Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

A lakáshitel kérelmemet hogy tudom most elindítani?

2020.05.29.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 22. 11:02

A lakáshitel kérelmek beadása mindig is a legnehezebb hiteligénylési folyamat volt, hiszen számtalan dokumentumot kellett hozzá összegyűjteni, többször is fel kellett keresni a bankfiókot, emellett értékbecslésre is szükség volt, és közjegyzőt, illetve ügyvédet is kellett keríteni annak érdekében, hogy a folyamat lezajlása zökkenőmentes legyen.

A lakáshitel kérelmemet hogy tudom most elindítani?

A jelenlegi helyzetben, azaz a koronavírus-járvány ideje alatt ez még nehézkesebbé vált, hiszen kerülni kell a személyes érintkezést, márpedig a lakáshitel kérelmeket máshogy nem lehet elindítani. Alapvetően az lenne a tanácsos, hogy halasszuk el az egészet későbbre, amikor már nem tombol a járvány, ám sokan nem merik ezt megtenni, vagy nem tehetik meg, különben elveszítik azt az ingatlant, amit hosszadalmas keresés után, nagy nehezen találtak. Szerencsére erre nincs is szükség, mert a kormány, illetve a válságkezelő szakemberek fejéből kipattant egy ötlet: ha nem lehet teljesen érintkezésmentessé tenni, akkor legalább csökkenteni kell a veszélyhelyzetek számát, azaz könnyíteni kell az ügymenetet. Ha mostanában szeretnéd beadni a lakáshitel kérelmedet, akkor ez számodra egy igen jó hír, ugyanis rengeteg tennivalót halaszthatsz későbbre, még ha teljesen nem is szabadulsz meg tőlük.

A kormány rendelkezései alá nem eső lakossági jelzáloghiteleknél az értékbecslés és a közjegyzői okiratok átmenetileg, biztonsági okokból nem készíthetőek el, ám ez nem jelenti azt, hogy ki fognak maradni a lakáshitel kérelmek elbírálásának folyamatából, csupán azt, hogy később, a folyósítást követően kell majd pótolni őket. Ha az értékbecslés a koronavírus-járvány miatti korlátozások okán nem oldható meg biztonságosan, akkor sem kell a hiteligénylést a járványhelyzet utáni időszakra halasztani, és ugyanez az intézkedés vonatkozik a közjegyzői okiratokra is.

Sajnos a lakáshitel kérelmek leadását jelenleg még nem lehet online megoldani, ezért a hiteligénylésnek és a szerződéskötésnek is személyesen kell megtörténnie. A bankok javaslata szerint tehát érdemes csak akkor és minél kevesebbszer intézni a személyesen banki ügyeket. Ha ehhez szeretnéd tartani magad, és ezzel biztonságban tudni a szeretteidet, akkor jobb, ha minél korábban és hiány nélkül állítod össze a hiteligényléshez szükséges dokumentumokat.

Ha kérdésed lenne a témával kapcsolatban, tedd fel nekünk elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,17% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Raiffeisen Személyi Kölcsön

THM

9,9% - 19,6%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

KATA-s vállalkozóként személyi hitel?

KATA-s vállalkozóként személyi hitel?

2020.11.03.

Vállalkozóként dolgozol, és hitelt szeretnél felvenni? Nem kell aggódnod, a személyi kölcsönök igénylése számodra is elérhető, csupán más típusú dokumentumokat kell beszerezned, mint egy alkalmazotti munkaviszonyban dolgozó ügyfélnek.

Tovább olvasom
Miért éri meg az OTP lakáshitel?

Miért éri meg az OTP lakáshitel?

2019.10.01.

Rengetegen kérdezik tőlünk, hogy megéri-e ez, avagy az a hitelkonstrukció, de sajnos nem tudunk rá egyértelmű választ adni. Hiszen sok tényezőtől függ, hogy valami megfelel-e az igényeiknek, vagy sem, és a nagy részük tőlük függ. Annyi bizonyos, hogy a legtöbb esetben a THM dönt a hitel piacképességéről, és mivel nagy a verseny, ez az érték folyamatosan csökken. Nézzük meg most részletesebben, hogy miért éri meg az OTP lakáshitele!

Tovább olvasom
Szabad felhasználású hitel egyszerűen

Szabad felhasználású hitel egyszerűen

2018.12.12.

A szabad felhasználású hitel egyszerűen, nevében benne rejlik a legnagyobb előnyük. Bármire elköltheted őket. Két típusuk létezik, az egyik fedezetes, a másikat pedig fedezet bevonása nélkül igényelheted; ez utóbbit nevezzük személyi kölcsönnek. Az előbbinek kicsit bonyolultabb és hosszadalmasabb az igénylése, de nem megoldhatatlan!

Tovább olvasom
Megújult a MiniKölcsön – nézd meg a változásokat!

Megújult a MiniKölcsön – nézd meg a változásokat!

2019.10.29.

A MiniKölcsön néhány éve jelent meg a magyar hitelpiacon, és akkor a leggyorsabb és legkedvezőbb ajánlatot tette le az asztalra. A fejlődés persze nem állt meg, és hasonló ajánlatok már más pénzintézeteknél is megjelentek. A MiniKölcsönnél is muszáj volt fejleszteni a terméken, hogy lépést tudjanak tartani a konkurenciával. Ehhez persze nem kellett sok, hiszen kedvező hitelkonstrukcióról van szó, de a megújult MiniKölcsön most ismét az élvonalba tartozik.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával