Mit érdemes tudni az értékbecslésről?
Az értékbecslés a jelzáloghitelek felvételének kulcsmomentuma, hiszen alapvetően ez határozza meg a hitel összegét. Lássuk, mit érdemes még tudni róla!

Ahhoz, hogy lakáshitelt, vagy szabadon felhasználható jelzáloghitelt igényelhess, szükség van a fedezetül szolgáló ingatlan értékének meghatározására, azaz az értékbecslésre. Az értékbecslést végző szakember felméri az ingatlant, majd ennek alapján meghatározza annak becsült forgalmi és hitelbiztosítéki értékét.
Miért fontos az értékbecslés?
Fontos tudni, hogy az értékbecslés során meghatározott becsült forgalmi értékből kerül kiszámításra a felvehető hitel összege. A becsült forgalmi érték – a bank által elfogadhatónak ítélt vételár – 80%-a lehet a hitel összege, mivel a vonatkozó szabályozás ennyit tesz lehetővé, de fontos tudni, hogy a bankok a legtöbb esetben ennél alacsonyabb százalékban határozzák meg a folyósítható összeget. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a becsült forgalmi érték és az eladó által meghatározott vételár között is lehet különbség, ami a vevő számára nagyobb önerőt tesz szükségessé. Amennyiben ezt nem tudod megoldani, de a foglalót már kifizetted, jó eséllyel elbukod a pénzt, és még a terveid megvalósulása is veszélybe kerülhet; érdemes épp ezért előzetes értékbecslést kérni.
A hitelbiztosítási érték is fontos
Az értékbecslés során a szakértő a hitelbiztosítási értéket is meghatározza; ez azt az összeget jelöli meg, amit a bank az ingatlanért kaphat a hitel nemfizetése miatt történő kényszerértékesítés esetén. A hitelbiztosítási értéknél magasabb összeget nem folyósít egyik bank sem, tehát ez is meghatározza a lehetőségeidet.
Mit tehetsz, ha nem felel meg az értékbecslés?
Előfordulhat, hogy az értékbecslő által megállapított értékek nem felelnek meg az elképzeléseidnek. Ilyenkor kérheted az értékbecslés megismétlését, de ezt a bank el is utasíthatja, és, ha mégsem, akkor annak költségét ismét ki kell fizetned. Időt, energiát és pénzt spórolhatsz, ha egyszerűen csak egy másik banknál próbálkozol, mert könnyen lehet, hogy ott kedvezőbb ajánlatot is kaphatsz.
Ha hitelre van szükséged, tekintsd meg ajánlatainkat, majd indítsd el az igénylést online!