Általánosan ismert tény, hogy egy jelzáloghitel felvételekor önerőt is fel kell mutatni, és ez már régóta így van. A JTM szabályozás bevezetése előtt volt ugyan lehetőség arra, hogy lakáshitelhez juthasson olyan ügyfél is, aki nem rendelkezik semmiféle megtakarítással. De a legtöbbször épp ezek a hitelek dőltek be, amikor beütött a válság 2006 környékén. Tulajdonképpen ennek köszönhető az adósságfék-szabályozás bevezetése. A szükséges önerő a lakáshiteleknél ebben került meghatározásra. Az alábbiakban pedig ezt ismertetjük általánosságban.

A szükséges önerő a lakáshiteleknél az ingatlan értékéből számolható ki a legegyszerűbben, hiszen a JTM szabályozás kimondja, hogy a bank maximum a piaci érték 80%-át hitelezheti meg. Ez elviekben azt jelenti, hogy például egy 30.000.000 forint értékű lakás megvásárlásához 6.000.000 forintra van szükség önerőként. A bankok – kihasználva a szövegezésből fakadó jogi kiskaput – általában magasabb összeget várnak el, hiszen akár 30-40% is lehet az elvárt önerő bizonyos pénzintézeteknél.

A legtöbben ennek ellenére hitelből vásárolnak lakást mind a mai napig, amiben persze semmi meglepő nincs. A legtöbb embernek nincs több tízmilliós megtakarítása, és akinek mégis, az sem feltétlenül szeretné azt egy az egyben felhasználni egy lakás megvásárlásához. Éppen ennek folyományaként a hitelpiac köszöni szépen, jól van, sőt, virágzik. Még akkor is, ha a szükséges önerő a lakáshitelek esetében rengeteg ember lehetőségeit meghaladja. Nyilván erre is létezik megoldás, hiszen személyi kölcsönnel megoldható ez is, de a JTM szabályozás miatt ennek törlesztése befolyásolni fogja a lakáshitelként felvehető hitelösszeg mértékét is. Érdemes tehát körültekintően belevágni egy lakáshitel felvételébe, mert nem biztos, hogy pozitív lesz a hitelbírálat, és ha mégis, lehet, hogy nem lesz kedvező a helyzet néhány év elmúltával.

Amennyiben kérdésed lenne a hitelezésről, vagy a szükséges önerőről a lakáshiteleknél, vedd fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

Amennyiben hitelfelvétel előtt állsz, akkor olvasd el a JTM szabályzattal kapcsolatos írásunkat és vedd végig a részleteket. Kattints ide.

Egy helyen összehasonlíthatod a bankok aktuális lakáshitel ajánlatait!

Szükséges önerő a lakáshiteleknél általánosan
5 (100%) 3 értékelés