Mit tegyek, ha felmondták a hitelem?

2018.09.05.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. szeptember 17. 11:13

Felmondták a hiteled? Szeretnéd tudni, hogy mit tehetsz, hogy ne kerüljön végrehajtás alá az ingatlanod? Lássuk, mik a lehetőségeid!

Mit tegyek, ha felmondták a hitelem?

Ha a hiteled felmondták, illetve végrehajtás alá került, akkor banki hitelkiváltó kölcsön felvételére már sajnos nincsen lehetőséged. A bankok csak olyan hitelt váltanak ki, amit problémamentesen törlesztettek. Ha felmondásra kerül egy hitelszerződés, akkor az említett feltétel valószínűleg nem teljesült. A felmondással együtt a negatív KHR státusz is garantált, amivel gyakorlatilag egyik bank sem folyósít hitelt. A legjobb lehetőség, ha megpróbálsz megegyezni a hitelt nyújtó bankkal, és türelmi időt, illetve átütemezést kérsz. Különösen fontos, hogy lehetőleg még időben fordulj a pénzintézethez a fizetési problémáddal, mert a felmondást követően már kevés esély van ilyen megoldást találni.

Ha a felmondott hitel ingatlanfedezetű, akkor próbáld meg az ingatlant értékesíteni. Lehetőség szerint kerüld el a banki végrehajtást, hiszen így tudod a legalacsonyabb árat elérni. Mivel kereskedelmi bank nem ad felmondott hitelre kiváltást, jobb, ha nem próbálkozol meg a magánhitelezőkkel, mert annak csak még rosszabb vége lehet! Az uzsorakamatok gyakorlatilag megfizethetetlenek, ráadásul az uzsorázás illegális is, tehát ezt a „lehetőséget” ne is vedd számításba!

Jó, ha tudod, hogy végrehajtási joggal terhelt ingatlant egyik pénzintézet sem fogad el fedezetként. Ezért fontos, hogy ha fizetési nehézségeid támadnak, akkor időben lépj. Elsőként a hitelkiváltási lehetőségeknek nézz utána, illetve a bankoddal vedd fel a kapcsolatot. Többféle fizetéskönnyítő lehetőség közül választhatsz majd, amivel csökkenthető a havi törlesztési kötelezettség, például futamidőhosszabbítás, a devizanem váltása, illetve a tőkefizetési moratórium is.

A fentiekből következik, hogy ha felmondták a hiteledet, akkor nincs a számodra sok jó hírünk, ha viszont még nem, akkor mindenképp kezdj el érdeklődni a hitelkiváltási lehetőségekről, mert így akár plusz összeghez is juthatsz, amivel megoldhatod az átmeneti pénzügyi gondjaidat is! Oldalunkon megtalálhatod a piacon jelenleg elérhető legjobb ajánlatokat, és össze is hasonlíthatod őket. Ha kérdésed lenne, tedd fel nekünk megadott elérhetőségeink egyikén!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

Provident Havi Kölcsön

THM

30,2%

Futamidő

36 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 2.000.000 Ft

Hirdetés

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,17% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

Kaphatok-e személyi kölcsönt, ha a fizetésemből letiltás van?

Kaphatok-e személyi kölcsönt, ha a fizetésemből letiltás van?

2018.02.16.

Van az az élethelyzet, amikor mindenképp szükség lenne némi pénzre, függetlenül a körülményektől. A személyi kölcsön szinte minden esetben jó megoldás, viszont a hitelbírálat keresztül tud húzni minden számítást, akár egy egyszerű letiltás miatt.

Tovább olvasom
Gyorskölcsönt másképpen, online, azonnal!

Gyorskölcsönt másképpen, online, azonnal!

2019.06.26.

Gyorskölcsönt másképpen? Hiszen még csak pár éve létezik! Miért változtatnának rajta már most? Nos, az alábbiakban röviden kifejtjük a gyorskölcsönök fejlődését, és elmondjuk, mi várható a közeljövőben!

Tovább olvasom
Legkedvezőbb hitelajánlatokat kínáljuk

Legkedvezőbb hitelajánlatokat kínáljuk

2019.06.18.

A legkedvezőbb hitelajánlatokat keresed? Nyilván, hiszen ha nem így lenne, nem lennél itt. Mindenki így gondolkodik, legalábbis nagyon reméljük, hiszen ez tartja fent a piaci versenyt. Aminek következménye az egyre kedvezőbb hitelkonstrukciók megjelenése, amiből nem csak a bank, de az ügyfelek is profitálhatnak.

Tovább olvasom
Mire költhető a babaváró hitel?

Mire költhető a babaváró hitel?

2019.07.13.

A babaváró hitel igencsak felkapott lett az utóbbi időben, ami nem csoda, hiszen ennyire előnyös hitelkonstrukcióval eddig még nem találkozhatott senki, aki kicsit is járatos a pénzügyek és bankok világában. Rengeteg kérdést kaptunk az utóbbi időben, de a legtöbb arra vonatkozott, hogy vajon mire költhető a babaváró hitel. Lássuk!

Tovább olvasom