Sajnos rengetegen tapasztalják meg, hogy milyen hatással van egy világjárvány a gazdaságra. Egész ágazatok álltak le egyik napról a másikra – elég csak a vendéglátásra, vagy a turizmusra gondolni, de az ezekhez kapcsolódó ágazatok sem elhanyagolhatóak, mint a repülőtársaságok, a szállások, vagy az ezeket kiszolgáló vállalkozások.

Vannak olyan szektorok, ahol jelenleg a bevétel konkrétan nulla, míg kiadások így, vagy úgy, de keletkeznek; ilyen lehet például a hitelek törlesztése, ami a legtöbb vállalkozás életében jelen van, és egy normálisan, azaz pár hónappal ezelőtti módon működő világban abszolút nem jelent problémát, pillanatnyilag viszont lehetetlen. Annak érdekében, hogy ezek a vállalkozók, illetve cégek túléljék a következő hónapokat, a Magyar Nemzeti Bank javaslatára a kormány kihirdette a vállalati hitelmoratóriumot, ami segít az elkövetkezendő időszakban a vállalkozásokat fenntartani, de legalábbis könnyíteni a helyzetükön.

vállalati hitelmoratórium nem csak a vállalkozások, de a bankok számára is különösen fontos, hiszen egy pénzintézetnek is elemi érdeke, hogy a hitelek ne dőljenek be tömegével, mivel számukra sem előnyös, ha fel kell mondaniuk a hitelszerződéseket, a vállalkozások esetében pedig egy felmondott hitelszerződés akár automatikusan csődöt is jelenthet. Éppen ezért mindkét fél érdeke, hogy valamilyen módon megoldás szülessen, ami lehet a fizetési ütemezés átalakítása, türelmi idő, vagy a hitelszerződés teljes újraírása.

Fontos, hogy nem csak a vállalati hitelmoratórium az egyetlen segítség, amit a kormány a vállalkozások számára nyújt. A bejelentés szerint a koronavírus-járvány által kiemelten érintett szektorokban, vagyis a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport, a kultúra és a taxiszolgáltatás esetében 2020. június 30.-ig a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét is elengedik.

Az MNB vállalati hitelmoratóriumra vonatkozó javaslata valamennyi vállalati hitelre vonatkozik, és a törlesztés felfüggesztését kéri 2020. végéig. Remélhetőleg még ezt az időszakot sem kell végigvárnunk, csupán néhány hónapot, és a gazdaság visszatérhet a régi kerékvágásba – bár személyes véleményünk szerint a járvány lecsengése után már semmi nem lesz ugyanolyan, mint volt.

Amennyiben kérdésed lenne a vállalati hitelmoratóriummal kapcsolatban, tedd fel nekünk megadott elérhetőségeinken!

Reméljük hasznos volt, amit olvastál. Értékeld cikkünket!