Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Újabb könnyítések a babaváró hitelnél

2020.06.08.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 22. 11:09

Előfordult, hogy valakinek eddig elutasították a hitelkérelmét a babaváró konstrukcióban, de a nemsokára életbe lépő új szabályozással akár jogosult lehet a maximum 10 millió forintos összegre. A nemrég megjelent kormányrendeletben újabb könnyítések vannak a babaváró hitelt érintően.

Újabb könnyítések a babaváró hitelnél

Az idén május 30-án megjelent jogszabály módosítás hatályba lépését követően egyszerűsödik a hitelkérelem a babaváró hitelnél. Az új rendelkezés újabb könnyítések tartalmaz a babaváró több pontját is érintve. Először is: miről is szól pontosan az a családtámogatási hitelkonstrukció, amelyet leegyszerűsítve babavárónak hívunk?

A tavaly nyár óta igényelhető babaváró hitelt olyan házaspárok kaphatják meg, ahol a feleség 18 és 40 év közötti életkorú. Szintén fontos feltétel, hogy legalább az egyik házastárs legalább három éves, folyamatos TB biztosított jogviszonnyal rendelkezzen.

A program keretében felvett, maximum 10 millió forint értékű személyi kölcsön szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető, akár lakáshitel önerőként is felhasználható.A babaváró hitel kamatmentes, ha a futamidő első öt évében legalább egy gyermek születik. Ha nem születik meg a gyermek öt éven belül, az erre az időszakra vonatkozó kamattámogatást egy összegben kell visszafizetni.

Még vonzóbb a támogatás, ha több gyermek születik: ha kettő, akkor az állam elengedi a kölcsön 30 százalékát, ha három, akkor pedig a teljes összeget. A fő, már említett pontok mellett számos más feltétel is akad, ezen a rendszeren könnyített a most megjelent módosítás. Többen azért estek el a babaváró hiteltől, mert a pároknak már nem az volt az első házassága, és a korábbiból volt gyermek. A régi szabály az volt, ha van korábban született gyermek (bárkinél), akkor a pár legalább az egyik tagjának az első házasságában kell élnie. Mostantól ez nem számít.

A külföldről hazatérők is könnyebben juthatnak babaváróhoz. Eddig az említett három éves TB jogviszony utolsó 180 napjának mindenképpen magyar alkalmazotti, vagy vállalkozó jogviszonyból kellett származnia. Ez most 90 napra módosult a külföldről hazaköltöző párok esetében. A három éves TB jogviszonyt tekintve is történt változás, ebbe mostantól beleszámítható a diplomás GYED időszaka is. Válás esetén nincs minden veszve, az újraházasodást követően is teljesíthetőek a vállalt feltételek.

További könnyítések: a pár egyik tagjának halálával nem szűnik meg a kamatmentesség, a bankoknak 10 munkanap áll rendelkezésükre elbírálni a kérelmeket (ez a pénzintézeteknek jelent könnyítést), ikerterhesség esetén a törlesztőrészletek szüneteltetése akár öt évre is igényelhető.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Extra25 kölcsön

THM

9,4%

Futamidő

25 hó

Hitelösszeg

450.000 Ft -1.300.000 Ft

Hirdetés

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,17% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Három éve elérhető a babaváró hitel: így alakult a születések és házasságok száma

Három éve elérhető a babaváró hitel: így alakult a születések és házasságok száma

2022.06.17.

A születések és házasságok száma a babaváró hitel fényében lehet érdekes, ezért az alábbiakban ezeket nézzük át.

Tovább olvasom
Mennyi idő alatt folyósítják a Babaváró hitelt?

Mennyi idő alatt folyósítják a Babaváró hitelt?

2024.01.24.

A folyósítás a hiteligénylés utolsó lépése. Ahhoz, hogy tervezni tudjunk az igényelt Babaváró hitellel, fontos, hogy tudjuk, mikor érkezik meg a számlánkra a hitelösszeg. Utánajártunk, hogy a dokumentumok beadása után hány nappal számíthatunk a pénzre. Mert fontos tudni, hogy mennyi idő alatt folyósítják a Babaváró hitelünket.

Tovább olvasom
Spórolj a babaváró hitel igénylésénél!

Spórolj a babaváró hitel igénylésénél!

2020.11.02.

Ha azt gondolod, hogy a babaváró hitel feltételei államilag szabályozottak, teljesen igazad van. Ám ha azt is, hogy emiatt gyakorlatilag bárhová fordulhatsz, ugyanazt kapod, akkor bizony tévedsz, hiszen a bankok egyrészt nem mindenben kötöttek az állam által kialakított szabályokhoz, másrészt saját kondíciós listájuk is van, ami ugyan magát a hitelkonstrukciót nem érint, minden mást azonban igen.

Tovább olvasom
Milyen kamattámogatott hitelek igényelhetőek az OTP Banknál?

Milyen kamattámogatott hitelek igényelhetőek az OTP Banknál?

2022.04.18.

Kamattámogatott hiteleket keresel? Az OTP Banknál megtalálhatod azt a konstrukciót, amely mindenben megfelel az elvárásaidnak!

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával