége ugyanis gyermekvállaláshoz kötött. A gyermeknek a szerződéskötéstől számított öt éven belül kell megszületnie, ha ez nem történik meg, akkor egy összegben kell visszafizetni az első öt évben igénybe vett kamattámogatást, ráadásul a hitel ezután piaci kamatozású lesz.

Több, mint 2,5 millió forintos nyereség

Mi a helyzet az említett állampapírral? A Magyar Állampapír Plusz egy öt éves futamidejű állampapír, amely a futamidő alatt közel 5 százalékos éves átlagos hozamot tud. Ha 10 millió forintot (azaz a babaváró kölcsön teljes összegét) fektetjük be ebbe az állampapírba, öt év alatt 2,73 millió forint nyereséget tudunk elérni. Ez a hozam eddig nagyobb volt, mint a kiadások nagysága a büntetésekkel együtt, azaz gyermekvállalás nélkül is lehetett nyereségre szert tenni. A kölcsönt persze így érdemes előtörleszteni az öt év eltelte után, mert, mint említettük, onnantól magas kamatokkal kell szembenézniük a gyermeket nem vállalóknak.

A jövőben nem éri meg gyermekvállalás nélkül

Az elmúlt időszak pénzpiaci tendenciái és a várható kondíciós változások alapján elmondható, hogy záródik az olló azok számára, akik gyermekvállalás nélkül szeretnének babaváró hitelt állampapírba fektetni. Ez azt jelenti, hogy egyre kisebb nyereséget lehet így elkönyvelni és a következő időszakban ez a nyereség a várakozások alapján nullázódik, tehát bezárul a kapu. A büntetés mértéke függ az állampapír hozamoktól, így nem mindegy, ki mikor vette fel a kölcsönt. A jövőben a babaváró túl drága lesz azoknak, akik nem szeretnének gyermeket vállalni, csak befektetésként kezelnék a hitelösszeget.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

9,97% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Időnyerő Személyi Kölcsön

THM

10,6% - 23,2%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Raiffeisen Személyi Kölcsön

THM

10,4% - 20,1%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 15.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Kiváltanád a meglévő hiteledet? Használd a babaváró hitelt!

Kiváltanád a meglévő hiteledet? Használd a babaváró hitelt!

2022.07.05.

Ha kiváltanád a meglévő hiteledet, számos lehetőség közül választhatsz; mi most a legjobbat ajánljuk neked!

Tovább olvasom
A Babaváró hitel feltételei 2023-ban

A Babaváró hitel feltételei 2023-ban

2023.03.03.

A Babaváró hitel feltételei 2023-ban nem változtak a korábbiakhoz képest, de, ha igényelni szeretnéd, fontos tisztában lenned a részletekkel is!

Tovább olvasom
A férj életkora is számít a Babaváró hitel felvételekor

A férj életkora is számít a Babaváró hitel felvételekor

2022.01.28.

A babaváró hitel méltán népszerű termék, hiszen szabadon felhasználható kölcsönről van szó, amelyhez viszonylag egyszerű hozzájutni. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek feltételek, az egyik legfontosabb a feleség maximális életkora. Sokan nem tudják, hogy a hitelfelvételnél a férfi életkora is mérvadó lehet.

Tovább olvasom
Három éve elérhető a babaváró hitel: így alakult a születések és házasságok száma

Három éve elérhető a babaváró hitel: így alakult a születések és házasságok száma

2022.06.17.

A születések és házasságok száma a babaváró hitel fényében lehet érdekes, ezért az alábbiakban ezeket nézzük át.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával