Takarék fix jelzáloghitelek Hirdetés

Megújult a MiniKölcsön – nézd meg a változásokat!

2019.10.29.
Szerző: expresszkolcson.hu

A MiniKölcsön néhány éve jelent meg a magyar hitelpiacon, és akkor a leggyorsabb és legkedvezőbb ajánlatot tette le az asztalra. A fejlődés persze nem állt meg, és hasonló ajánlatok már más pénzintézeteknél is megjelentek. A MiniKölcsönnél is muszáj volt fejleszteni a terméken, hogy lépést tudjanak tartani a konkurenciával. Ehhez persze nem kellett sok, hiszen kedvező hitelkonstrukcióról van szó, de a megújult MiniKölcsön most ismét az élvonalba tartozik.

Megújult a MiniKölcsön – nézd meg a változásokat!

Azzal, hogy megújult a MiniKölcsön, szerencsére nem vesztette el az előnyös tulajdonságait, csak javított rajtuk. Az eddigiekben 300.000 forint volt a maximum, amit ebben a konstrukcióban fel lehetett venni; ez most a duplájára, vagyis 600.000 forintra nőtt. A hitel maximális futamideje 90-ről 180 napra növekedett, ami szintén kedvező, illetve változott a hitelkamat is, ám ez nem előnyére, de ez nem feltétlenül probléma; el is magyarázzuk, hogy miért.

Korábban a normál hitelfelvételhez kapcsolódó 0% THM most 24,9%, ami meglehetősen magasnak mondható, ám a hitel jellegéből adódóan ez nem jelent problémát majd azoknak, akik igénylik. Ahogy a régi, úgy a megújult MiniKölcsön előnye is az egy órán belüli folyósításban rejlik, ami viszont az Expressz Szolgáltatás díjának megfizetése ellenében vehető csak igénybe, ami összegtől függ. Ha nem kéred a gyors folyósítást, akkor 40 nap múlva utalják át az igényelt összeget a számládra, ám nincs olyan hiteligénylő, aki ennyire előre gondolkodik, hacsak nem lakáshitelről van szó, arra viszont még a megújult MiniKölcsön sem alkalmas. Ezt a konstrukciót átmeneti pénzzavar esetére találták ki, azaz ha igénybe veszed, akkor esélyes, hogy minél hamarabb szeretnél pénzhez jutni; ebből következik, hogy a THM nem fog érinteni Téged, hiszen Expressz Szolgáltatás igénybevétele esetén ez 0%!

A feltételek szerencsére nem változtak, tehát a magyar állampolgárság, a betöltött 18. életév, az érvényes személyazonosító okmányok, az állandó, bejelentett, magyarországi lakcím, a legalább 3 hónapos munkaviszony, vagy nyugdíj, illetve a Magyarországon vezetett bankszámla a megújult MiniKölcsönnél is követelmény. Olvass több infót a személyi kölcsönökről itt. 

Azt viszont meg kell említeni, hogy hasonló ajánlatokat más bankoknál is találsz, és érdemes is összehasonlítanod őket a megújult MiniKölcsönnel! Oldalunkon ezt könnyen megteheted, de ha kérdésed van, vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken, és megválaszoljuk!

Ajánlataink

Archívum

Hirdetés

Ajánlott hitelek

Hűség Hitel

THM

16,2%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 - 6.000.000 Ft

§

Provident Berendező Kölcsön

THM

9,9%

Futamidő

80 hét

Hitelösszeg

400.000 Ft - 800.000 Ft

§

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön - AKTÍV120

THM

11,73%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 10.000.000 Ft

§

További blogbejegyzések

Gyorskölcsön ügyintézés tudnivalói – hogy tényleg gyors legyen!

Gyorskölcsön ügyintézés tudnivalói – hogy tényleg gyors legyen!

2017.06.29.

Gyorskölcsön ügyintézés online igényléssel Gyorskölcsön ügyintézés érdekli tényleg a leggyorsabban, mert azonnal kell a pénz? A legjobb megoldás az online igénylés, ennél anyagilag is jobban járunk, mert

Tovább olvasom
Személyi kölcsönt, mennyi idő alatt kaphatom meg?

Személyi kölcsönt, mennyi idő alatt kaphatom meg?

2017.11.02.

Mivel a személyi kölcsönt mindig egy adott cél miatt vesszük fel, ezért nem mindegy, hogy mekkora átfutási idővel (a benyújtásától a folyósításig terjedő időszak) számolhatunk. Ennek ideje bankonként változó. Vizsgáljuk meg, mitől is függ az, hogy mikor kapjuk meg a hitelünket.

Tovább olvasom
Gyorskölcsön kell? Váratlan kiadása keletkezett?

Gyorskölcsön kell? Váratlan kiadása keletkezett?

2017.01.16.

Gyorskölcsön kell? Igénybevételével könnyedén átlendülhet egy-egy váratlan, nagyobb összegű kiadás nehézségein! A bankok többféle konstrukciót kínálnak attól függően, mekkora összegre van szüksége, illetve milyen ütemezésben kívánja visszatörleszteni. Ha gyorskölcsön kell, sokféle élethelyzet adódik, amikor egy kisebb összeg, melyhez  gyorsan hozzájut, megoldja a problémát. Ezt követően ütemezetten, kis részletekben visszatörlesztve, rendezheti tartozását a bank felé. Mikor […]

Tovább olvasom
2020 minimálbér változás – mennyi a garantált bérminimum?

2020 minimálbér változás – mennyi a garantált bérminimum?

2020.02.19.

Először is fontos tisztázni, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum nem ugyanaz, az utóbbi ugyanis az úgynevezett szakmunkás minimálbér, vagyis szakképesítéssel rendelkezőknek ez magasabb, mint a végzettséggel nem rendelkezőknek. A 2020-as minimálbér-változás esetében a bruttó összeg 161.000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210.600 forintra emelkedik; a bérnövekedés mindkét esetben 8%-os.

Tovább olvasom