Tízmillió forintos kamatmentes hitelhez juthatnak a vállalkozások!

2021.03.10.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2021. március 10. 13:36

Egy éve élünk egy fenekestül felfordult világban, ahol a maszkviselés, a kézfertőtlenítő és a távolságtartás a mindennapjaink szerves részévé vált a koronavírus-járvány miatt. A szükségszerűen bevezetett korlátozások miatt rengeteg, főleg kis- és középvállalkozás került nehéz helyzetbe. Most mégis pislákol a remény lángja: a kormány bejelentése alapján kamatmentes hitelhez juthatnak a vállalkozások.

Tízmillió forintos kamatmentes hitelhez juthatnak a vállalkozások!

Kik juthatnak kamatmentes hitelhez?

Nem egyszerű manapság az élet. A COVID-19 járvány mindenki életében valamilyen változást hozott. A „szerencsésebbek” csak azon bosszankodhatnak, hogy nem mehetnek színházba, moziba, étterembe, vagy nélkülözniük kell a közösségi sportolást, ami után nem tudják kielemezni egy pofa sör mellett a – nyilván – tökéleteshez közelítő teljesítményüket. Mások otthonról kénytelenek dolgozni, de legalább megmaradt a munkahelyük. Vannak sajnos olyanok is, akiknek megszűnt a munkájuk, vagy ideiglenesen be kellett zárniuk a vállalkozásukat. Az idő előrehaladtával és a pénz fogyásával ezek a zárások sokszor véglegessé váltak, válnak. Ha azonban még nem értünk idáig, akkor a kormány igyekszik segítséget nyújtani, méghozzá támogatások formájában. A korábbi intézkedések arra vonatkoztak, hogy a kiadásokat csökkentsék, most viszont arról hoztak döntést, hogy a vállalkozóknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy újraindíthassák a vállalkozásukat. Belátták, hogy ehhez pénzre lesz szükségük, ezért esélyt kaptak, hogy tízmillió forintos kamatmentes hitelhez folyamodjanak. Lényegében kivétel nélkül minden érintett vállalkozás igényelheti a februárban életre hívott Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt.

Ha kamatmentes hitelhez jutottam, mire használhatom?

A kölcsön célja, hogy fellendítse a vállalkozásokat, segítse az újrakezdést – amennyiben végre feloldanák a korlátozásokat. A maximálisan felvehető összeg tízmillió forint, melynek a futamideje legfeljebb tíz év, azonban csak három év türelmi idő letelte után kell elkezdeni visszafizetni. A kormány számításai szerint egy vállalkozás ennyi idő alatt fel kell, hogy zárkózzon a járvány előtti szintjére, vagy ideális esetben azon túl is. De mire használhatjuk fel, ha olyan kamatmentes hitelhez jutottunk, aminek a fizetendő éves kamata 0 százalék? A vállalkozáson belül gyakorlatilag bármire. Fizethetjük belőle a béreket, elkölthetjük a járulékokra, a vállalkozáshoz tartozó ingatlanok rezsijére is felhasználható, de ha úgy tartja kedvünk, a készleteinket is feltölthetjük belőle. Éppen ezért jelenthet valós segítséget.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Jövőkép kölcsön

THM

9,97%

Futamidő

22 hónap

Hitelösszeg

400.000 Ft - 1.200.000 Ft

Hirdetés

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

9,94% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Változnak a Babaváró hitel szabályai 2024-ben: érdemes várni az igényléssel?

Változnak a Babaváró hitel szabályai 2024-ben: érdemes várni az igényléssel?

2023.10.13.

Változnak a Babaváró hitel szabályai 2024-ben. Annak, aki igénybe szeretné venni ezt a támogatási formát, tisztában kell lennie a szabályokkal. Mindkét évben. Az ideivel is, és a jövő évivel is. Segítünk eligazodni, és választ adunk arra a kérdésre is, hogy érdemes-e várni az igényléssel.

Tovább olvasom
Otthon Start hitel 3%-os kamattal – részletes útmutató és szakértői tippek

Otthon Start hitel 3%-os kamattal – részletes útmutató és szakértői tippek

2025.08.12.

Az Otthon Start hitel egy új, kedvezményes konstrukció, amely 3%-os fix kamattal segíti az első lakást vásárlókat. A videóban szakértő vendégünk, Árva András – otthonteremtési termékekkel foglalkozó szakember – mutatja be a program részleteit és gyakorlati tudnivalóit.

Tovább olvasom
Több otthonteremtési támogatás véget érhet idén

Több otthonteremtési támogatás véget érhet idén

2022.03.14.

Az elmúlt időszakban tekintélyesre duzzadt magyar otthonteremtési támogatás módjainak sorából több is az utolsó évét élheti 2022-ben. Lássuk, melyek azok a konstrukciók, amelyeket ez év végéig lehet igényelni!

Tovább olvasom
Meghatalmazással tudom igényelni a babaváró hitelt?

Meghatalmazással tudom igényelni a babaváró hitelt?

2020.09.15.

Ha valamit meghatalmazással tudsz igényelni, az nagyban megkönnyítheti az ügyintézést, ám sajnos ez sok esetben nem megoldható. A babaváró hitelnél is van lehetőséged bizonyos dolgokat meghatalmazással elintézni, ám sajnos nem mindent.

Tovább olvasom