Az NHP Hajrá program keretében a Magyar Nemzeti Bank 1500 milliárdos forrást biztosít a hazai mikro-, kis-, és középvállalkozások hitelezésének elősegítésére. A forgalmazó bankok hitelajánlatai maximum 2,5 százalékos kamatúak lehetnek.
Az NHP Hajrá a feltételeknek megfelelő cégek működésének, valamint beruházásainak finanszírozását igyekszik segíteni a jelenlegi gazdasági helyzethez igazodva. Az év elején meghirdetett konstrukció keretében a bankok legfeljebb 2,5 százalékos kamatú hiteltermékeket árulhatnak, és két hét áll rendelkezésükre a hitelkérelmek elbírálására.
Az NHP Hajrá programban felvehető összeg legalább egy millió, maximum 20 milliárd forint. A hitel futamideje szintén rugalmas, három és 20 év között mozoghat, a kamat viszont végig fix. A vállalkozások a kereskedelmi bankokon keresztül igényelhetik ezeket a hiteltípusokat. A program célja az, hogy a cégek kedvezményes, kiszámítható hitelkonstrukciókat használhassanak fel működésükhöz, illetve fejlődésükhöz.
Az NHP Hajrá program keretében igényelt kölcsönök kizárólag az adott vállalkozás üzleti tevékenységéhez kapcsolódóan használhatóak fel. Ugyanakkor a hitelösszeg széleskörűen költhető el, többek között új és használt tárgyi eszközök is vásárolhatóak belőle, valamint korszerűsítésre, fejlesztésre, munkabér finanszírozásra, hitelkiváltásra, forgóeszköz finanszírozásra, vagy cégvásárlásra is lehet használni a kapott összeget.
A hiteligénylésnél fontos kritérium, hogy csak belföldi székhelyű vállalkozások vehetnek részt a programban, és a cégeknek meg kell felelniük a kkv-ékról szóló törvényben meghatározott feltételeknek. Az NHP Hajrá hiteleit kereskedelmi bankoknál, illetve más pénzügyi szolgáltatóknál lehet igényelni. Ezen szolgáltatók kínálata eltérő lehet, ezért érdemes válogatni közöttük és a számunkra, vállalkozásunk számára a leginkább megfelelőt választani.
A Magyar Nemzeti Bank hét évvel ezelőtt indította el a Növekedési Hitelprogramot (NHP), amely célja az volt, hogy enyhítse a kis- és középvállalkozások hitelezésében tapasztalható zavarokat, erősítse a pénzügyi stabilitást, valamint csökkentse az ország külső sérülékenységét. Az NHP Hajrá konstrukció (amely az NHP része) életre hívását a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai kényszerítették ki. Az MNB a hitelpiaci zavarok elkerülése érdekében 2020 áprilisának végén indította el a programot, melynek keretösszegét 1500 milliárd forint összegben határozták meg.
A program keretében a jegybank 0 százalékos kamatozású, legfeljebb 20 éves futamidejű refinanszírozási hitelt nyújt a hitelintézeteknek, amit azok egyrészt egy felülről korlátozott éves költség mellett kölcsön, vagy pénzügyi lízing formájában továbbhiteleznek a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, másrészt ugyanezen cél érdekében refinanszíroznak pénzügyi vállalkozásokat.
Az oldalon megjelent írás kifejezetten informáló jellegű és kizárólag a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. mint a szerzőknek a véleményét jeleníti meg. A szerzők ezen véleményüket az előzetes szakmai tájékozódásuk és az akkor elérhető legrészletesebb információk alapján fogalmazták meg és jelenítik meg a közzétett írásban, ennek ellenére a szöveg tartalmazhat az olvasás napján már elavult és/vagy már nem a valóságnak mindenben megfelelő adatokat. Ennek megfelelően a Banknavigátor Kft. és a Financial Consulting Zrt. a tévedés jogát teljes mértékben fenntartják, a fenti megfogalmazás semmilyen módon és formában nem tekinthető a tények egyértelmű megjelenítésének. Kérjük a döntése meghozatala előtt feltétlenül tájékozódjon és kérjen szakmai segítséget.
Így kaphatod meg a hitelt
1. Kalkuláció
Versenyeztesd meg a bankok ajánlatait, és válaszd ki a számodra legkedvezőbbet.
2. Kiválasztás
Kattints az "érdekel" gombra és kérj ajánlatot.
3. Igénylés
Állítsd össze a bank által kért dokumentumokat és add be hiteligénylésedet.
4. Szerződés
A kiválasztott bankban megtörténik a szerződéskötés, majd ezt követően hamarosan a folyósítás.
Az NHP Hajrá keretében felvett összeget tilos magáncélra fordítani. Emellett a kölcsönből nem lehet vásárolni saját cégcsoporton belül, ahogyan a vállalkozás vezetőitől, tulajdonosaitól, tisztségviselőitől, és azok hozzátartozóitól sem. A felhasználást a folyósító bank ellenőrzi.
Az éves kamat fix 2,5 százalékos, legfeljebb. A bankok ezen felül nem számolhatnak fel más díjakat. Ugyanakkor további (nem a pénzintézetnek fizetendő) költségek még akadnak, ezek a következők lehetnek: közjegyzői díj, földhivatali ügyintézés díja, értékbecslés díja, biztosítási díj, garanciaintézményeknek fizetendő kezességvállalási díj fedezetmódosítási díj. A mértékük bankonként és konstrukcióként eltérő lehet.
A Magyar Nemzeti Bankkal szerződött kereskedelmi bankoknál lehet érdeklődni a megfogalmazott hitelcélnak megfelelő konstrukció felől. Náluk kell leadni az igénylést a kitöltött dokumentumokkal és a megfelelő igazolásokkal. A feltételek, részletek bankonként eltérőek, de a pénzintézeteknek – 300 millió forintos kölcsönösszegig – 10 munkanap alatt el kell bírálniuk az igénylést.
A hitel felhasználása rendkívül sokrétű, a fő kikötés az, hogy kizárólag az adott cég/vállalkozás tevékenységével kapcsolatos célokra lehet elkölteni az igényelt összeget. Például finanszírozható belőle új beruházás (amely lehet tárgyi eszköz, ingatlan, vagy akár bizonyos esetekben gépjármű is), illetve céges forgóeszköz (árukészlet, alapanyag, vevőkövetelés, értékpapír, pénzeszköz). Továbbá előfinanszírozható a segítségével állami, vagy európai uniós támogatás, és akár hitelt is lehet kiváltani vele.
A programban belföldi székhelyű mikro-, kis-, és középvállalkozások igényelhetnek kölcsönt. A hitel ugyanakkor egyéni vállalkozók, egyéni cégek, őstermelők, családi gazdálkodók és a szövetkezetek számára is elérhető.
A weboldalon megjelenített egyes ajánlatok megjelenítését több tényező befolyásolhatja, így az ajánlatra vonatkozó feltételek és megadott adatok, valamint a weboldalt üzemeltetőnek az ajánlatot tevővel való megállapodásai. Az ajánlatok megjelenítésekor ezért nem független rangsorolás valósulhat meg, hanem a szerződött partnerek ajánlatai kiemeléssel előbbre kerülhetnek a listán.
Amikor hirtelen pénzre van szükséged, nem feltétlenül az a legjobb megoldás, amelyik elsőre a leggyorsabbnak tűnik. A váratlan kiadásra melyik kölcsöntípus lehet a leggyorsabb kérdésre a válasz attól függ, hogy van-e már aktív banki kapcsolatod, mekkora összegről van szó, és mennyire rendezett a jövedelmi helyzeted. A személyi kölcsön sok esetben ma is az egyik leggyorsabban folyósítható, széles körben elérhető megoldás, de bizonyos helyzetekben egy hitelkeret vagy egy meglévő banki előminősítés még gyorsabb lehet. Közben a gyorsaság önmagában kevés: azt is látni kell, milyen árat fizetsz a sürgősségért.
Elindult a 2026-os SZJA-szezon, és a NAV idén is több millió adózónak készített bevallási tervezetet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenkinek hátra lehet dőlni, mert több élethelyzetben a dokumentumot át kell nézni, sőt ki is kell egészíteni. Különösen fontos ez akkor, ha tavaly olyan jövedelmed volt, amiről az adóhatóság nem feltétlenül lát teljes képet, vagy ha év közben nem érvényesítettél valamilyen kedvezményt. Aki most figyelmes, az nemcsak egy adminisztratív hibát kerülhet el, hanem akár pénzt is visszakaphat.
Az 1 millió forint személyi kölcsön sokak számára elérhetőnek tűnik, de valójában nemcsak a jövedelem, hanem a meglévő terhek, a banki kockázatkezelés és a teljes visszafizetendő összeg is meghatározza, hogy valóban jó döntés-e. A magyar hitelpiac az elmúlt időszakban élénk maradt, a személyi kölcsönök iránti kereslet pedig továbbra is erős, miközben a bankok közötti verseny lefelé nyomta az árazást. Ettől még nem mindegy, hogy valaki átmeneti likviditási résre, tartós fogyasztásra vagy egy rosszul időzített kiadás befoltozására veszi fel ezt az összeget. Egy ilyen hitel akkor lehet reális, ha a havi törlesztő kényelmesen belefér a költségvetésedbe, és nem a pénzügyi mozgástered végét jelenti.
A lakáshitelpiacon ismét megjelentek azok a jelek, amelyek arra utalnak, hogy a korábbi, magas kamatkörnyezet után lassú enyhülés jöhet. Egyes banki lépések már most azt mutatják, hogy a pénzintézetek igyekeznek előnyt szerezni az élénkülő versenyben, miközben a gazdasági háttér is kedvezőbbé vált a hitelárazás szempontjából. Közben az államilag támogatott konstrukciók, köztük az Otthon Start hitel is formálják a keresletet, ami szintén hatással lehet a teljes lakáshitelpiacra. Ez még nem jelenti azt, hogy minden lakáshitel egyik napról a másikra olcsóbb lesz, de annak, aki lakásvásárláson gondolkodik, most már érdemes sokkal tudatosabban figyelnie a piacot.