Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Ki maradhat a moratóriumban?

2020.10.16.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. október 16. 23:44

Mint nyilván Te is tudod – sőt, talán a részese is vagy –, a kormány idén tavasszal bevezette a lakossági hitelekre az úgynevezett hitelmoratóriumot, ami 2020. december 31.-ig él, 2021 januárjától azonban minden visszaáll a régibe, vagyis folytatódnak a törlesztések a korábbiak szerint. Most azonban felmerült a lehetőség ennek meghosszabbítására, ám nem mindenki számára, így adott a kérdés, hogy ki maradhat a moratóriumban.

Ki maradhat a moratóriumban?

Ki maradhat a moratóriumban?

Több társadalmi csoportot is megneveztek, amelyeknek tagjai számára a hitelmoratórium nem jár le az év utolsó napján. Ilyenek a legalább egy gyermeket nevelők, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak.

Mennyi ideig él a meghosszabbított moratórium?

A meghosszabbított lakossági hitelmoratórium 2021. január 1.-től további hat hónapig, azaz június 30.-ig lesz elérhető, ám – mint a jelen helyzetből is látszik – lehetséges, hogy utána is meghosszabbítják, hiszen ez a változtatás sem volt előre megjósolható. Minden ehhez hasonló döntés a koronavírustól, illetve annak terjedésétől, valamint az esetleges gyógyszerek és védőoltások megjelenésétől függ.

Mit kell tenni annak érdekében, hogy a hosszabbítás megtörténjen?

Gyakorlatilag semmit, hiszen a moratórium automatikus – ugyanúgy kerül ez is bevezetésre, ahogy tavasszal is. A rá jogosultaknak nem kell jelezniük, ha továbbra is szüneteltetnék a törlesztést, ha viszont folytatni szeretnék a törlesztést a szerződés által előírtak szerint, akkor ezt jelezniük kell a bank felé.

Mi a helyzet a vállalkozásokkal, illetve az egyéni vállalkozókkal?

A vállalkozók abban az esetben élhetnek a meghosszabbított moratórium lehetőségével, ha igazolni tudják, hogy a koronavírus-járvány hatására a bevételeik legalább 25%-kal csökkentek. Amennyiben szeretnék meghosszabbítani a törlesztési moratóriumot, be kell jelenteniük az igényüket a bank felé.

További tudnivalók

A miniszterelnök a Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy várhatóan el fogja fogadni a kormány a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs törlesztési moratóriummal kapcsolatban tett javaslatait. Emellett azt is hozzátette, hogy minden, a koronavírus-járvány felbukkanása előtt felvett hitel esetében felmondási tilalom lesz érvényben hat hónapig, azaz a meghosszabbított moratórium végéig.

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

10,17% - 24,72%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

Fapados Kölcsön

THM

16,06% - 27,70%

Futamidő

36 - 84 hó

Hitelösszeg

1.000.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

Fix Kamat személyi kölcsön

THM

10,05% - 21,03%

Futamidő

36 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 Ft - 15.000.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

SMS-ben küldött csalások: mire figyelj?

SMS-ben küldött csalások: mire figyelj?

2024.09.30.

A digitalizáció rohamos fejlődése megkönnyítette életünket, ám ezzel együtt a csalók is egyre kifinomultabb eszközöket alkalmaznak, hogy az áldozataikra lecsapjanak. Az egyik ilyen módszer a SMS-ben küldött csalások (más néven SMS phishing vagy smishing), amelyek célja, hogy személyes adatainkat megszerezzék, pénzügyi károkat okozzanak, vagy hozzáférjenek banki fiókunkhoz. A probléma világszerte növekszik, és Magyarország sem kivétel. Utánajártunk és bemutatjuk, hogyan ismerheted fel az SMS-ben küldött csalásokat, hogyan védekezhetsz ellenük, és mit tehetsz, ha már áldozatul estél.

Tovább olvasom
A babaváró hitelnél 2020-ban referenciakamata emelkedik – nézzük a részleteket!

A babaváró hitelnél 2020-ban referenciakamata emelkedik – nézzük a részleteket!

2020.03.10.

A babaváró hitelnél 2020-ban emelkedik a referenciakamat – ezzel van tele az online sajtó, de csak a valóban pénzügyekkel foglalkozó híroldalak teszik hozzá: tovább. A babaváró hitelre vonatkozó referenciakamat ugyanis november óta emelkedik, ám akkor ennek még nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget.

Tovább olvasom
Fertőzésveszélyt csökkentenéd? Intézd otthonról banki ügyeidet!

Fertőzésveszélyt csökkentenéd? Intézd otthonról banki ügyeidet!

2020.04.04.

A koronavírus fertőzés ijesztő terjedése és a mindennapi életre való komoly hatása természetesen a pénzügyi szektorban is érezhető. Érdemes áttekinteni, hogy ebben az új helyzetben hogyan intézzük banki ügyeinket, hogy a fertőzésveszélyt csökkentsük.

Tovább olvasom
Mikor jöhetnek el az olcsóbb hitelek?

Mikor jöhetnek el az olcsóbb hitelek?

2023.06.02.

A lakáshitelek kamata erősen befolyásolja a hitelfelvételi kedvet. Minél drágábbak a hitelek, annál kevesebben akarnak lakáshitelt igényelni. A kamatokra több tényező is hatással van, az egyik a jegybanki alapkamat. Sokan várják a kamatok csökkenését, ezért utánajártunk, hogy mikor jöhetnek el az olcsóbb hitelek.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával