Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Kamat jelentése

2019.02.14.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 18. 09:19

Mindenki tudja, mi az a kamat – vélik sokan, de ez nem biztos, hogy így is van, vagy legalábbis nem pontosan. Úgy gondoltuk, hogy érdemes erről a témáról is írnunk egy rövid értekezést, hiszen a jó pap is holtig tanul. Akkor nézzük mi a kamat jelentése.

Kamat jelentése

Mivel oldalunk a legnagyobbrészt hitelekkel foglalkozik, ezért ebből a szemszögből vizsgáljuk meg a kamat jelentése mit is takar. A kamat a hitel díja százalékában kifejezve, a mértékét pedig éves szinten adják meg. A kamat fogalma szorosan összefügg a pénz időértékével, ami azt jelenti, hogy adott pénzmennyiség jelenleg többet ér, mint ugyanez a jövőben, mivel befektethető és kamatozik. A kamat, illetve ez esetben a hozam a befektető nyeresége. A kamatról itt tudsz további információkat olvasni. 

Ami miatt azt gondoltuk, hogy érdemes lehet ezzel a témával is foglalkozni, az az általános tévhit, hogy a kamat egy százalékban megadott érték; a kamat ugyanis egy pénzösszeg, amit a banknak fizetünk a hitel után, a kamat összege százalékos formában kifejezve pedig a kamatláb. Ezt a két kifejezést gyakran összemossák, illetve felcserélik. Gyakran még a szakirodalmi művekben is szinonimaként használják a kamatlábra a kamat kifejezést, pedig ez nyilvánvalóan nem helyes.

Fontos még megemlítenünk, hogy a kamat és a THM nem ugyanaz; a kamatot fentebb tárgyaltuk, a THM pedig – szintén százalékos formában kifejezve – a hitel teljes költsége, a „teljes hiteldíjmutató” rövidítése. Ez utóbbi tartalmazza a kamatot, de ezen felül a hitel egyéb díjait is, vagyis a kezelési költséget, a hitelközvetítőnek (ha van ilyen) fizetendő díjat, a bankszámlavezetés díját, illetve ingatlanfedezetű jelzáloghitel esetén az értékbecslés és a helyszíni szemle díját, illetve az ingatlannyilvántartási eljárás díját.

Tekintsd meg partneroldalunk ajánlatait is, kattints ide!

Ha hitelt szeretnél felvenni, akkor a legfontosabb, hogy a THM-et, illetve a kamatot vizsgáld, hiszen ezeken múlik, hogy mennyi plusz kiadásod lesz, mire az egészet visszatörleszted. A legjobb, ha összehasonlítod őket oldalunk segítségével, mert úgy alakítottuk ki, hogy ezt egyszerűen megtehesd. Ha mégis kérdéseid lennének, fordulj hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeinken!

 

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

36 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 2.000.000 Ft

Hirdetés

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,17% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Autóhitel személyi kölcsönnel!

Autóhitel személyi kölcsönnel!

2018.11.19.

Autóhitel, vagy személyi kölcsön? Ez a kérdés sokszor felmerül, hiszen mindkettő létezik, mindkettőből lehet autót vásárolni, és mindkettő könnyen elérhető. Vizsgáljuk meg, melyikkel járhat jobban az, aki gépjárművet szeretne vásárolni, de erre nem áll a rendelkezésére elegendő pénzösszeg!

Tovább olvasom
A hitelkiváltásról bővebben

A hitelkiváltásról bővebben

2018.01.16.

Sokan küzdenek a hiteleik visszafizetésével, hiszen a törlesztőrészletek emelkedtek az elmúlt években, míg a családok jövedelme ezt nem minden esetben követte. Van viszont megoldás a problémára, ez pedig a hitelkiváltás!

Tovább olvasom
Sberbank Fair Expressz személyi kölcsönéhez, hogyan lehet hozzájutni?

Sberbank Fair Expressz személyi kölcsönéhez, hogyan lehet hozzájutni?

2018.08.20.

Mióta lecsengett a válság, és visszatért a hitelfelvételi kedv, a bankok egymást túllicitálva jönnek li az újabbnál újabb konstrukciókkal, hogy magukhoz csábítsák az ügyfeleket. Az elmúlt időszak statisztikái alapján a Sberbank Fair Expressz személyi kölcsöne a legnépszerűbb, hiszen a kamata akár 9,89% is lehet, a THM pedig ennek megfelelően 7,97%-tól maximum 14,64%-ig terjed, és ha minden feltételt teljesítesz, akkor két napon belül folyósítják is!

Tovább olvasom
CIB 0 Ft-os számla – mit kell tudni róla?

CIB 0 Ft-os számla – mit kell tudni róla?

2018.11.07.

Elgondolkodtál már azon, hogy mennyibe kerül fenntartanod a bankszámládat? Ha nem, érdemes utánanézned, és hacsak nem a CIB 0 Ft-os számláját használod, nagyon meg fogsz lepődni!

Tovább olvasom