Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Banki átutalás ideje 2020-ban

2020.06.22.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 22. 12:22

A banki átutalás ideje idén márciusban komoly változáson esett át hazánkban. Az Azonnali Fizetési Rendszer (AFR) bevezetésének köszönhetően komoly gyorsulás valósult meg bizonyos banki átutalásoknál.

Banki átutalás ideje 2020-ban

Az AFR azt a változást hozta, hogy egy banki átutalás öt másodpercen belül teljesül. Eddig ez az időszak 1-2 nap volt, persze csak a banki munkanapokon, azokon kívül még tovább tartott. A banki átutalás ideje azonban nem mindenhol változott, lássuk a részleteket!

Az AFR 2020. március másodikán lépett életbe, és nagyon komoly változást hozott. Hiszen a pénzügyeket sokkal gyorsabban lehet intézni. A banki átutalások március másodika óta öt másodpercen belül teljesülnek, de csak akkor, ha azok két hazai bank, forintban vezetett számlája között, elektronikusan (internetes webbank, vagy mobilos applikáció használatával) történnek. A küldő és a fogadó fél lehet magánszemély, vagy vállalkozás, az utalásnak viszont esetinek kell lennie, ez egy további feltétel. Az is feltétel, hogy az átutalás összege 10 millió forint alatt legyen.

Mit jelent pontosan az említett öt másodperces átutalási idő?

Az öt másodperces szabály azt jelenti, hogy a fogadó fél bankszámláján az utalást követően ennyi idő alatt megjelenik az összeg, tehát azonnal fel is tudja használni. Fontos tudni, hogy nemcsak munkanapon, hanem bármikor. Azaz, ha valaki éjszaka utal nekünk (a megadott feltételek mellett), akkor is öt másodpercen belül a bankszámlánkon lesz a pénz, amelyet akár azonnal fel is használhatunk.

A banki átutalás ideje nem mindenütt változott. A már említett 10 millió forint, vagy afeletti összegű átutalásoknál, a csoportos beszedéseknél, valamint a kötegelt átutalásoknál (például: munkabérek, nyugdíjak) egyelőre maradt a régi rendszer, azaz nem lett rövidebb a küldési idő. A devizaszámlák és a hitelkártyaszámlák esetében szintén nem teljesül az „azonnaliság”.

Fontos tudni, hogy – ahogyan eddig – a továbbiakban is van lehetőség a késleltetett utalásra, azaz arra, hogy mi határozzuk meg, melyik napon induljon az átutalás. Arra viszont oda kell figyelni az új rendszerben, hogy a küldés sikeres volt-e (nem akadt-e valamilyen hiba, fedezet probléma, vagy rendszerhiba), mert a bank nem kísérli meg újra az utalás, ha az első nem jött össze.

Összességében tehát nagyot léptünk előre az AFR bevezetésével, hiszen a pénzügyeink jelentős része sokkal gyorsabban intézhető a korábbiaknál.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

MBH Személyi Kölcsön

THM

14,6% - 23,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

Provident Sláger kölcsön

THM

14,9%

Futamidő

18 hó

Hitelösszeg

350.000 Ft - 700.000 Ft

Hirdetés

Fix Kamat személyi kölcsön

THM

14,41% - 21,77%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 12.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Nem kell a kártyás fizetéseknél PIN kódot megadni 15.000 forintig!

Nem kell a kártyás fizetéseknél PIN kódot megadni 15.000 forintig!

2020.04.14.

Korábban 5.000 forintig nem kellett megadni a PIN kódot a kártyás fizetéseknél. Ez egyrészt egyszerűvé tette a vásárlást, másrészt viszont némileg veszélyes is volt. Hiszen ha elveszítettük a bankkártyánkat, és azt a letiltása előtt valaki más használta, akkor 5.000 forintig minden további nélkül meg is tehette. Költhette a pénzünket, amit soha többé nem kaphattunk vissza. Ennek biztonságosabbá tételére hozták azt a rendeletet, miszerint véletlenszerűen kérni fogja a rendszer a PIN kódot az 5.000 forint alatti vásárlások esetében is. Ám ez a koronavírus-járvány miatt egy egészen más veszélyforrást jelentene, amire sürgős megoldást kellett találni.

Tovább olvasom
Mi az IBAN szám, és hol találod?

Mi az IBAN szám, és hol találod?

2023.09.15.

Mi az az IBAN szám? Mire jó? Mi az értelme? És főleg: hol találjuk, ha szükség van rá? Az IBAN szám egy nemzetközi pénzügyi azonosító, ami a bankszámlát azonosítja. És hol találjuk meg, ha szükség van rá? Válasz a cikkben.

Tovább olvasom
Átlagosan mennyibe kerül a bankkártyás készpénzfelvétel?

Átlagosan mennyibe kerül a bankkártyás készpénzfelvétel?

2020.09.18.

Az, hogy átlagosan mennyibe kerül a bankkártyás készpénzfelvétel, mondhatni napról napra változik, hiszen elég egyetlen banknak változtatnia a kondícióin, és máris más a végösszeg, ami az átlagszámítás után kijön.

Tovább olvasom
Mit árulnak el a bankkártyád adatai?

Mit árulnak el a bankkártyád adatai?

2021.08.23.

A bankkártya-adatok egyértelműen meghatározzák a kártyát, azonban nem köztudomású, mit is jelentenek valójában. Az alábbiakban érdekességeket osztunk meg a témáról!

Tovább olvasom