Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Nyugdíjasként hitelfelvétel – lehetséges?

2020.11.21.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. november 21. 10:31

Nyugdíjasként a hitelfelvétel nehezebb, mint gondolhatnánk, hiszen nem elég, hogy az alapvető feltételeket teljesíteni kell, de akad még egy nehezítő tényező is, mégpedig a kor. Magyarországon a jelenlegi nyugdíjkorhatár 65 év, vagyis az átlagos nyugdíjas e kor felett jár; márpedig a bankoknak erre az életkorra is megvan a maguk szabálya.

Nyugdíjasként hitelfelvétel – lehetséges?

Mennyi a felső korhatár?

A legtöbb banknál azért problémás nyugdíjasként a hitelfelvétel, mert 70 évben szabják meg a felső korhatárt. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ennél idősebb személy nem igényelhet kölcsönt, hanem azt, hogy a kölcsön futamidejének ekkorra le kell járnia! Ha egy 65 éves igénylő szeretne kölcsönhöz jutni, akkor tehát maximum 5 évre vehet föl hitelt, ennél többet pedig nem engedélyeznek. További nehezítés, hogy olyan nyugdíjas, aki a nyugdíjkorhatár elérésekor ment nyugdíjba, fedezet nélküli személyi kölcsönt nem is igényelhet, hiszen a 65. életév betöltése után a hitelkérelmét automatikusan el fogják utasítani.

Milyen egyéb lehetőségek vannak?

65 év feletti nyugdíjas hitelfelvevő esetén megoldást jelenthet a szabad felhasználású jelzáloghitel, ám ebben az esetben is igaz, hogy a futamidő lejáratakor az igénylő életkora nem haladhatja meg a 70. életévet. Ha ez sem járható út, akkor csak egyetlen megoldás marad: adóstársat kell bevonni a hitelügyletbe, aki megfelel a fentebb felsorolt feltételeknek. Lényeges, hogy szabad felhasználású jelzáloghitel igénylésekor az adóstársnak nem kell, hogy tulajdonrésze legyen a fedezetül felajánlott ingatlanban, de rendelkeznie kell a bank elvárásainak megfelelő jövedelemmel, és teljesítenie kell az egyéb feltételeket is.

Milyen dokumentumokra van szükség?

Ha nyugdíjasként hitelfelvételt tervezünk, akkor a jövedelmet, vagyis a nyugdíjat igazolni kell, hiszen ez az alapja a hiteligénylésnek. A nyugdíjas igazolvány bemutatásán túl szükség van a nyugdíjszelvény, vagy a nyugdíjat tartalmazó bankszámla kivonat bemutatására, valamint az év eleji nyugdíjértesítőre, rokkantnyugdíjas igénylő esetén pedig a végleges rokkantságot igazoló dokumentumot is kérik, mivel, ha ez nem véglegesített, akkor a bank nem tudja elfogadni a hitelbírálat során.

Amennyiben nyugdíjasként hitelfelvétel a célod, tekintsd megy ajánlatainkat, majd indítsd el a folyamatot online!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

36 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 2.000.000 Ft

Hirdetés

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,17% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Januártól munkáshitel – kamat nélkül

Januártól munkáshitel – kamat nélkül

2024.12.12.

A kormány 2025 januárjától új lehetőséget kínál az alacsony és közepes jövedelmű munkavállalóknak a Munkáshitel formájában, amely teljesen kamatmentes hitelkonstrukció lesz. Ez a program célzottan azoknak szól, akik dolgoznak, de nem rendelkeznek elegendő pénzügyi forrással nagyobb kiadásokra vagy hirtelen felmerülő költségekre. Utánajártunk és megmutatjuk, hogyan működik a Munkáshitel, kik jogosultak rá, és milyen előnyökkel jár.

Tovább olvasom
Hitellehetőségek tavaszi lakásfelújításhoz

Hitellehetőségek tavaszi lakásfelújításhoz

2020.03.25.

A tavaszi nagytakarítás mindenki számára ismerős munka; ilyenkor húzzuk el a bútorokat, hogy mögöttük még a falat is portalaníthassuk, ilyenkor jön el az ablakpucolás ideje, és még sorolhatnánk, hányféle ház körüli munkát szokás ilyenkor elvégezni. De mi van akkor, ha a takarítás már nem elég, hanem ennél sokkal többre van szükség? Nos, a lakásfelújítás megoldás erre a problémára, viszont ez a megoldás csak újabb problémát szül: miből? Hitellehetőségek mindig vannak, csupán a legmegfelelőbbet kell megtalálni!

Tovább olvasom
Banki hitelek – személyi kölcsön- és lakáshitel-ajánlatok egy helyen, válogatottan!

Banki hitelek – személyi kölcsön- és lakáshitel-ajánlatok egy helyen, válogatottan!

2019.06.17.

Aki érdeklődik a banki hitelek iránt, az tudja, hogy rengetegféle van belőlük, és egy laikus számára nagyon nehezen átláthatóak. Oldalunk viszont azért jött létre, hogy segítséget nyújtson ebben. Az alábbiakban kifejtjük, hogy mit találhatsz nálunk, ha most jársz itt először.

Tovább olvasom
Moratórium után emelkednek a törlesztők?

Moratórium után emelkednek a törlesztők?

2020.06.24.

A magyar kormány gazdasági intézkedéscsomagjának részeként március derekán jelentette be, hogy fizetési moratóriumot hirdet. A hitelek tőke-, és kamatfizetési kötelezettségét érintő moratórium azokra a kölcsönökre vonatkozik, amelyeket a bejelentés előtt kötöttek, a felfüggesztés határideje pedig 2020. december 31. Mi lesz a moratórium után?

Tovább olvasom