Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Decembertől kedvezőbb konstrukcióban érhető el a babaváró kölcsön!

2019.12.22.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 21. 09:47

A babaváró hitel már új korában sem volt rossz konstrukció, nem véletlenül tett szert igen hamar komoly népszerűségre. Viszont decembertől kedvezőbb lett, bár ennek előnyét csak azok „élvezhetik”, akiknek nem születik gyermekük a megszabott öt éven belül.

Decembertől kedvezőbb konstrukcióban érhető el a babaváró kölcsön!

A babaváró hitelre vonatkozó referenciakamat folyamatosan csökken. Hiszen júniusban még 2,1% volt, novemberre pedig 1%-ra csökkent, ami decembertől kedvezőbb feltételeket teremt. Emiatt pedig a korábbinál is kisebb összeget kell visszafizetni azoknak, akik elvesztik a kamattámogatást. Ez akkor fordulhat elő, ha nem születik gyermekük az első öt évben, és ezért vissza kell fizetniük az igénybe vett kamattámogatást, a továbbiakban pedig piaci kamatozású hitelként kell törleszteniük.

A megszűnéskor várható büntetőkamat a novemberi igényléseknél 6,51%, december 1.-től viszont már csak 6,3% lesz, ami egy 10.000.000 forintos kölcsönnél 20 éves futamidővel számolva már ebben az esetben is 150.000 forintot jelent a végösszegnél. A babaváró hitelnél a maximálisan elérhető 10.000.000 forintot 20 éves futamidőre lehet felvenni. Mivel a rendelet szerint nem haladhatja meg a havi törlesztőrészlet az 50.000 forintot. Jó esetben 20 évig kamatmentesen törleszthető a hitel, és a kamatszámítással sem kell foglalkozni. Ebben az esetben a babaváró hitel a legkedvezőbb konstrukció, sőt, ha több gyermek születik, akkor az állam át is vállalja a tőketartozás egy részét, vagy egészét, ha viszont 5 év után elveszik a kamattámogatás, akkor mindenképp muszáj lesz figyelembe venni a referenciakamatot. Mivel decembertől kedvezőbb, 6,3%-os kamat lesz érvényben, alacsonyabb lesz a visszafizetendő kamattámogatás.

Gyors számítással kikalkulálható, hogy ha nem terveztek gyermeket, akkor sokkal jobban járhattok egy ugyanilyen összegű személyi kölcsönnel, bár az is tény, hogy ott a maximális futamidő a babaváró hitelének kevesebb, mint a fele, és így a törlesztőrészlet is jóval magasabb lesz. Ha kérdésetek lenne a témával kapcsolatban, keressetek bennünket elérhetőségeinken!

Partnerünk babaváró hitel termékeit is érdemes megtekintened, ehhez nem kell mást tenned csak kattints ide. 

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

MBH Személyi Kölcsön

THM

14,6% - 23,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

Provident Sláger kölcsön

THM

14,9%

Futamidő

18 hó

Hitelösszeg

350.000 Ft - 700.000 Ft

Hirdetés

Fix Kamat személyi kölcsön

THM

14,41% - 21,77%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 12.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Jogosultságellenőrző kalkulátor a Babaváró hitelhez!

Jogosultságellenőrző kalkulátor a Babaváró hitelhez!

2019.08.09.

Nálad is elérkezett a családalapítás ideje, és ebben a babaváró hitelnek is nagy szerepe van? Nem csodáljuk; ez a Családvédelmi Akcióterv egyik legizgalmasabb és legnagyobb nyereséggel kecsegtető ajánlata, amit nem szabad kihagyni! Ha nem szeretnél amiatt aggódni, hogy vajon jogosult lehetsz-e rá, vagy nem szeretnél feleslegesen dokumentumokat gyűjtögetni az igényléshez. Akkor vedd igénybe a jogosultságellenőrző kalkulátorunkat, és olvasd el a babaváró hitellel kapcsolatos cikkeinket, így minden információhoz hozzájuthatsz!

Tovább olvasom
Babaváró hitel – érdemes igénybe venni a szüneteltetést?

Babaváró hitel – érdemes igénybe venni a szüneteltetést?

2022.01.12.

A szüneteltetés a babaváró hitel egyik lehetősége, ami a gyermek megszületése után válik elérhetővé – lássuk, érdemes-e igényelni!

Tovább olvasom
Babaváró hitelt önerőként felhasználhatom?

Babaváró hitelt önerőként felhasználhatom?

2019.07.16.

Lakásvásárlásra készülsz, de nem áll a rendelkezésedre sem önerő, sem fedezetként felajánlható ingatlan? Családot alapítasz a pároddal, és szeretnétek közös otthonba költözni? Esetleg már úton is van a gyermeketek? Ha ezekre a kérdésekre igennel feleltél, akkor a babaváró hitel megoldás lesz a számotokra. Mert egy szabadon felhasználható személyi kölcsönről van szó, amit bármire elkölthetsz. Ebből Te is levonhatod a következtetést, hogy a babaváró hitelt önerőként is felhasználhatod a leendő lakáshiteled igényléséhez!

Tovább olvasom
Miért jó a babaváró kölcsön?

Miért jó a babaváró kölcsön?

2019.10.30.

Gyakorlatilag biztosak vagyunk benne, hogy ha jogosult vagy rá, akkor már biztosan hallottál a babaváró kölcsönről, hiszen erről szóltak a hírek az elmúlt hónapokban. Ha viszont valamiért elkerülte a figyelmedet, akkor röviden összefoglaljuk neked, hogy miért jó a babaváró kölcsön!

Tovább olvasom