Provident ujProvident ujHirdetés

Babaváró hitel vagy lakáshitel – melyiket válasszuk?

2020.03.30.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 22. 10:29

Többször is feltették nekünk már azt a kérdést, hogy ha lakásvásárlás a cél, és 10.000.000 forintra van hozzá szükség, akkor babaváró hitel vagy lakáshitel terméket érdemesebb-e felvenni. Mivel elgondolkodtató a téma, úgy gondoltuk, hogy megéri részletesebben is foglalkozni vele; az eredményt alább olvashatod.

Babaváró hitel vagy lakáshitel – melyiket válasszuk?

Egyértelmű, hogy ha gyereket is szeretnétek, akkor a babaváró hitel és a lakáshitel párharcából az előbbi kerül ki győztesen. Hiszen a 0,5%-os költségét nehéz lenne felülmúlni, de ha nem szeretnétek gyereket, csak megfeleltek az igénylés feltételeinek, akkor az utóbbi talán jobb lehet. Ennek több oka is van. Egyrészt öt évig fix kamatozású lakáshitelt több bank is kínál 3% alatti kamattal, akár már havi 200.000 forintnyi jóváírás mellett is. Míg ha a babaváró hitelt választjátok, akkor a kamata lényegesen magasabb lesz az első öt év lejártával. Amennyiben addig nem születik gyermeketek, ráadásul az elmaradt kamatokat egy összegben, utólag kell befizetnetek. Ha azt is hozzátesszük, hogy a babaváró hitel esetleges kamata az állampapírhozamhoz kötött. Emiatt akár drasztikusan is megnőhet, akkor nem is kérdés, hogy ha nem szeretnétek gyermeket vállalni, a lakáshitel éri meg jobban.

babaváró hitel csak abban az esetben éri meg a gyermektelenséget vállaló pároknak, ha öt éven belül vissza akarják fizetni a hitelt. Mivel a babaváró hitel alapvetően úgy igényelhető, mint egy személyi kölcsön, ezért a felvétele lényegesen egyszerűbb, mint egy lakáshitelé. Nem szükséges önerő hozzá, ahogy fedezetet sem kell biztosítani, ráadásul nincs előtörlesztési díj, míg a lakáshitelnél ez 1%, és akkor a közjegyzői díjról még nem is beszéltünk.

Amennyiben olyan ingatlant szeretnétek vásárolni, amelyhez 10.000.000 forintra van szükségetek, és ezt maximum öt év alatt vissza is tudjátok fizetni, akkor válasszátok a babaváró hitelt. De abban az esetben is, ha gyermeket, vagy gyermekeket is szeretnétek. Ha viszont nem ez a helyzet, akkor érdemesebb a lakáshitelt választanotok. Mert bár több ügyintézéssel, de alacsonyabb költséggel jár.

Kérdésetek lenne a témával kapcsolatban? Tegyétek fel nekünk megadott elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,00% - 18,67%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Hajrá Személyi Kölcsön

THM

10,6% - 23,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

eHitel Expressz

THM

12,87%

Futamidő

6 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Milyen támogatások érhetők el fiatal házasok számára?

Milyen támogatások érhetők el fiatal házasok számára?

2023.04.21.

A fiatal házasok nagy lendülettel vetik bele magukat az életbe. És ehhez bizony pénz kell. És abból egy élet kezdetén sosincs elég. De. A fiatal házasok nem maradnak egyedül ebben a helyzetben. Számtalan, jobbnál jobb támogatás érhető el számukra. Utánajártunk, hogy milyen támogatások érhetők el fiatal házasok számára, és örömmel mutatjuk meg, hogy mit találtunk.

Tovább olvasom
Babaváró hitelhez milyen dokumentumok szükségesek?

Babaváró hitelhez milyen dokumentumok szükségesek?

2019.08.05.

Rengeteg információ jelent már meg a babaváró hitelről, és mi is közzéteszünk szinte mindent, amit tudni lehet róla, ám egyvalami eddig kimaradt: az, hogy a babaváró hitelhez milyen dokumentumok szükségesek. Ezzel a cikkel pótoljuk ezt a mulasztást; lássuk a dokumentumok listáját!

Tovább olvasom
Babaváró kölcsönt meddig lehet igényelni?

Babaváró kölcsönt meddig lehet igényelni?

2020.07.02.

Az egyik legnépszerűbb családtámogatási formáról van szó, így jogosan merülhet fel a kérdés: a babaváró kölcsönt meddig lehet még igényelni?

Tovább olvasom
Akár hitelkiváltásra is használható a Babaváró hitel!

Akár hitelkiváltásra is használható a Babaváró hitel!

2021.04.23.

Egyre nagyobb terhet jelentenek a korábbi hitelek törlesztései? Hiába igyekszünk visszafizetni havonta a hitelkártya-tartozásunkat, valahogy mégsem akar csökkenni az összeg megfelelő ütemben? Lehet, hogy itt a megoldás! A Babaváró hitel ugyanis hitelkiváltásra is felhasználható.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával