Személyi kölcsönSzemélyi kölcsönHirdetés

Nézzük meg, mekkora a különbség a THM plafonos hitelek között!

2020.09.26.
Szerző: Expresszkolcson
Utoljára módosítva: 2020. október 17. 00:11

Ha még nem hallottál volna a THM-plafonról, röviden összefoglalva az 5,75%-os THM-mel operáló személyi kölcsönökről van szó, amelyek esetében az adott naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamathoz képest lehet meghatározni a legfelső értéket. Nézzük meg a témát alaposabban!

Nézzük meg, mekkora a különbség a THM plafonos hitelek között!

Első körben nézzük meg, milyen különbségek vannak az egyes bankok által nyújtott személyi kölcsönök között. Az ugyebár tudható, hogy a THM plafon csak 2020. december 31.-ig tart, vagyis utána az eredeti, bankok által egyedileg megszabott THM-érték lesz a mérvadó. A különbségek tehát elsősorban abból adódnak, hogy mennyi lesz majd a THM a THM plafon lejárta után.

Lényeges azonban, hogy a THM-plafon azt jelenti, hogy ez a bizonyos 5,75% a teteje, vagyis e fölé egyik bank sem mehet az év végéig. Alá viszont probléma nélkül, és mivel a piaci verseny minden területen kiélezett. Több bank is meglépte azt, amire nem számítottunk. Az előírtnál alacsonyabb THM-értéken kínálja a személyi kölcsönét! Azt azonban érdemes szem előtt tartani, mielőtt eszünket vesztve rohannánk a legközelebbi bankba hitelt felvenni, hogy ez nem jelent óriási összegeket a törlesztőrészletek tekintetében. Sőt: minimális a különbség. Az viszont tény, hogy a lejárta után ezek a különbségek jócskán megnőhetnek!

Fontos tudni, hogy a plafon „futamideje” csak jelenleg tart 2020. december 30.-ig. Ha a járványhelyzet úgy alakul, a kormány bármikor mondhatja azt, hogy meghosszabbítja a fix THM időszakát. Beláthatatlan ideig úgy is tarthatja, ám erről egyelőre csak jóslatok születhetnek, amelyek nem feltétlenül váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.

Hogy visszatérjünk a címben található felvetéshez, nézzük meg a különbségeket. Számszerűsíteni, illetve nevesíteni nem fogjuk az összes hitelt, hiszen a jelenleg elérhető lehetőségeket megtalálhatod oldalunk személyi kölcsön menüpontja alatt, ám egyetlen pillantással is felmérhető, hogy nem egy-két százalékpontos különbségekről van szó. Január elsejétől akár 15% különbség is lehet a legjobb és legrosszabb ajánlat értékei között, így mindenképp alaposan fontold meg, melyiket választod!

Ha kérdésed lenne, fordulj hozzánk elérhetőségeinken!

Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.

Ajánlataink

Archívum

Ajánlott hitelek

CIB Előrelépő Személyi Kölcsön

THM

12,07% - 18,65%

Futamidő

12 - 96 hó

Hitelösszeg

300.000 - 15.000.000 Ft

Hirdetés

MBH Személyi Kölcsön

THM

12,9% - 23,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

500.000 Ft - 10.000.000 Ft

Hirdetés

Provident Start kölcsön

THM

13,2%

Futamidő

19 hét

Hitelösszeg

100.000 Ft - 300.000 Ft

Hirdetés

További blogbejegyzések

THM a fogyasztási hiteleknél 5,9% és egyéb rendelkezések

THM a fogyasztási hiteleknél 5,9% és egyéb rendelkezések

2020.03.21.

A szerdai bejelentés után csütörtökön a kormányrendelet is megjelent: a vállalati és a lakossági hitelek törlesztését felfüggesztették. A fizetési moratórium minden hitelre érvényes. THM a fogyasztási hiteleknél 5,9 százalék. Lássuk a részleteket!

Tovább olvasom
Májusban változás jön a THM számítás módjánál

Májusban változás jön a THM számítás módjánál

2023.05.03.

Egy új rendelet értelmében megváltoznak a Teljes Hiteldíj Mutató számítási elvei májustól. Lesz ennek hatása a hitelekre? Elveszti-e a THM az összehasonlító szerepét? Utánajártunk, hogy mennyire fontos egy ügyfélnek, hogy májusban változás jön a THM számítás módjánál.

Tovább olvasom
Kamat jelentése

Kamat jelentése

2019.02.14.

Mindenki tudja, mi az a kamat – vélik sokan, de ez nem biztos, hogy így is van, vagy legalábbis nem pontosan. Úgy gondoltuk, hogy érdemes erről a témáról is írnunk egy rövid értekezést, hiszen a jó pap is holtig tanul. Akkor nézzük mi a kamat jelentése.

Tovább olvasom
Mi határozza meg a THM maximális értékét?

Mi határozza meg a THM maximális értékét?

2022.01.06.

A Teljes Hiteldíj Mutató százalékosan mutatja meg, hogy egy hitel mennyibe kerül. A hitelek összehasonlításában van nagy szerepe, mert minél magasabb a THM, annál többe kerül a hitel. Hitelfelvételnél rendkívül fontos a THM. Ezért utánajártunk, hogy mi határozza meg a THM maximális értékét.

Tovább olvasom

További hírek a hirnavigator.hu támogatásával