Új hitelprogram indult

2020.06.13.

Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram néven indult új hitelprogram hazánkban a közelmúltban. A program keretösszege 137 milliárd forint, az érintett vállalkozások nulla százalékos kamattal igényelhetnek belőle.

Új hitelprogram indult

A közép-magyarországi vállalkozások kivételével bármelyik hazai kis-, és középvállalkozás pályázhat kölcsönre a Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram keretében. Az új hitelprogram június 12-én indult, a kamata nulla százalékos és a hitel voltaképpen bármire elkölthető.

Az állam az új hitelprogram meghirdetésével szeretett volna létrehozni egy olyan kedvező és olcsó finanszírozási lehetőséget, amely segítséget nyújt a vállalkozásoknak a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságban való működésben és a gazdaság újranyitását követő versenyre való felkészülésben.

Ehhez igyekeztek és igyekeznek a lehető legkedvezőbb feltételeket nyújtani. A nulla százalékos kamat mellett elérhető hiteltermék az eddigi beruházási célok mellett önálló forgóeszköz- és likviditás-finanszírozást is biztosít a vállalkozások számára. A Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram keretösszegének 50 százaléka beruházási célra, 50 százaléka pedig a likviditás, valamint működés finanszírozására fordítható. A felvehető legmagasabb hitelösszeg beruházási hitelcél esetén 150 millió forint, forgóeszköz és likviditás finanszírozás esetén pedig 300 millió forint lehet.

Ami az új hitelprogram feltételeit illeti: a hitel felvételére devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén – a közép-magyarországi régió kivételével – székhellyel, telephellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén – a közép-magyarországi régió kivételével – fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások jogosultak.

A nulla százalékos hitelhez tíz százalékos önerőre van szükség. Újonnan induló vállalkozások is megkaphatják, feltéve, ha megfelelnek a fenti feltételeknek. Számukra 25 millió forint a maximálisan igényelhető hitelösszeg.

A hitel az MFB Pontok hálózatában igényelhető. Az MFP Pontokat a Magyar Fejlesztési Bank hozta létre. A több, mint hatszáz egységből álló, országosan elérhető hálózat célja, hogy a vállalkozások és magánszemélyek a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak forráshoz. Az MFB Pontok hálózatát a Takarékbank, a Budapest Bank, az OTP Bank, az MKB Bank, a Gránit Bank és az NHB Növekedési Hitel Bank bizonyos fiókjai és tagintézményei alkotják.

Ajánlataink

Archívum

Címkék

Ajánlott hitelek

Provident Heti Kölcsön

THM

5,7%

Futamidő

72 hét

Hitelösszeg

40.000 Ft - 420.000 Ft

§

Számlás Prémium250 Könnyített Kölcsön

THM

9,5 - 10,5%

Futamidő

12 - 84 hó

Hitelösszeg

800.000 - 6.000.000 Ft

§

Cofidis Megújuló Hitel

THM

20,35%

Futamidő

57 hónap

Hitelösszeg

1.500.000 Ft

§

További blogbejegyzések