fbpx
Hirdetés

A Széchenyi Kártya Program és az újraindítási hitel

2021.07.14.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2021. július 14. 14:43

Idén júliustól debütál a kríziskonstrukciókat váltó Széchenyi Kártya Újraindítási Hitel Program, amelynek banki produktumai kifejezetten a mikro-, kis- és középvállalkozói szektor újraindítási folyamatait támogatják a kiemelt mértékű állami támogatásnak köszönhető kedvező kamatszinttel, valamint egyéb üzleti paraméterekkel rendelkező likviditási segítséget nyújtó csomagokkal.

A Széchenyi Kártya Program és az újraindítási hitel

Vajon mik ezek a termékek, és mit lehet róluk tudni az eddigi információk alapján? Nézzük!

Júliustól indul a vállalkozásokat segítő Széchenyi Kártya Újraindítási Hitel Program

A kormány célja, hogy a pandémiás időszakból való kilábalás és a gazdaság újraindításának fázisában az elkövetkező 1,5 éves periódusban annyi vállalkozást érjenek el, amennyit az elmúlt 30 évben 15 évenként. Ehhez mérten rendkívül bő szortimentben hirdetnek pályázatokat, és az önrész előteremtése, valamint a fejlesztések megvalósulása érdekében megújul a Széchenyi Kártya Program államilag támogatott, rendkívül kedvező kamatozású újraindítási hitel portfóliója is. Az elmondottak alapján a projektben gyakorlatilag felső korlát nélkül áll rendelkezésre forrás. Az állam a Széchenyi Kártya újraindítási program berkeiben a vállalkozások jelenlegi finanszírozási igényeit a Széchenyi Folyószámlahitel Go!, a Széchenyi Turisztikai Kártya Go!, a Széchenyi Likviditási Hitel Go!, a Széchenyi Beruházási Hitel Go!, és ennek részeként az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Go!, illetve szeptembertől pedig további két új belépővel, a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel, valamint a Széchenyi Újraindítási Lízingkonstrukció felhozatalával kívánja kielégíteni.

Mik az újraindítási hitel konstrukciók már ismert, főbb paraméterei?

  • Széchenyi Folyószámlahitel Go! – A júliustól elérhető, 100 millió forint összegben limitált folyószámlahitel, 0,1 százalék/év fix nettó ügyleti kamat mellett a vállalkozás napi működésével kapcsolatos valamennyi kiadás finanszírozására fordítható.
  • Széchenyi Turisztikai Kártya Go! – A leginkább sújtott, turisztikai szektorban működő vállalkozások részére kínál kiemelt állami kamat-, kezességi díj- és költségtámogatásban részesített szabad felhasználású folyószámlahitel alternatívát, fix nettó ügyleti kamata 0,0 százalék/év. Akár 250 millió forint keretösszegig, maximum 3 éves futamidőre igényelhető. Szintén a nyári csomag eleme.
  • Széchenyi Likviditási Hitel Go!Szabad felhasználású forgóeszközhitel, maximum 250 millió forint hitelösszegig, akár 3 éves futamidőre, fix nettó ügyleti kamat: 0,2 százalék/év. Júliustól hozzáférhető.
  • Széchenyi Beruházási Hitel Go! – Akár 1 milliárd forint hitelösszegű, legfeljebb 10 éves futamidejű beruházási hitel, széles körben felhasználható invesztálási hitelcél opciókkal, illetve befektetésekhez kapcsolódó forgóeszköz beszerzés finanszírozására, fix nettó ügyleti kamat 0,5 százalék /év. Ennek kifejezetten mezőgazdasági irányultságú változata az
  • Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Go! hasonló sajátosságokkal. Mindkét banki termék júliustól hívható le.
  • Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel – Ahogy a neve is mutatja, a konstrukció egyértelmű célja, hogy a 2021–2027-es uniós programokhoz, pályázatokhoz szükséges önrész a vállalkozások rendelkezésére álljon. Szeptembertől a repertoárban.
  • Széchenyi Újraindítási Lízingkonstrukció – Szintén a kiemelt állami támogatású csapat tagja, ezért a termék fix nettó 0,5 százalékos kamattal lesz elérhető szeptembertől.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Hirdetés

Provident Start kölcsön

THM

8,3%

Futamidő

12 hét

Hitelösszeg

50.000 Ft - 200.000 Ft

§

Extra Plus Személyi Kölcsön

THM

10,6%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 - 10.000.000 Ft

§

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - AKTÍV250

THM

13,95%*

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 - 10.000.000 Ft

§

További blogbejegyzések

NHP Hajrá mellé igényelhető Széchenyi hitel?

NHP Hajrá mellé igényelhető Széchenyi hitel?

2021.05.07.

Az NHP Hajrá mellé teljes nyugalommal igényelhetsz más vállalati kölcsönöket is, ha a költségkereted elbírja – mutatjuk a részleteket!

Tovább olvasom
Újabb Széchenyi hitel az agrárszektornak!

Újabb Széchenyi hitel az agrárszektornak!

2020.10.15.

Egy újabb Széchenyi hitel jelent meg, amely kifejezetten az agrárszektort, vagyis a mezőgazdasági cégeket célozza, és kifejezetten kedvező azok számára, akik szeretnék fejleszteni, vagy épp elindítani a vállalkozásukat.

Tovább olvasom
Szeptember végétől elérhető a Széchenyi Mikrohitel GO!

Szeptember végétől elérhető a Széchenyi Mikrohitel GO!

2021.09.08.

Az induló mikro vállalkozások alapesetben nehezen jutnak kölcsönhöz. Bár a bankok hitelezési gyakorlata eltérő, szinte mindenhol elvárás az egy lezárt üzleti év. Mit tehet egy mikro vállalkozás, ha pénzre van szüksége, de nem kap hitelt? Van-e alternatívája az induló vállalkozásokat sújtó magasabb kockázatú, és így magasabban árazott hiteleknek? Megnéztük a Széchenyi Mikrohitel GO!-t.

Tovább olvasom
Milyen feltételekkel igényelhető a Széchenyi Kártya Újraindítási Folyószámlahitel?

Milyen feltételekkel igényelhető a Széchenyi Kártya Újraindítási Folyószámlahitel?

2021.09.16.

A Széchenyi Kártya Újraindítási Folyószámlahitel egy szabad felhasználású folyószámlahitel, ami a vállalkozások átmeneti likviditási problémáinak áthidalására szolgál. Klasszikus folyószámlahitelként működik, így a visszatöltött hitelkeret mindig újra felhasználható. A vállalkozás napi működésével kapcsolatos bármilyen költség finanszírozható, forgóeszközöktől kezdve a bérfizetésig. De hogy juthatunk Széchenyi Kártyához?

Tovább olvasom