Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Milyen könnyítéseket vezettek be a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönnél?

2021.05.05.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2021. május 5. 11:37

A Covid19-járvány negatív hatásait már több mint egy éve érezhetjük az élet számos területén. Az igen komoly problémát jelentő egészségügyi kockázatok mellett az anyagi biztonság is veszélybe került. Ez a probléma több százezer embert érint hazánkban is, így sokaknak jó hír lehet, hogy különféle könnyítéseket vezettek be a gyorskölcsönök esetében. Nézzük, mik ezek a segítséget jelentő újítások!

Milyen könnyítéseket vezettek be a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönnél?

A kedvező hitelek sokat segíthetnek a gazdaság újraindításában

Igen komoly mentőövet jelenthet a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, hogy az idei év tavaszától lehetőség nyílt 0 százalékos, azaz kamatmentes hitelek igénylésére. A célkitűzés egyértelmű: a hitel remélhetőleg segít a világjárvány miatt megrekedt vállalkozásoknak talpra állni, ami akár már rövidtávon is kedvezően hathat a teljes gazdaságra. A kölcsönt már 2019-es alapítású cégek is igényelhetik, igaz egy fontos kitétel, hogy csak abban az esetben, amennyiben az igénylő pozitív eredményt tud felmutatni. A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön mellett ismételten elindul KKV Technológia Hitelprogram. Ebben az esetben is kamatmentes kölcsönről van szó, amelyet működési költségekre, forgóeszköz-finanszírozásra lehet felhasználni. A Magyar Fejlesztési Bank hivatalos tájékoztatása szerint erre a célra maximum 80 millió forintot lehet igényelni, a hitelkeret jelenleg 34 milliárd forint.

A könnyítéseket a már összegyűjtött tapasztalatok miatt vezették be

Amennyiben tételesen vizsgáljuk a könnyítéseket, a talán legfontosabbat már az imént említettük is, azaz hogy a hitelt már 2019-ben alapított, pozitív mérleggel rendelkező cégek is igénybe vehetik 2021. április 12-től. A potenciális pályázók körét is módosították, hiszen az egyesületek, valamint a kis- és középvállalkozások mellett már nonprofit kft. is pályázhat. Az igénylés maximális összeghatára nem változott, továbbra is 10 millió forint megszerzésével kalkulálhatnak az igénylők. Komoly változtatás, hogy az új intézkedések eredményeként nem számít kizáró tényezőnek, ha a vállalkozás 50 százalékos, vagy azt meghaladó tulajdonos váltáson esett át 2021. március 8. ellőtt. A hiteligénylési folyamatot is próbálták optimalizálni, hiszen külön formanyomtatvány készült a gazdasági társaságokra és az egyéni vállalkozói hiteligénylőkre. Amennyiben a hitel fedezetét ingatlan biztosítja, elegendő az ingatlan könyv szerinti értéket tartalmazó számviteli bizonylat leadása. Ezekkel a könnyítésekkel érdemes tisztában lenni.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

MBH Személyi Kölcsön

THM

14,6% - 23,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

Provident Sláger kölcsön

THM

14,9%

Futamidő

18 hó

Hitelösszeg

350.000 Ft - 700.000 Ft

Hirdetés

Fix Kamat személyi kölcsön

THM

14,41% - 21,77%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 12.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Kik nem igényelhetik a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt?

Kik nem igényelhetik a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt?

2021.05.25.

Akik nem igényelhetik a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt, komoly segítségtől esnek el, de sajnos vannak ilyenek. Mutatjuk a részleteket!

Tovább olvasom