Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Személyi kölcsönök 2019-ben

2019.10.21.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 21. 09:10

Olvashattad és hallhattad már, hogy jelenleg nagyon kedvező a kamatkörnyezet, és ha hitelt akarsz felvenni, akkor azt most kell. Nem a levegőbe beszél, aki ezt állítja, hiszen a személyi kölcsönök 2019-ben olyan kamatokkal kerülnek piacra, amilyeneket korábban sosem láthattunk.

Személyi kölcsönök 2019-ben

2012 óta megállás nélkül csökken a hitelek kamata, ezzel együtt pedig a THM is. A személyi kölcsönök 2019 májusában érték el a mélypontot, ekkor zuhant a legalacsonyabbra az átlagkamat, azóta minimális az emelkedés, de ez is csak tized százalékokban mérhető. Ez a tendencia annak köszönhető, hogy a referenciakamatok is csökkennek, amit a Magyar Nemzeti Bank határoz meg. A hitelkamat referenciakamatból és kamatfelárból tevődik össze. Ha az előbbi csökken, akkor az utóbbi még stabilizált állapota esetén is a hitelkamat csökkenését eredményezi.

Az alacsony kamatokra még sokáig számíthatunk, amennyiben a Magyar Nemzeti Bank nyilatkozatait vesszük alapul. Azonban az ennyire alacsony kamatokat nem lehet sokáig tartani, és lassan egy évtizede állnak. Nem csak a jegybank akarata számít ugyanis, hanem a gazdaság állapota. Illetve a nemzetközi pénzügyi helyzet is, és aki figyeli a híreket, az tudhatja, hogy a Forint árfolyama az utóbbi néhány hétben történelmi mélypontra zuhant. Ha ezt a körülményt is figyelembe vesszük, akkor szép lassan felkészülhetünk a magasabb jegybanki alapkamatra. Ami a referenciakamat emelkedését vonja maga után. Tudjuk, hogy a szakértők már évek óta ezt mondják, és mégsem történt semmi, azonban jó tudni, hogy a referenciakamat emelését sosem jelentik be előre, és ha bekövetkezik, az magával vonja a hitelek kamatainak emelkedését is, így a személyi kölcsönök 2019-es kamatszintje pillanatok alatt fog eltűnni.

Személyi kölcsönt 2019-ben tehát határozottan érdemes igényelni, de hogy mit hoz a jövő év, azt egyelőre csak találgatni tudjuk, jóslásokba pedig inkább nem bocsátkoznánk. Ha Téged is érdekelne egy személyi kölcsön, tekintsd meg ajánlatainkat, és hasonlítsd is össze őket! Kérdésed van? Tedd fel nekünk megadott elérhetőségeink egyikén! További információt nézd meg partnerünkné, itt.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Extra25 kölcsön

THM

9,4%

Futamidő

25 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft -1.300.000 Ft

Hirdetés

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,17% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Mekkora összegű hitelt vehetek fel minimálbérre 2021-ben?

Mekkora összegű hitelt vehetek fel minimálbérre 2021-ben?

2021.02.10.

Egy hitelügyintézés kapcsán kardinális kérdéskör a kérvényező jövedelemhelyzete, és miután az igénylést már egy ideje a kereset átvizsgálásához kötik, ami igazolásköteles is, így a fedezet nélküli kölcsönök ideje leáldozott. Ezzel kapcsolatosan jogosan merül fel a kérdés: mekkora a pénzintézetek által elvárt alapkereset? Minimálbérrel van esélyem labdába rúgni? Mekkora összegű hitelt kaphatok így? Nézzünk utána!

Tovább olvasom
2020 minimálbér változás – mennyi a garantált bérminimum?

2020 minimálbér változás – mennyi a garantált bérminimum?

2020.02.19.

Először is fontos tisztázni, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum nem ugyanaz, az utóbbi ugyanis az úgynevezett szakmunkás minimálbér, vagyis szakképesítéssel rendelkezőknek ez magasabb, mint a végzettséggel nem rendelkezőknek. A 2020-as minimálbér-változás esetében a bruttó összeg 161.000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210.600 forintra emelkedik; a bérnövekedés mindkét esetben 8%-os.

Tovább olvasom
Fix vagy változó kamatozású lakáshitelt érdemes felvenni?

Fix vagy változó kamatozású lakáshitelt érdemes felvenni?

2019.12.14.

Amikor jelzáloghitelt akarunk felvenni, akkor választhatsz, hogy fix vagy változó kamatozású kölcsönre adod be az igénylésedet. Manapság abszolút nincs egyetértés még a szakemberek között sem, hogy melyiket éri meg igényelni; jelen cikkünkben a saját véleményünket írjuk le.

Tovább olvasom
Új vagy használt autót érdemesebb hitelre venni?

Új vagy használt autót érdemesebb hitelre venni?

2020.11.09.

Nemrég tették fel nekünk ezt a kérdést, aminek a vége egy többórás beszélgetés lett, amiben nem csak a hitellehetőségeket, de a magyarországi, sőt, a külföldi használt autók piacát is átnéztük, és természetesen az autószalonok ajánlatait is böngésztük, méghozzá sokáig.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával